A Babits–Csinszka kapcsolattörténet felvázolására többféle forrás is a rendelkezésünkre áll. Ezek közül első helyen kell említeni 1919–1920-ban született levelezésüket, mely Nemeskéri Erika utószavával külön kötetben is megjelent,[1] de a levelek kritikai kiadásában is megtalálható.[2] Főként a levelek mögötti feltételezhető pszichológiai motivációk feltárását végzi el Csinszka, a halandó múzsa című könyvében Rockenbauer Zoltán.[3] Kapcsolattörténetüket feldolgozta Deák Krisztina 1987-ben készült filmdrámája is, amelyben Csinszka szerepét Nagy-Kálózy Eszter alakítja, Babitsét pedig Bálint András.

Babits és Boncza Berta 1916. március 26-án, a Nyugat zeneakadémiai matinéján találkoztak először személyesen, a következő években Babits Adyék rendszeres vendége lett. Ady halála után a temetés szervezése és a sírhely kiválasztása miatt valószínűleg többször is találkozott az özveggyel.[4] Ezt követően Csinszka 1919. február végén kelt levelében kezdeményezett találkozót Babitscsal a férfi lakásán, arra hivatkozva, hogy rajzait szeretné megmutatni neki.[5] A következő hetekben egyre mélyülő, de egyben igen ellentétes érzelmi kapcsolat alakult ki közöttük. A nemrég megözvegyült, ekkor huszonnégy éves Boncza Berta a Babitscsal kezdeményezett kapcsolatban a levelek tanúsága szerint a külvilággal szembeni biztonságot kereste,[6] és vélhetően azt a társadalmi státuszt, amit a költőfejedelem Ady mellett élvezett, akinek halála után azonnal megindult a kultusza, s ebben Babitsnak is tevékeny szerepe volt.

Babits érzelmi élete azonban ekkor ennél bonyolultabb volt. A politikai változások után egész pályáján egyedülálló közéleti aktivitást fejtett ki de nem sokkal későbbi visszamelékezése szerint közben végig magányra vágyott: „Se látva, se hallva jártam akkor a világot. Egyszer megszólalt az előszobám csengője – még emlékszem, nem akartam megnyitni: mert hisz érdemes-e magamhoz engedni valakit? Nem jobb volna egyedül heverni hosszú napokon át, és leszállani újra a Magányosság fenekére?” – írja Költészet és valóság címen a Nyugat 1921. január 1-i lapszámában megjelent írásában.[7] Babits részéről Csinszka kapcsolatkeresésre a válasz kezdetben a nővel szembeni megalázó viselkedés volt, erre Csinszka leveleiben is több utalást találhatunk, de a Költészet és valóságban Babits is megjegyzi: „Alázatosan és félénken beszélt, izgatottan leste a szavamat. Félt, hogy elkergetem. És én csakugyan durva voltam hozzá, mert éppen csak ez kellett még nekem! Mikor oly torkig voltam az egész világgal. Semmit sem akartam volna már, csak hogy békét hagyjanak, ne kelljen szólnom semmit, csak amit már ezerszer megszoktam, rendes agglegényéletet, kávéházakat, csak egy pár embert körülöttem, akik már bútorok: halált az életben.”[8] 1917. májusában halt meg Babits korábbi szekszárdi szerelme, Kiss Böske, akivel korábban a házasság terve is felmerült, s ennek az érzelmi traumának a hatása a költő részéről két évvel később is meghatározta Csinszka közeledésének fogadtatását is. Költészet és valóságban is megidézi Kiss Böske halálát: „Akkor talán egy halott lányt szerettem, és egy régi kertet láttam, nyári éjjel, az üstökös évében, júliust, augusztust, hosszú sétákat, hulló csillagok alatt.”[9] Rába György úgy véli, Babitsot ehelyütt megcsalja emlékezete: „A stíluskritika fényében az 1921-ben nyilvánosságnak szánt közlés annyira szenvelgő, hogy vagy öncsalás, vagy az érzelmek optikai csalódása egy zavaros, fölkavaró szerelmi bonyodalom kellős közepén.”[10] A nem sokkal a Költészet és valóság megírása előtt állította össze Babits Nyugtalanság völgye című kötetét, melynek kompozicionális vizsgálata bebizonyítja, hogy az ekkor már több mint három éve halott Kiss Böske alakja Babits érzelmi világában a korábbi „pargolettából” ekkor Dante Beatricéjének alakjává magasztosul.[11]

Az első hetek erős és ellentétes érzelmi viszonyai után Babits részéről is intimebbé vált a kapcsolat, mely később azonban időről időre megszakadt, Csinszka 1919. június 24-i levelét a következő mondattal kezdi: „Mi van veled mióta nem komplikálom az életedet?”, melyből hosszabb szünetre lehet következtetni, elmaradó levelekre és személyes találkozásokra a későbbi levelek is utalnak. 1919. december 15-én Csinszka a követképpen értelmezi kapcsolatukat: „Olyan zavarba hoztál és – ugy megvagyok hatva, hogy megtudnám és megszeretném csókolni a drága, mégiscsak kölyök kezedet. Nekünk egymást még véletlenül sem szabad elvesziteni többet Mis. Itt nem egy asszonynak és egy Költőnek, – egy nagyon nagy Költőnek van a többé kevésbé mindég zavaros és izléstelen találkozásárol szó, – de két drága, – bolond, hajszolt és meggyötört gyereknek a természetes összetartozása.”[12] 1920. februárjában pedig Babits tesz vallomást Csinszkának: „Holnap hajnalban utazom. Egészen félve kérdezem: nem találkozhatnánk még ma este? Tudom hogy nem nagyon érdemlem ezt és az a gondolat gyötör, hogy nagyon sulyosan meg fogsz büntetni… // De nem: hiszen Te oly jó vagy! Mégis te vagy aki engem legjobban szeretsz a világon – és mindent összevéve, mindig jobban érzem: én is téged szeretlek legjobban.”[13] Szabó Lőrinc naplójegyzetéből tudjuk, hogy 1920. március 9-én Babits és Csinszka vélhetően a nő Márffy Ödönnel való viszonya miatt összeveszett,[14] kettejük szerelmi kapcsolata „hivatalosan” a Márffyval kötött házasság bejelentésével ért véget 1920 augusztusában.[15]

A változó intenzitású kapcsolat mindvégig megmaradt érzelmi síkon, s bár Csinszka részéről a házasság terve is határozottan felmerült (állítólag egy erdélyi lapban Csinszka kettejük házassági hírét is megjelentette[16]), Babits tartózkodott a nővel való szexuális kontaktustól, melyre a legelterjedtebb magyarázat a férfinak az Ady „átkától” való félelme. Ady ugyanis azAki helyemre áll című versében írja. „Átkozott legyen az, / Aki helyemre áll majd, / Ínyére méreg hulljon, / Két szeme megvakuljon. // Álljon el a szive, / Süketen tétovázzon / S ha tud majd asszonyt lelni, / Ne tudja megölelni.” De szerepet játszhatott Babits tartózkodásában a szintén a költőelőd átkaként értelmezhető fertőzéstől való félelem is,[17] illetve tudható, hogy közös barátaik sem nézték jó szemmel a fiatal özveggyel való kapcsolatát.

Ahogy azt a levelek kritikai kiadásának kísérő tanulmányában Sipos Lajos is kiemeli, már Csinszka első levele megállapítja kettejük alkati különbségét,[18] melyben meghatározó szerepet játszott a közöttük lévő korkülönbség is. Külön elemzést igényelnének leveleik öndefiniáló megnevezései és megszólításai, melyekben Csinszka gyakran mint gyermek, esetenként pedig mint fiú („Csinszka fiú”,[19] „Adyfiú”,[20] „kis bolond fiad”[21]) nevezi meg önmagát. Rockenbauer Zoltán úgy véli, Csinszka „nemcseréje” kezdetben a közvélekedéstől tartva a női mivoltáról akarta elterelni a figyelmet,[22] a nő kapcsoltuk kezdetén lejegyzett önmeghatározásai véleményem szerint nemcsak a „nem nélküliség” hangsúlyozásai,[23] hanem a szexuális kapcsolat kialakításának nehézségeit is – ekkor még vélhetően csak tudat alatt – kifejezik. A Költészet és valóság „élettöredékeiben” Babits is mint kínai herceget jeleníti meg Csinszkát: „Nem láttam őt, mondom, ahogy ott ült, kedvesen és kicsinyen, kissé exotikusan – furcsán eligazítva igazán formás lábait, fiús arany fürtözete alatt, mint egy kis kínai herceg, Csin-Csin nevezetű – akkor még nem láttam.”[24] S minden bizonnyal a szexuális kapcsolat elmaradását fejezi ki az életrajzi töredék utolsó egységében a „kinyitatlan könyv” metaforája is: „Még ültünk olykor, a nagy könyvpolc alatt: úgy pihent mellettem, mint egy kedves könyvem, amit nem nyitottam ki hónapok óta: nagyon is kedves, hogysem futtában fölnyissam.”[25]