Petrezselyem

Két válásra fektettem magam.
Gügye szójáték, nem szabadulok úgy sem,
főleg magamtól.
Csak élek. Amíg még zöldell a
petrezselyem és a spenótfőzelék,
amíg még több fogam van, mint szívem.
Próbálok szenvedélyes lenni és
fegyelmezett, lehetőleg két t-vel.
Előveszem az öniróniámat.
Olykor mintha anélkül is zuhannék.


Illúziók

Megőrzöm magam hűségesnek,
nem nézem a lányok gyönyörű hátát
nyáron, ahogy belényomódik a pánt,
és nem álmodozom orgonáról, mikor
már az őszirózsák nyílnak.

Eszembe se jut, hogy valaha
mindenkit meg akartam kapni,
csalódottabb lettem és csiszoltabb,
magam gyártotta elveszett illúziókkal
vettem körül magam.

Megérdemled, hogy hűséges legyek, én
viszont megérdemelném, hogy hűtlenkedjem,
de magamra már ritkán gondolok
ebben az összefüggésben, benne
maradnék a boldogságban.

De ha újra lehetne kezdeni, megint
minden lányt meg szeretnék kapni,
megint végigcsinálnék még talán
többet is, mint amitől olyan sikeres
lettem az elveszett illúziók gyártásában.


Metszet 

Hűség? Hát igyekszem.
De a bennem levő sár
mindig feltör valamiképpen,
Moszkvámban a szar.

Pedig én is csak valamit
kiszivattyúztam, valamit
meg szerettem volna
javítani.

Hová mehetnék? Élek 
mindmegannyi fortyogó
csővel a szívemben. Eléggé
dobog.