MEGOSZTOM

TESZT – más szempontok 6.

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, közismert nevén a TESZT idén ünnepli 15. születésnapját. Mivel kamaszkorát éli, mi más lehetne a központi témája, mint az Another Point of View (Másik szempont). Ennek jegyében 11 ország 24 előadását láthatjuk, amelyek az európai színházi életet legfrissebb irányzatait képviselik. Koós Csenge, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves teatrológia szakos hallgatójának fesztiválnaplója. Hatodik rész.

Elérkeztünk a TESZT utolsó előtti napjaihoz, jómagam is kezdek telítődni a számos előadással, a sok új ingerrel, úgyhogy kifejezetten örültem, hogy ez a nap „lazább” volt. Mindössze két produkciót láthattunk.

A Forte Társulat Horváth Csaba egyik rendezését, az Akár Akárkit játszotta a fesztiválon. Borbély Szilárd drámaírásra tett kísérlete erősen logocentrikus előadást eredményezett. Horváth bevallása szerint, aki először olvassa a szöveget, nem is tudja színpadon elképzelni. A rendező mégis ezt választotta, többek között azért, mert izgalmasnak találta a színházkedvelő Borbély Szilárd közeledését a színházhoz. Ez a közeledés szokatlan módon a középkori moralitás művek felől indult, de a szerző amoralitásról írt történetet. Különböző jelenetekben mutatkoznak meg a kapitalista társadalom tipikus alakjai, Akárki személye pedig a megtestesült halál. Láncreakcióra emlékeztető módon ér véget az emberek élete az előadásban. A testek tárgyként hevernek a színpadon, s az egyik jelenetben el is hangzik, hogy amint a lélek kiszáll valakiből, onnantól nem „Ki ez?”, hanem „Mi ez?”. Mindegy, hogy az ember hogyan él, a végén mind eltárgyiasodunk. Horváth Csaba szavaival élve, a darab „nemes cinizmussal” van átitatva, szélsőséges helyzetekbe kerülnek szélsőséges szereplők és szélsőséges módon diskurálnak a történtekről, meg ugye az élet nagy kérdéseiről. Az előadás olykor fárasztó, nehezen befogadható formája elfogadhatóvá válik, mert tudatában van saját buktatóinak, hibáinak, s azokat fel is vállalja. Hogy az előadásnak van-e tanulsága? Nincs. Nem is kell, hogy legyen.

Ivo Dimchev produkciójára várok egy éve. Tavaly találkoztam először a munkásságával és azóta nagy rajongója vagyok. Nem gondoltam, hogy az ember kamaszkorának jól-borotvált fiúbandái után ennyire rajonghat még valakiért. Tavaly az In hell with Jesus-t láthattuk, idén pedig egy kiállításon és/vagy koncerten vettünk részt. A METCH c. előadás egy árverés, ahol mindenki vásárra viszi a bőrét: Ivo és a nézők is. A tehetség leghivalkodóbb formájával rendelkezik Dimchev. Különösebb energiabefektetés nélkül tud kifejezetten jó dolgokat alkotni. Irigylésre méltó. Hála az égnek, azonban ő sem tökéletes, azért kezdett festeni, hogy legyen valami, amiben hibázni tud (az éneklésben próbált, hogy kortárs legyen, de nem sikerült).  Ahogy a képeit készíti, ahogyan elhelyezi elénk, ahogyan semmi mást nem csinál, csak kendőzetlenül játszik a színpadon, van benne valami végtelenül egyszerű és egyértelmű. Az a fajta egyértelműség, amikor az ember a homlokára csap, hogy „nekem ez eddig miért nem jutott eszembe”.  Az említett egyszerűséggel jelenítette meg nekünk a Gázában történő tragikus eseményeket is. A szakmai beszélgetésen elmondta, hogy annyira bántja a téma, hogy nem tud nem foglalkozni vele. De nem kimondott célja előadást csinálni erről a témáról. Korábbi előadásait és dalait hozta el nekünk, egyénként pedig hagyta, hogy mi nézők szórakoztassuk magunkat. Elérte a célját, amiről a szakmai beszélgetésen mesélt: biztonságos közeget tudott teremteni, amiben mi nézők is felszabadultunk. Az idei konzekvenciám vele kapcsolatban: minden annyi, amennyi Ivo akarja, hogy legyen.  

Képünkön pillanatkép a magyarországi Forte Társulat Akár Akárkit előadásából

MEGOSZTOM

TESZT – más szempontok 4.

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, közismert nevén a TESZT idén ünnepli 15. születésnapját. Mivel kamaszkorát éli, mi más lehetne a központi témája, mint az Another Point of View (Másik szempont). Ennek jegyében 11 ország 24 előadását láthatjuk, amelyek az európai színházi életet legfrissebb irányzatait képviselik. Koós Csenge, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves teatrológia szakos hallgatójának fesztiválnaplója. Negyedik rész.

A Teatro Dei Venti olasz társulata nem csak a Pentesileát hozta magával, hanem nagy adag napsütést is. Délután hatkor a cikk szerzője hivatalosan is megkezdte a nyarat és leégett a temesvári Szabadság téren. Megérte? Meg. 

A Pentesilea Heinrich Von Kleist művének szabad átdolgozásával készült, gólyalábakon játszott utcai előadás. Achilles görög hős és Pentesilea amazon királynő be nem teljesülhető szerelmének küzdelmét mutatja be. A Kovács Bálint által vezetett szakmai beszélgetésen Stefano Tè rendező a kérdésemre elmondta, hogy az előadásban Pentesilea egy erős, kegyetlen nő látszatát kelti, de amint egymásba szeretnek Achillesszel, a nő láthatóan áldozatkésszé és a férfi alárendeltjévé válik, Achilles pedig bántja őt. Bár a görög hős szerelmi gyötrődése is megmutatkozik, mégsem érzem, hogy egyensúlyba kerülne a mérleg. Az előadás a női és férfi szenvedély különbözőségéről szól? Tè elmondása alapján nem. Szerinte két különböző élethelyzet ütközik: Pentesilea megteheti, hogy szeressen, Achillesznek ezzel szemben objektívnak kell maradnia: érzi, felismeri a szerelmet, de nem érti és feladata is van. Ezért próbálja ellökni a nőt, bármi áron. 

A következő produkciót, a nonverbális staubkinder-t Toula Limnaios koreografálta és az ő koncepciója alapján készült. Az előadás nyitóképe (mint később megtudtam) egy angyalt ábrázol sok gyermek között, akik, mint lámpára éjjel a bogarak, tapadnak rá és végül megfosztják szárnyaitól. Az a népmese járt a fejemben, amikor a Jóisten elküldte egyik angyalát a pokolba, hogy szabadítson meg onnan minél több lelket. Az angyal akkor tud visszajutni a mennybe, ha sok lélek kapaszkodott a bokáján, de minél kevesebben voltak, az angyal annál nehezebben repült. A lelkek azonban mindenképpen mennybe akartak jutni, így, hogy biztosan legyen helyül, lerugdosták egymást, míg végül az angyal is ott ragadt a pokolban. Hasonló volt az alkotó célja, amikor megrendezte az előadást, hogy szabadon asszociálhasson a néző. A táncosok hihetetlen összhangban és könnyedséggel mozogtak a színpadon. Porral behintve, szinte légiesnek tűntek. De hiába a szemet gyönyörködtető esztétikai élmény, végig azon gondolkoztam, hogyan tudnak ebben a porban táncolni, hogy nem fulladnak meg? 

A nap végén egy jól megérdemelt műsoros szaunázásban részesültem. A festőműhely zárt terében néztem az Istentelen ifjúságot, Borut Šeparović rendezésében, a Zágrábi Ifjúsági Színház előadásában. Ödön von Horváth regényének kortárs értelmezése, amelyet Franco Bifo Berardi művei ihlettek, napjaink dehumanizációjával, nihilizmussal, szociáldarwinizmussal, fehér szupremitással és szélsőséges digitalizációval fertőzött Európájára reflektál. Az előadás valódi fiatal gyilkosok naplófeljegyzései alapján készült, a szöveg szószerint az ő szavaikból állt össze. Nem szeretnék spoilerezni, hogy ki kicsoda, így inkább kitérnék arra a nagyon fontos dologra az előadással kapcsolatban, ami a szakmai beszélgetésen hangzott el: mindegyik szereplő küzd ugyan mentális zavarokkal, de mi van akkor, ha szörnyű tetteiknek nem ezek a zavarok az okai, hanem az őket a mindennapokban megfertőző ideológiák?

Folytatjuk

Képünkön pillanatkép az olasz nyelvű Pentesilea előadásból

MEGOSZTOM

Napló az áramló Tesztről (3)

Ismét Teszt. Május 21-én, vasárnap elkezdődött és 28-ig tart a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. Huszonöt előadást adnak elő a tizenöt országból érkezett művészek. Simon Judit fesztiválnaplója. Harmadik rész.

Állítólag reng körülöttünk a föld, én nem érzem. Nem is akarom. Jobban kedvelem, ha egy előadás ráz meg, mint a sárgolyó. Azt mondják Váradon is megremegett ez-az a házakban. Nem tudom, mi van az otthonomban, majd meglátom, amikor 29-én hazaérek. Addig színház és jó beszélgetések minden mennyiségben.

A Teszt harmadik napján csodát láttam, a címe: Tchaïka. Belga és chilei közös produkció, ugyanis a dél-amerikai színésznő, az európai országban él, de hazájában készült az előadás. Évek óta játssza, világszerte nagy sikerrel. Gondolom, mindenhol, mindenkit úgy varázsol el, mint minket, akik Temesváron láttuk.

Ketten játsszák, a fiatal színésznő és a hihetetlenül kifejező báb. Ők ketten szinte egy test és persze lélek. Első pillanatban azt hittem, egy idős és fiatal színésznő lép a színre, aztán láttam, hogy aki mindig elől áll, az báb. Ő Chayka, az öregedő színésznő, aki Csehov Sirályával búcsúzik a színpadtól, az élettől. Arkagyinát kellene eljátssza. A fiatal nő, színésznő azért van vele, hogy segítse, emlékeztesse arra, amit játszania, tennie kell. Chayka Nina szövegét mondja. Nem akar öreg lenni, nem akar elköszönni mindentől. Ő Nina és Arkagyina, ő sirály (Chayka oroszul sirályt jelent). A fiatal nőben önmagát fedezi fel, amikor még a 22 éves lányt alakította. Mondják – tegyük hozzá, remekül – Csehov szövegét, közben finom humorral beszél két hangon az előadó színházról, életről, öregségről, a reflektorfény erejéről. Érzékeny, hiteles, felkavaró, szellemes az előadás minden pillanata.

Arisztophanész nyomán írta Kokan Mladenović, rendező a Temesvári Csiky Gergely Színház Madarak előadását. A görög vígjátékból a címe és a néhány mondat maradt, a többi Mladenovic és a társulat improvizációinak az eredménye. Az előadás, mint a rendező minden produkciója, társadalmi problémákat feszeget. Dinamikusan, hangosan, nagyszerű, szuggesztív mozgással, képekkel, zenével építetti fel a több mint kétezer éve híres Felhőkakukkvárt, és teszi fel a kérdést: ha megvalósulna valaha az egyenlőségen alapuló, igazságos világ, mennyi ideig működhetne, kik és miért mondanának le róla könnyű szívvel. A rendező előszeretettel ostorozza a politikát, a kaptalista rendszert, a pénzvilágot, a gazdagokat, a manipulálható társadalmat, szóval a világot, úgy ahogy van. Ugyanakkor az előadás, hatalmas poénokkal beszél a színház, a színészek hatalmáról. Humorral közelít a témákhoz, de a szeretet, a megértés a színháznak szól, de csak akkor, ha az embert szolgálja és nem a többi előbb felsoroltakat.

Mladenovic világában Felhőkakukkvár lakói ellenállnak a pénznek, a politikának, a vagyonnak, csak a komédiának, a komédiázásnak adják meg magukat. Az egyik, a madarak közé keveredő ember ekkor elhagyja az ég és föld közé ékelt várost, és újra elindul keresni a szabadságot.

A zene, az ének, a mozgás, a humor jellemző az előadásra, a fergeteges dinamikus játék. Ötletek kavalkádja áll össze koherens, jól felépített előadásba.

A Present imperfect Zsófi Rebeka Kozma előadása. A Freeszfe Egyesület és az Artus Kortárs Művészeti Egyesület támogatta – mondjuk – performansz tíz leckében interaktívan „oktatja” a hivatalos bikfanyelvet, a kommunikációt a közösségi médiában, és sok minden mást is, egy felejthető előadásban.

MEGOSZTOM

Napló az áramló Tesztről (2)

Ismét Teszt. Május 21-én, vasárnap elkezdődött és 28-ig tart a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. Huszonöt előadást adnak elő a tizenöt országból érkezett művészek. Simon Judit fesztiválnaplója. Második rész.

Kezdhetném a keddi nap rendhagyó eseményével, de nem teszem, tartom magam az előadások sorrendjéhez, sőt.

Az első Teszt-naplóban nem említettem a gongütés előtt tartott, a színház szomszédságában megnyílt kiállítást. Bagossy Levente magyarországi díszlettervező színpadképeinek makettjeit csodálhattuk. Szó szerint. A hihetetlen pontossággal, művészi igénnyel kidolgozott, apró díszletek megidézik az előadásokat, képet alkotnak a produkciók hangulatáról, azon túl, hogy valódi művészi alkotások.

A fesztivál második napján a németországi Szene 2wei Herz emoji című előadása lehetett volna különleges, de nem volt az. William Sanchez H. koreográfus fontosnak tartotta az integrálást, de nem talált ki hozzá egy érdekes, izgalmas, koherens koncepciót. Megmagyarázom: A táncelőadásban szerepel egy autista fiú és egy kerekesszékes lány. Amit én nagyszerűnek gondolok, mert mindketten tehetségesek, bár nem profi táncosok. Amit sajnálok, és amiért fanyalgok, hogy a szeretetről, szerelemről alkotott produkció közhelyes, és a koreográfia is kissé ügyetlen, fantáziátlan. Néha úgy éreztem, hogy amikor nem tudnak mit kezdeni a két nem profival, egyszerűen „kikoreografálják” őket a színpadról. Pedig milyen izgalmas lett volna a produkció, ha építenek rájuk.

A rendhagyó és drámai esemény a második nap második előadásán történt. A szív a szlovéniai Via Negativa társulat egyszemélyes előadása, azaz Kristina Aleksova egyéni műsora. Inkább performansznak gondolom, mint színháznak, de ez nem fontos. A produkció – az ismertető szerint – 72 órát is tartott, de belefért 4 órába is, a temesvári színház stúdiójában „mindössze” két órát kellett volna töltenünk a szívről szóló előadással, a színésznővel, aki szinte egész végig meztelenül van a színpadon. Aleksova kedvesen kommunikál a nézőkkel, szép arca és teste van, elegánsan, kecsesen mozog, akkor is, amikor csak tesz-vesz a színpadon, készíti elő a következő jelentet. Az ismertető szerint „A szív az izom, mely mindannyiunkat mozgat, még a szívteleneket is. A mindennapi élet mocskával terhelt szivattyú. Metafora. Forró akár a tűz és hideg akár a jég. Szimbólum, mely mindent kibír. Még egy kalitkába zárt életet is. A szerv, mi életet ment. Kutyaeledel.”

Két szép, feszes színházi pillanaton kívül, az, amennyit láttunk belőle, úgy lehetne felejthető, ahogy van. A színésznő folyton előkészít. Hosszasan. Össze- és szétszerel, elvesz, eltesz tárgyakat, sok külső segítséggel, beindítja a rezsót, felteszi főni a egyik szívet. A másikat jó sok percig varrogatja. Összeszereli a kompresszort a hordókkal, előbbi a meztelen hasán lóg. Ekkor kezdtem el aggódni, nehogy valami baja törtéjen. Majd szerencsére magára vette a védőszemüveget és védőruhát (vékony, fehér kezeslábas), előhozta a két, kereskedelemben kapható, nem túl jóminőségű termoszt, és fagyasztani kezdte az egyik szívet. Valamilyen robbanékony anyaggal. Lehet nem nitrogénnel, mert azzal csak nem sétálhatott át a határon, és tudomásom szerint ellentmondana a romániai tűzvédelmi szabályoknak. Tény, ami robbanhat, fel is robban. Hatalmas zajjal robbant az egyik termosz a színésznő kezében, közvetlenül az arca előtt. Aleksova ar arcához kapta a kezét, és kirohant a színpadról. Többen utána mentünk, hogy tudunk-e segíteni, és érdeklődni, hogy mekkora a baj. Információkat nem kaptunk, de a színháziak kihívták a mentőket, érkeztek a tűzoltók és a rendőrség. Állítólag robbanást jelentettek a színházból, amivel azért még mifelénk sem viccelnek. Később megtudtuk, nem történt nagyobb baj, felszakadt a bőr a homlokán, a szeme fölött, de nagyon megijedt. A mentők kórházba szállították, de késő estig még nem engedték ki. Remélem, mindannyian reméljük, hogy megúszta egy kisebb sebbel és az ijedtséggel. Történhetett volna nagyobb baj is, tekintve a rengeteg improvizált elektromos technikai felszelelést, illetve a robbanást.

A nézőket a Via Negativa stábjának egyik tagja értesítette, hogy az előadás nem folytatódik.

Engem nagyon megrázott az eset. Nem szeretem, ha életveszélynek tesznek ki színészt. Lehet mondani, hogy Aleksova alkotta az előadást, tudta, tudja, mit tesz, de azért nem teljesen így van. Ha engem kérdeznek, lebeszélem a fesztivál kuratóriumát arról, hogy meghívják Temesvárra. Az előadás minősége sem éri meg a rizikót. Különben is, van baj elég, nem kell még tetézni.

Hogy teljes legyen a tegnapi nap, Arad megyében aznap ete 4,9 erősségű földrengés volt. Temesváron is érezték. A színházig nem jutott el.

Címlapképen: Kristina Aleksova A szív egyik korábbi előadásában