november 30, 2023 | Cseke Péter Tamás | Rovatok | Társadalom

MEGOSZTOM

Ausztria már ki sem tud lépni a vétó logikájából

Minimális az esélye annak Winkler Gyula szerint, hogy a Románia schengeni csatlakozását tavaly decemberben megvétózó Ausztria év végéig változtasson az álláspontján. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője szerint a bécsi kormány belpolitikai megfontolásokból továbbra is össze fogja kapcsolni a schengeni térség bővítését az illegális migrációval, és „már annyira messze ment”, hogy ki sem tud lépni ebből a logikából. Cseke Péter Tamás interjúja.

Az uniós tagországok október elején megegyeztek a menekültügyi csomag utolsó eleméről is, így elkezdődhetnek az egyeztetések az Európai Parlamenttel az úgynevezett migrációs paktumról. Akadtak elemzők, akik szerint a paktum elfogadása választ adna Ausztria migrációval kapcsolatos félelmeire, így elhárul az akadály Románia schengeni csatlakozása elől. Klaus Iohannis államfő maga szkeptikusan nyilatkozott erről. Ön hogyan kommentálja ezt a fejleményt?

Ha a schengeni csatlakozásról beszélünk, az a helyes megközelítés, ha a szabályokból indulunk ki. A schengeni övezet szabályzatának pedig az égvilágon semmi köze nincs a migrációhoz. A kettő összekapcsolása olyan politikai gyakorlat, mint amilyet éveken keresztül Románia és Bulgária számára a lassan feledésbe merülő együttműködési és ellenőrzési mechanizmus jelentett. A Schengen-szabályzat nem tartalmaz politikai feltételeket. Nincs közvetlen köze például a korrupció elleni fellépéshez, egy ország jogállamiságának helyzetéhez vagy más politikai körülményhez. A Schengen-szabályzat technikai feltételeket szab a csatlakozásra váró államoknak: a határbiztonságot, a schengeni informatikai rendszer működtetését, a rendőri együttműködést. A politikai kritériumok ezekkel egy csomagban érkeznek, és ebben az Európai Unió tagállamait nem lehet megakadályozni. Románia 12 éve vár a csatlakozásra, de folyamatosan újabb és újabb politikai kritériumokat kellett teljesíteni, a csatlakozás ezért egy mozgó célpont azóta is. Előbb Franciaország, majd Finnország, később Hollandia, most pedig Ausztria gördít akadályokat az ország felvétele elé.

A kérdéshez visszatérve: szerintem túlzott az úgynevezett migrációs csomag elfogadásával kapcsolatos optimizmus, mert távol vagyunk még ettől. A tagállamok megőrizték a már 2015-ben megfogalmazott fenntartásaikat például a kötelező migrációs kvótákkal kapcsolatban. Emlékezetes, hogy 2015 szeptemberében az akkori első nagy migrációs hullámra való reakcióként a belügyminiszterek tanácsa úgy gondolta, ezt a hangsúlyosan politikai kérdést többségi szavazással lehet eldönteni az Európai Unió Tanácsában. Meg is történt ez a szavazás annak idején, és sem Románia, sem Magyarország nem támogatta a menekültek kötelező migrációs kvóták szerinti elosztását. Tehát nem működött a rendszer, és ennek az oka ma is fennáll: azok az illegális bevándorlók, akik gazdasági okok miatt érkeztek az Európai Unióba, nem kívánnak sem Romániában, sem Magyarországon, sem Bulgáriában letelepedni, a célpontjuk Nyugat- és Észak-Európa. Így hát óriási eredmény lenne, hogy ha a migrációs paktumot még húsvét előtt sikerülne elfogadni. Áprilisig tart a munka az Európai Parlamentben, májusban már EP-választási kampányban lesz hivatalosan is mindenki. Belpolitikai magyarázata van annak, hogy Ausztria összekapcsolja a Schengen működését az illegális migrációval. Ez elfogadhatatlan, de azt látjuk, sem az Európai Parlament, sem az Európai Bizottság nem tud megbirkózni ezzel a helyzettel. Ma már az is látszik, hogy Karl Nehammer kancellár és az amúgy az RMDSZ-szel és a Nemzeti Liberális Párttal egy pártcsaládban lévő Osztrák Néppárt nem tud belpolitikai előnyt szerezni ebből az egész történetből. Csakhogy ma már annyira messze mentek, hogy ki sem tudnak lépni ebből a logikából. Ezért Schengen működését továbbra is össze fogják kapcsolni az illegális migrációval.

Ausztria fő érve a román és a bolgár csatlakozás vétójakor az volt, hogy nincs értelme bővíteni a jelenlegi formájában a schengeni térséget, mert a rendszer maga nem működik. És úgy tűnik, ebben Bécsnek igaza van, hiszen sorra jelentik be tagállamok, hogy egyoldalúan ellenőrzéseket vezetnek be a határaikon az illegális migráció miatt. Ennek ellenére is megalapozatlan Ausztria kritikája?

Ausztria kritikája sok szempont miatt megalapozatlan. Elsősorban durva túlzás az, hogy nem működik a schengeni rendszer. A schengeni rendszer, köszöni szépen, viszonylag jól van. Volt már rosszabbul is. Valóban Szlovákia, Lengyelország, Ausztria ideiglenesen határellenőrzéseket vezetett be, de ezek kis mértékben érintik a turizmust, a személyek mozgását, sokkal inkább az áruforgalmat. Azt is túlzás állítani, hogy a közép-európai vagy közép-kelet-európai helyzet miatt Schengen nem működik.

Másfelől a tények makacs dolgok. Megjelent október elején az Európai Unió külső határvédelmi szervezete, a Frontex 2022-es kimutatása. Az adatok szerint hét migrációs útvonal létezik, többek között a görögországi, a horvátországi és a szerbiai. Ezek közül a Horvátországon keresztül vezető migrációs útvonalon érkezett 2022-ben az EU-ba a legtöbb illegális bevándorló, több mint 150 ezer személy. A legkevesebb migráns Románián keresztül jutott az EU-ba, alig 150 személy. A 150 és a 150 ezer között azért nagyon jelentős különbség van. Ezek a számok cáfolják azokat az adatokat, amelyekre az osztrák kancellár hivatkozott tavaly decemberben, amikor Ausztria megvétózta Románia csatlakozását. E számok ismeretében cinizmus volt Ausztria részéről támogatni annak a Horvátországnak a csatlakozását, amelyen keresztül a legnagyobb számú illegális migráns került be az Európai Unióba. Ráadásul azzal az érvvel, hogy Horvátországban szoktak nyaralni az osztrák állampolgárok. Bécsnek ezt a hozzáállását legfeljebb nyomdafestéket nem tűrő szavakkal lehetne minősíteni.

Románia diplomáciai offenzívát indított Ausztria ellen. Marcel Ciolacu kormányfő szeptemberben bejelentette, Bukarest el fogja lehetetleníteni az osztrák hadsereg együttműködését a NATO-val, néhány nappal korábban pedig a schengeni csatlakozást az OMV fekete-tengeri földgázprojektjének ügyével is összekötötte. Lehet hatása ezeknek a lépéseknek?

Ezek a lépések benne lehetnek egy kormány eszköztárában. Lehet ilyeneket alkalmazni, a kérdés az, hogy nem saját magunk alatt fűrészeljük-e el az ágat, ha gazdasági háborúba keveredünk Ausztriával. Ezzel egyrészt nem oldjuk meg a problémát, másrészt kérdéses, hogy ki veszít többet, Románia vagy Ausztria egy gazdasági háborúskodással. Induljunk ki ismét a szabályokból. A schengeni övezet egy nemzetközi egyezmény alapján jött létre, a nemzetközi egyezmények és a külpolitika irányítása pedig a román alkotmány szerint nem a kormány, hanem az államfő hatáskörébe tartoznak. Tehát, ha valakinek meg kellett volna oldani ezt a kérdést az elmúlt években, az Klaus Iohannis volt. Az ő számlájára lehet írni ezt a sikertelenséget. Nyilván, nem volt könnyű az elmúlt nyolc-kilenc év, amióta Klaus Iohannis Románia elnöke, egymást követték a válságok, a 2015-ös migrációs válságtól a világjárványon át az ukrajnai háborúig. De ez nem változtat a tényen, hogy kinek kellett volna megoldani ezt a kérdést. És még egy észrevétel a Marcel Ciolacu-féle gazdasági háborúskodásról: ennek hátterében populista indokok állnak. A kormánypártok felmérik a közvéleményt, látják az osztrák gazdasági érdekeltségeket szapuló bejegyzéseket a közösségi oldalakon. Ezek az indulatok megalapozottak, de nem biztos, hogy külpolitikai cselekvéssé kellene változniuk. Nem azt mondom, hogy nem kell cselekedni, vagy nem lehetne akár be is perelni Ausztriát. Ennek a lehetséges pernek a legközérthetőbben megfogalmazható indoka az Európai Unió Bírósága előtt az lenne, hogy a schengeni csatlakozás nemcsak jog, hanem kötelezettség is. Románia és Bulgária a többi tagállamhoz hasonlóan vállalta az uniós csatlakozási szerződés szövegében, hogy a schengeni övezet tagjai lesznek. Nem vagyok jogász, de erre föl lehete építeni a pert, amelynek lehetnek gazdasági és környezetvédelmi indokai is.

A miniszterelnök be is jelentette, hogy Románia az Európai Unió Bíróságához fordul, ha Ausztria kitart a vétó mellett. Ezek szerint nem elképzelhetetlen, hogy akár kedvező ítélet szülessen egy esetleges perben?

A probléma az, hogy az Európai Unió Bíróságán akár évekig is elhúzódnak a perek. Jövőre EP-választások lesznek, amikor biztos nem fog döntés születni az EU-ban a schengeni övezet bővítéséről. Így Románia egyetlen esélye a rövid időn belüli csatlakozásra, ha a belügyminiszterek tanácsának decemberi ülésén pozitív döntés születik ebben az ügyben. Ez az esély pedig halovány.

Beszélgettem nemrég egy külpolitikai elemzővel, aki szerint Románia számára az idei év jelenti az utolsó esélyt a schengeni csatlakozásra, mert az EP-választások után a belső határellenőrzés nélküli térséget is érintő strukturális reformok körüli vita fog előtérbe kerülni az EU-ban. Ezt hogyan látja?

Az elemző állítása az Európai Unió jövőjéről szóló, tavaly lezárult konferenciának azzal a konklúziójával hozható összefüggésbe, hogy meg kell reformálni a lisszaboni szerződést, vagyis hozzá kell nyúlni az EU alapszerződéseihez. Nyilván, ha erre sor kerül, a schengeni övezet működése is változhat. Én szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. Nem hinném, hogy az EP-választások után az Európai Unió olyan helyzetben lesz, hogy nekiálljon a szerződés módosításának. Attól függetlenül, hogy az állampolgárok megfogalmazták az elégedetlenségüket az EU működésével kapcsolatban, és ez az elégedetlenség nem csak Nyugat-, hanem Észak- és Kelet-Európában is megjelenik. Én úgy gondolom, az Európai Unió elégtelen működése a mai politikai vezetésének összetételével, az igen baloldali és igen zöld elhelyezkedésével kapcsolatos, és nem feltétlenül azzal, hogy mit írnak elő az alapszerződései. Ez olyan, mint amikor Romániában a politikai osztály reformját különféle átláthatósági és kampányszabályokkal, lusztrációval és egyebekkel próbálják megoldani. Tehát újabb törvényeket, újabb és újabb szabályokat próbálnak alkotni a politikai osztály megváltoztatására. Ez pedig nem fog megtörténni, mert a politikai osztály akkor változik meg, ha a pártok belső reformokat hajtanak végre. Tehát nem az alapszerződés reformjára van szükség, hanem politikai reformra. Ez pedig az állampolgárok kezében van jövő júniusban.

Visszatérve az időablak idei bezáródására: van-e esély arra, hogy a schengeni bővítését amúgy támogató Spanyolország az EU Tanácsának soros elnökeként még ebben az évben, legkésőbb decemberben napirendre tűzze a bolgár és a román csatlakozást?

Erre azért nem tudok válaszolni, mert nincs birtokomban az összes információ. Nem tudom, hogy Klaus Iohannis kivel mit tárgyal, ha egyáltalán tárgyal. Nem ismerem a kulisszák mögötti történéseket. Azt viszont meg kell érteni, hogy a diplomáciai, az államközi tárgyalások nem rivaldafényben zajlanak. A közvélemény ingerküszöbe igen alacsonyra csökkent az elmúlt időszakban, szeretne mindenről tájékozódni. Hát ez nem lehetséges. A diszkrét tárgyalások a velejárói a diplomáciai folyamatoknak. Nem lehet mindent nyilvánosságra hozni. Ha minden nyilvánossá válik, megszűnik a létjogosultsága a diplomáciának, az államközi kapcsolatoknak, akkor megoldunk mindent a közösségi médián keresztül. Gondolom, mindenki érti, hogy ez lehetetlen. Tehát azt nem tudom jelen pillanatban megítélni, hogy érdeke-e Romániának napirendre tűzetni a döntést decemberben, mert nem tudhatom azt, hogy milyen fejlemények történtek a háttérben. Ám ha a nyilatkozatokat nézem, nem történt semmi új. Azt látom, hogy az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen az évértékelő beszédében sürgette Románia és Bulgária schengeni csatlakozását. Beszéde reggel 10-kor hangzott el Strasbourgban, szeptember 13-án, ha jól emlékszem. Három órával később Bécsben megszületett a válasz, szó sincs róla, semmiféle csatlakozás nem lesz. Ezért is úgy vélem: minimális jelen pillanatban annak az esélye, hogy a román és a bolgár csatlakozás a belügyminiszterek tanácsa decemberi ülésének napirendjén szerepeljen.

Mennyire bonyolítja Románia helyzetét, hogy Bulgáriával „egy csomagban” szerepel a schengeni várólistán?

Nem hiszem, hogy a két ország szétválasztásának stratégiája eredményre vezetne. Egy körülményre gondolok, ami indokolhatná a szétválasztást, de ez is csak részben, az ukrajnai háborús helyzet. Ukrajna újjáépítésének kemény gazdasági vonatkozásai vannak. Önmagában az ukrán gabona kivitele is könnyebbé válna, ha Románia Schengenben lenne. Persze Bulgárián keresztül is lehet biztosítani az ukrán gabona tranzitját, de ez mégiscsak egy Romániával kapcsolatos történet. Ukrajna újjáépítése pedig már a szomszédos államokkal, részben Romániával, Lengyelországgal, Magyarországgal kapcsolatos történet. A rekonstrukció logisztikai feltételeit biztosítani kell, ami óriási üzlet. Nyilvánvaló, ebből az üzleti lehetőségből Románia sokkal jobban profitálhatna, ha a schengeni övezet része lenne. Alapvetően a kormány felelőssége lesz olyan gazdasági körülmények biztosítása, olyan törvénykezési háttér megalkotása, amely meggyőzhetné az ukrajnai rekonstrukciós folyamatban részt vevő gazdasági és kormányzati szereplőket, hogy Romániát logisztikai központnak képzeljék el ebben a folyamatban.

szeptember 7, 2023 | Cseke Péter Tamás | Rovatok | Társadalom

MEGOSZTOM

Uniós rendelettel védené az Európai Bizottság a médiapluralizmust és a sajtó függetlenségét

A szerkesztőség munkájába a kiadó még akkor sem szólhatna bele, ha a médiatulajdonos üzleti vagy akár politikai érdekei ezt megkívánnák – többek között ezt írja elő a tömegtájékoztatás szabadságáról szóló uniós rendelet tervezete, amelynek vitája ősszel kezdődik az Európai Parlamentben. Az Európai Lapkiadók Szövetsége ellenzi az Európai Bizottság jogszabályjavaslatát.

Szebb idők jöhetnek az újságírók és a sajtószakma számára, ha hatályba lép a médiaszabadságról (hivatalos nevén: a tömegtájékoztatás szabadságáról) szóló uniós rendelet. Az EU-n belüli médiapluralizmus és -függetlenség védelmét szolgáló új szabályrendszer tervezetét tavaly szeptemberben fogadta el az Európai Bizottság, az európai parlamenti vitája idén szeptemberben kezdődhet el, és várhatóan még a jövő évi EP-választások előtt az EU Tanácsa is rábólint. Ha pedig ez megtörténik, akkor a jogszabály alkalmazása valamennyi tagállamban fél éven belül kötelező lesz.

Az EU területén dolgozó újságírók szebb időkbe vetett reményeit az táplálja, hogy a rendeletjavaslat gyakorlatilag választ ad a munkájukat nehezítő legfontosabb, tagállamonként nyilvánvalóan eltérő mértékben jelentkező problémákra. Többek között biztosítékokat tartalmaz a szerkesztői döntésekbe való politikai beavatkozással és a sajtósok megfigyelésével szemben, külön hangsúlyt helyez a közszolgálati média függetlenségére és stabil finanszírozására, valamint a médiatulajdon és az állami hirdetések elosztásának átláthatóságára. Emellett védi a szerkesztők függetlenségét, szabályozza a médiakoncentrációt, továbbá létre fog hozni egy új, a tagállami médiahatóságok képviselőiből álló független Médiaszolgáltatásokat Felügyelő Európai Testületet. Az Európai Bizottság egy kiegészítő ajánlást is elfogadott a szerkesztői függetlenség belső biztosítékainak további megerősítésére.

A rendelet fő javaslattevője Věra Jourová értékekért és átláthatóságért felelős biztos, aki szerint azért van szükség az uniós jogszabályra, mert az Európai Bizottság a jogállamiságról szóló éves jelentése részeként az egész EU-ban negatív tendenciákat állapított meg a médiapluralizmus és -függetlenség területén. A cseh politikus egy interjúban különösen a magyarországi sajtó helyzetét tartotta aggasztónak a veszélyes médiakoncentrációtól kezdve, az állami hirdetések tisztességtelen elosztásán át, a politikai befolyás alatt álló közszolgálati médiáig. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a rendeletet nem Magyarországra szabták. „A médiaszabadságról szóló jogszabály célja biztosítékokat nyújtani valamennyi tagállamban az európaiaknak, hogy a média mentesül a politikai ellenőrzéstől, és az újságírók biztonságosabban végezhetik munkájukat” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a javaslat az érdekelt felekkel – többek között a médiaszervezetekkel és médiavállalatokkal – folytatott széles körű konzultáción alapul.

Mit ír elő a rendelet?

Az Európai Bizottság honlapján közzétett tervezet szerint a médiaszabadságról szóló európai jogszabály biztosítani fogja, hogy a köz- és magánmédia nem kívánatos nyomásgyakorlás nélkül és a médiatér digitális átalakulását figyelembe véve könnyebben működhessen határokon átnyúlóan az EU belső piacán. A rendelet előírja a tagállamoknak, hogy tartsák tiszteletben a médiaszolgáltatók tényleges szerkesztői szabadságát, és javítsák az újságírói források védelmét. Emellett a médiaszolgáltatóknak biztosítaniuk kell a tulajdonviszonyok átláthatóságát azáltal, hogy nyilvánosságra hozzák ezeket az információkat, illetve szavatolniuk kell az egyes szerkesztői döntések függetlenségét.

A médiaszabadságról szóló törvény szigorú biztosítékokat tartalmaz a kémprogramok médiaszereplők, újságírók és családjaik elleni használatával szemben. Előírásai szerint azokban a tagállamokban, ahol létezik közszolgálati média, a finanszírozásának megfelelőnek és stabilnak kell lennie a szerkesztői függetlenség biztosításáért. Rögzíti, hogy a közszolgálati média vezetőjét és irányító testületét átlátható, nyílt és megkülönböztetésmentes módon kell kinevezni, közszolgálati médiaszolgáltatók pedig pártatlanul, közfeladatuknak megfelelően kötelesek teret adni a különféle információknak és véleményeknek.

A jogszabály előírja a tagállamok számára, hogy értékeljék a médiapiaci koncentrációk médiapluralizmusra és szerkesztői függetlenségre gyakorolt hatását. Megköveteli, hogy kellően indokoltak és arányosak legyenek a tagállamok összes olyan törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedései, amelyek hatással lehetnek a médiára. Emellett új követelményeket állapít meg az állami hirdetések médiaorgánumok közötti elosztására, hogy az átlátható és megkülönböztetésmentes legyen.

A digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályra építve a jogszabály biztosítékokat tartalmaz a szakmai normáknak megfelelően előállított médiatartalmak indokolatlan eltávolításával szemben. Rendszerszintű kockázatokkal – például dezinformációval – nem járó esetekben az olyan online óriásplatformoknak (például a Facebook), amelyek el kívánnak távolítani bizonyos, a platform politikáival ellentétesnek ítélt tartalmakat, az eltávolítás hatálybalépése előtt tájékoztatniuk kell a médiaszolgáltatókat az okokról. A médiaszolgáltatók által benyújtott panaszokat e platformoknak prioritásként kell kezelniük.

A Bizottság a rendeletben javasolja egy új, független Médiaszolgáltatásokat Felügyelő Európai Testület létrehozását. A tagállami médiahatóságok képviselőiből álló testület a jogszabály szerint hozzá fog járulni az uniós médiajogi keret hatékony és következetes alkalmazásához, különösen azáltal, hogy segíti a Bizottságot a médiaszabályozási kérdésekre vonatkozó iránymutatások kidolgozásában. Emellett véleményt adhat ki a médiapiacokat és a médiapiaci koncentrációkat érintő tagállami intézkedésekről és döntésekről is.

Milyen hatással lesz a rendelet a médiaszereplőkre?

A rendelet a sajtósok számára biztosít kedvezőbb körülményeket a szakmájuk gyakorlásához. Az újságírók és a szerkesztők például nagyobb védelmet élvezhetnek a szerkesztői döntésekbe való nem kívánatos beavatkozásokkal szemben. Ráadásul az Európai Parlamentnek az eddigi jelzések szerint szándékában áll az őszi vitán „merészebbé” tenni ebben a tekintetben a tervezetet. Máris körvonalazódik egy olyan módosító javaslat, amelyik egyértelműsítené, hogy a szerkesztőség munkájába a kiadó még akkor sem szólhat bele, ha a médiatulajdonos üzleti vagy akár politikai érdekei ezt megkívánnák. Erről Ramona Strugariu román EP-képviselő, a Renew frakció tagja beszélt június elején az Agerpres hírügynökségnek. A politikus illetékességéhez nem fér kétség, ugyanis ő a jelentéstevője a rendelet tervezetének a LIBE bizottságban. „A médiaszabadságról szóló törvényben nagyon-nagyon világossá tesszük, hogy a szerkesztői tartalmakat (…) védeni kell mindenféle politikai beavatkozástól. Egy médiatröszt tulajdonosa sem kérheti el közlésük előtt a szerkesztőségében dolgozó újságírók cikkeit, nem távolíthatja el azokat, és nem avatkozhat bele azoknak az embereknek a munkájába, akik felelősséget vállalnak a tartalomért” – magyarázta Strugariu.

Kedvez a jogszabály a közszolgálati médiában dolgozó újságíróknak is, mert garanciákat kapnak arra, hogy munkáltatójuk a közszolgálati feladatnak megfelelő és stabil finanszírozással rendelkezik. A jogszabály azt is egyértelművé teszi, hogy tilos kémprogramokat használni a médiamunkások, az újságírók és családjaik ellen. A jogszabály leszűkíti az esetleges kivételek körét a tagállami hatókörbe tartozó nemzetbiztonsági okokra, illetve a súlyos bűncselekmények szűk listájára, például a terrorizmus, a gyermekpornográfia vagy az emberölés gyanújának eseteire. A kivételeket az Alapjogi Chartával összhangban, eseti alapon megfelelően indokolni kell olyan körülményekkel, amikor más vizsgálati eszköz nem lenne célravezető. A jogszabály tehát e téren konkrét, új uniós szintű biztosítékokat vezet be.

A javasolt szöveg egyértelműen kiköti, hogy az újságírók nem szenvedhetnek semmilyen retorziót azért, mert megvédik forrásaik bizalmas voltát. A jogszabályt kísérő ajánlás ugyanakkor összegyűjti a szerkesztői függetlenség megerősítését segítő bevált gyakorlatokat, és síkra száll az újságírók bevonása mellett a médiavállalatok döntési folyamataiba és képzési lehetőségeibe. A rendelet és az ajánlás kiegészíti a Bizottság által az újságírók biztonsága érdekében eddig foganatosított intézkedéseket, például az újságírók biztonságáról szóló ajánlást, valamint az újságírók és a jogvédők visszaélésszerű pereskedéssel szembeni védelméről szóló irányelvjavaslatot (lásd keretes írásunkat).

Az Európai Bizottság az újságírók jogi zaklatása ellen is fel kíván lépni az úgynevezett SLAPP-ellenes irányelvvel, amelyről július végéig szavazni fog az Európai Parlament. SLAPP-pereknek azokat a bírósági eljárásokat hívják, amelyek célja, hogy a közéletben aktív civileket, újságírókat tartsanak jogilag lényegtelen ügyekkel nyomás alatt, így kényszerítve őket tevékenységük abbahagyására, álláspontjuk feladására. Az Európai Bizottság azzal indokolta a direktíva kidolgozását, hogy ez a módszer egyre elterjedtebb az EU-ban, azonban sehol sincs erre vonatkozó szabályozás. Az irányelvben a Bizottság javasolja a nyilvánvalóan megalapozatlan bírósági eljárás korai szakaszban történő megszüntetését. Ennek értelmében a bíróságok előrehozott határozatot hozhatnak az eljárás megszüntetéséről, ha az ügy nyilvánvalóan megalapozatlan. Ilyen helyzetben a felperesre hárul a bizonyítás terhe, hogy az ügy nem nyilvánvalóan megalapozatlan. Ha az ügyet visszaélésszerűnek nyilvánítják, akkor a felperes viseli az összes költséget, beleértve az alperes ügyvédi díját is. A közéleti részvételt akadályozó stratégiai per célpontjának joga lesz keresetet benyújtani a vagyoni és nem vagyoni károk megtérítése iránt, és joga lesz azok teljes körű megtérítésére. Sőt annak megakadályozása érdekében, hogy a felperesek visszaélésszerű bírósági eljárást indítsanak, a bíróságok visszatartó erejű szankciókat szabhatnak ki azokra, akik ilyen ügyeket a bíróság elé visznek. A direktívában javasolt biztosítékok a közéleti részvételt akadályozó stratégiai perekre lesznek alkalmazandók, de csak a határon átnyúló vonatkozású polgári ügyekben, tekintettel arra, hogy a belföldi perek a tagállam illetékességébe tartoznak.

A rendelet a jogalkotó szándéka szerint megerősíti a médiavállalatok szerkesztői szabadságát, és védelmet nyújt nekik az indokolatlan, aránytalan és diszkriminatív tagállami intézkedésekkel szemben, megóvva az európai médiakörnyezet sokszínűségét. A médiavállalatok szempontjából a jogszabály egyik pozitív hatása az állami reklámkiadások méltányosabb és átláthatóbb elosztása lesz. „Az állami reklámokat objektív és megkülönböztetéstől mentes kritériumok alapján és nyílt eljárásokon keresztül is kötelességünk elosztani. Ha az állami hatóságok nem ezt teszik, akkor jogsértést valósítanak meg. A jogszabályunk megakadályozza, hogy az állami hirdetéseket önkényesen a kormánybarát média burkolt támogatására használják” – nyilatkozta erről az már említett interjúban Věra Jourová.

A rendelet szerint az állami hatóságok és az állami tulajdonú vállalatok kötelesek lesznek évente közzétenni a médiaszolgáltatóknál elköltött reklámkiadásaikra vonatkozó adatokat, beleértve a médiaszolgáltatók nevét, amelyektől reklámszolgáltatásokat vásároltak, valamint az elköltött összegeket (éves és szolgáltatónkénti bontásban). Ezt ez előírást az Európai Parlament a sajtóban hirdető pártokra is ki szeretné terjeszteni. Ha ez megtörténik, sokkal átláthatóbb lenne, hogy miként próbálják meg a pártok sok esetben „lefizetni” a sajtót. Ez különösen Romániában elterjedt jelenség, ahol a médiatermékek öncenzúrát gyakorolva óvakodnak kritikusan viszonyulni azokhoz a politikai szervezetekhez, amelyeknek a fizetett tartalmait leközlik.

A közös szabályrendszer az Európai Bizottság szerint nagyobb jogbiztonságot és kiszámíthatóságot eredményez a médiapiaci koncentrációk terén is, megkönnyítve a szereplők számára, hogy tevékenységüket bővítsék az európai belső piacon. A médiavállalatok élvezhetik a tisztességes verseny előnyeit és jobb megtérülést várhatnak a digitális környezetbe irányuló beruházásoktól, például a közönségmérésre vonatkozó új átláthatósági szabályoknak, illetve az online óriásplatformokról való tartalomeltávolításra vonatkozó új biztosítékoknak köszönhetően.

A jogszabály amellett, hogy számos új jogot vezet be a médiaorgánumok védelmére, konkrét kötelezettségeket is ró rájuk. Így bizonyos egyedi követelmények vonatkoznak a híreket és aktuális témákat feldolgozó médiára, mivel az a javaslattevők szerint különösen fontos szerepet játszik a polgárok tájékoztatásában és a közvélemény alakításában. Először is, ezeknek a sajtótermékeknek átlátható tulajdonviszonyokkal kell rendelkezniük. Ez a követelmény a vállalkozásokra általában alkalmazandó, hatályos uniós jogszabályokon (a társasági jogon és pénzmosás elleni szabályokon) alapul. Másodsorban kötelesek meghozni az általuk megfelelőnek ítélt intézkedéseket a szerkesztői döntések függetlenségének garantálása és a tényleges vagy lehetséges összeférhetetlenségek nyilvánosságra hozatalára.

Ami a végrehajtást illeti: a médiaszabadságról szóló jogszabály egy rendelet, ami azt jelenti, hogy valamennyi tagállamban közvetlenül alkalmazandó. E szerint az állítólagos jogsértések a tagállami bíróságok elé vihetők. A Médiaszolgáltatásokat Felügyelő Európai Testület az Európai Bizottsággal együtt biztosítja az új jogszabály következetes alkalmazását. A legsúlyosabb esetekben az Európai Bizottság a Szerződések által biztosított hatáskörökkel élve beavatkozhat, beleértve a kötelezettségszegési eljárások megindítását is – részletezte az idézett interjúban Věra Jourová.

A lapkiadóknak nem tetszik a rendelet

Az európai lapkiadók ellenzik az Európai Bizottság rendeletjavaslatát: az Európai Magazinmédia Szövetség és az Európai Lapkiadók Szövetsége szerint a tervezet sértheti a befektetés és a vállalkozás szabadságát, és nem indokolt a médiaszabályozás európai szintű harmonizálása sem. „Elfogadhatatlan, hogy a médiaszabadság védelmét célzó javaslat éppen a kiadók szerkesztési szabadságának elvét, a sajtószabadság egyik lételemét kívánja felülírni” – közölte az Európai Lapkiadók Szövetsége. „Az Európai Unió történetében először a lapkiadókat és a szerkesztőségeket az Európai Bizottság irányította médiahatóság felügyelete alá helyeznék” – panaszolta közleményében az Európai Kiadók Tanácsa is, aggályának adva hangot amiatt, hogy Brüsszel bele akar szólni a kiadók és szerkesztőségek napi működésébe. A szervezet szerint nem is lehetséges az egész unióra egységesen megszabott médiatörvényt alkotni a tagállami eltérések miatt.

A rendeletjavaslatnak különösebb romániai visszhangja még nem volt, míg a Magyar Lapkiadók Egyesülete szintén bírálta. Közleményük szerint tervezet megfosztaná a kiadókat a szerkesztési irányvonaluk meghatározásának szabadságától, és felelősségre vonná őket a tartalomért, amelybe nem lehetne beleszólásuk. „Kizárólag a kiadó az, aki erkölcsi, jogi, pénzügyi és politikai felelősséget vállal a kiadványaiért és tartalmáért. A kiadók viselik kiadványaik sikerének vagy kudarcának teljes kockázatát. A szerkesztési szabadságukba való ilyen beavatkozás felborítaná a sajtószabadságot, valamint a befektetés és az üzleti élet szabadságát” – állapította meg az egyesület elnöke, Kovács Tibor, aki hangsúlyozta: a kiadók szerkesztési szabadságába való bármilyen beavatkozás a sajtószabadságot alapjaiban sértené.

június 26, 2023 | Cseke Péter Tamás | Rovatok | Társadalom

MEGOSZTOM

„Ma nem ajánlott gyereket és nőt focimeccsre vinni Romániában”

Nehézséget okoz az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak a gyűlöletbeszéd elleni fellépésben, hogy a hazai igazságszolgáltatás csak részben vette át a strasbourgi emberjogi bíróság joggyakorlatát ezen a területen – tudtuk meg Asztalos Csabától. A húszéves intézmény vezetőjét a technológiai fejlődés által előidézett, új típusú hátrányos megkülönböztetéses esetekről, a szurkolók agresszív magatartásáról és a magyarellenesség megnyilvánulásainak természetéről is kérdeztük.

Nemrég egy rádióinterjúban arról beszélt, hogy a diszkriminációellenes tanácsnak új típusú kihívásokkal, többet között a mesterséges intelligencia által előidézett hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenéznie. Tudna erre konkrét példát mondani?

Hirtelen két példa jut eszembe. Az egyikről Romániában is beindult már egy közvita, politikusok is megszólaltak: a kiskereskedelmi láncoknál bevezetett önkiszolgáló pénztárgépekről van szó. Azokról a kasszákról, amelyeknél a vásárló maga szkenneli a termékeket, majd fizet és távozik anélkül, hogy az üzlet személyzetével érintkezne. Ezeknek pénztárgépeknek a bevezetése is visszavezethető az automatizálásokra, a mesterséges intelligenciára. A másik példa már nem újdonság: a bankrendszerben évek óta az a trend, hogy különböző számítógépes, mobiltelefonos alkalmazásokkal helyettesítik az emberi munkát a pénzügyi szolgáltatások területén. Az önkiszolgáló pénztárgépek és az internet banking bevezetésével egyaránt hátrányos helyzetbe kerülnek azok, akiknek nincsenek digitális készségeik, nem tudják használni ezeket az eszközöket. A mesterséges intelligencia által előidézett diszkriminációval ma már külön munkacsoport foglalkozik az Európa Tanács szintjén, mert alapjogokat sért, és sok kérdést vet fel a szolgáltatások területén. Van azonban ennek a diszkriminációnak egy társadalmi vetülete is. Az idősebb személyek számára a vásárlás egy szocializálódási forma, van olyan magányos nyugdíjas, aki azért is jár be a sarki üzletbe, hogy beszélgethessen más emberekkel. Nem beszélve arról, hogy az automatizálás, a mesterséges intelligencia használata felvet súlyos szociális kérdéseket is, hiszen emberek milliói maradhatnak világszerte munkahely nélkül.

Tárgyalt-e már a diszkriminációellenes tanács ilyen típusú hátrányos megkülönböztetéses eseteket?

Igen, megkerestek minket panasszal a banki szolgáltatások automatizálásával és az önkiszolgáló kasszák bevezetésével kapcsolatban is. Ez utóbbi esetben nem marasztaltuk el a bepanaszolt üzletet, mert az önkiszolgáló pénztárgépek mellett hagyományos pénztárgépeket is működtetett, ahol emberek szolgálták ki a vevőket. A bepanaszolt banknak pedig azt javasoltuk, gondoljanak azokra az ügyfeleikre is, akik életkoruknál fogva nem tudnak lépést tartani a digitális eszközökkel, de bírságot nem szabtunk ki. A mesterséges intelligenciáról szóló vita mindenesetre élénkülni fog a jövőben. Láthattuk, hogy idén milyen társadalmi vitát generált a chatGPT megjelenése, van már olyan ország, amelyik betiltotta, és az Európai Unió is készül szabályozni a használatát, mert többek között adatvédelmi aggályokat vetett fel.

Nem számít már újdonságnak az online felületeken terjedő gyűlöletbeszéd, de egyre nagyobb méreteket ölt. Korábban beszélt arról, hogy a romániai bíróságok csak részben vették át a strasbourgi emberjogi bíróság joggyakorlatát ezen a téren, ami megnehezíti a jelenség elleni fellépést. Mi az, amit átvettek a romániai bíróságok, és mi az, amit nem?

Az átvett joggyakorlat szerint, ha egy sajtótermék internetes oldalán vagy egy blogon megjelent tartalomhoz valaki uszítónak, gyűlöletbeszédnek minősülő kommentet fűz, vagy posztol, akkor a sajtótermék vagy a blog tulajdonosa a komment törlésére kötelezhető, vagyis moderálási kötelezettsége van. Más elbírálás alá esnek azonban Romániában a közösségi oldalak felhasználói. A legfelsőbb bíróság már több döntésben is kimondta, hogy ha például valaki a Facebook-oldalára posztol egy bejegyzést, amelyekre gyűlöletbeszédnek minősülő kommentek érkeznek, a poszt szerzője nem kötelezhető ezeknek a kommenteknek a törlésére. Ez ellentétes a strasbourgi bíróság joggyakorlatával. Ezt szerintem a romániai bíróságoknak mielőbb orvosolniuk kell. Nyilván, ez érzékeny téma, mert tiszteletben kell tartani a vélemény szabadságát is. Ezért az igazságügyi minisztériumban folyamatban van a területet szabályozó törvénytervezet kidolgozása. Világosabb, egyértelműbb szabályok kellenek az online tartalmakra. Most is lennének jogi eszközök, de ezeket nem minden esetben alkalmazzák a hatóságok. Azért vannak pozitív példák is. Büntetőeljárás indult például egy manele énekes ellen, aki Youtube-on közzétett videoklipjében nőgyűlöletet propagált, és ezért el is ítélte a bíróság. Megemlíteném azt is, hogy az Országos Audiovizuális Tanácsnak már komoly hatáskörei vannak ezen a területen. Ha a tévék vagy a rádiók gyűlöletbeszédnek minősülő tartalmakat jelentetnek meg online felületükön, akkor a testület eljárhat ellenük.

Bevonta-e az igazságügyi minisztérium a diszkriminációellenes tanácsot ennek a törvénytervezetnek a kidolgozásába?

A szélsőséges megnyilvánulások elleni fellépésről szóló országos stratégiának megfelelően létrejött az igazságügyi tárcánál egy munkacsoport, amelyben több illetékes intézmény képviselői vesznek részt, köztük a diszkriminációellenes tanács szakértői is. A készülő törvénytervezet szerint a gyűlöletbeszéd szankcionálása részben ránk hárul majd.

Gondolom, tagjai ennek a munkacsoportnak az ügyészség képviselői is, hiszen a gyűlöletre és diszkriminációra való uszítás jelenleg is bűncselekmény a román Btk. szerint. Hol dől el, hogy egy ilyen esetet az ügyészség vagy a diszkriminációellenes tanács vizsgáljon?

Romániában három típusú jogi felelősség létezik: polgárjogi, büntetőjogi és a közigazgatási jogi, utóbbi felelősség a szabálysértések esetén merül fel. A büntetőjogi és a közigazgatási jogi felelősség közötti határvonalat az húzza meg, hogy mennyire veszélyes a társadalomra az adott cselekmény. Ha a diszkriminációellenes tanács úgy ítéli meg, hogy a cselekménynek a társadalmi veszélye miatt büntetőjogi vonatkozásai vannak, akkor átküldi az ügyet az ügyészségnek. Volt már több ilyen eset, például a már említett manele énekes ügye. De említhetném annak a Fehér megyei tanácsosnak az ügyét, aki a Facebook-oldalán a romák sterilizálását szorgalmazta. Mi úgy ítéltük meg, hogy ennek az ügynek a kivizsgálása a súlyossága miatt az ügyészségre tartozik. A vádhatóság felül is bírálhat bennünket, ha úgy ítéli meg, hogy egy eset kivizsgálása nem rájuk tartozik, és visszaküldheti az ügyet a diszkriminációellenes tanácsnak. Egyébként az ügyészség döntéseit meg lehet támadni a bíróságon, ez esetben a bíró állapítja meg, hogy szabálysértésnek vagy bűncselekménynek minősül a gyűlöletre vagy diszkriminációra való uszítás.

A gyűlöletbeszéd egyik, az erdélyi magyarokat érzékenyen érintő vállfaját az etnikai közösségek elleni megnyilvánulások jelentik. A már említett interjúban beszélt arról, hogy az egymás követő válságok miatt sok feszültség gyülemlett fel a hazai társadalomban. Ha a diszkriminációellenes tanácshoz érkezett panaszokat vesszük alapul, nőtt-e az elmúlt időszakban a magyarellenes megnyilvánulások száma 2019 előtthöz képest?

Mondhatnám úgy is, hogy konstans maradt. A világjárvány időszakában az egészségüggyel kapcsolatos panaszok száma nőtt meg, a romaellenesség volt inkább jelen, a magyarellenesség nem volt jellemző. A magyarellenes megnyilvánulásokat előidézhetik a közbeszédet uraló események is, a Románia és Magyarország közti kapcsolatok alakulása, amire rátelepszik a politika is. Ha például egy magyarországi hivatalos személy a romániai látogatása során olyasmiket nyilatkozik, akkor úgymond felébred a magyarellenesség a román társadalomban, és a jelenség megnyilvánul a közösségi oldalakon, az online felületeken is.

A magyarellenes megnyilvánulások gyakori színterei évek óta a stadionok lelátói. Precedens értéke miatt nagy visszhangja volt annak, hogy a játékvezető az olténiai szurkolók magatartása miatt lefújta a Sepsi OSK és a Craiova közötti mérkőzést. De talán még nagyobb visszhangot váltott ki a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) fellebbviteli bizottságának az a döntése, hogy a mérkőzést újra kell játszani, mert a szabályzat csak a rasszista megnyilvánulásokat tiltja, az idegengyűlöletet nem. Ön is bírálta ezt a döntést. Azóta eltelt néhány hét, jelezte-e a FRF, hogy módosítani készül a szabályzatán? Kell-e egyáltalán módosítani a szabályzatot?

Itt pontosítanék, mert időközben a FRF fellebbviteli bizottsága nagy késéssel közzétette a döntés indoklását. Ebben már nem arra hivatkoztak, hogy az olténiai szurkolók nem sértették meg a szabályzatot, mert nem rasszista, hanem „csak” idegengyűlölő megnyilvánulásaik voltak, hanem arra, hogy az első körben megszabott szankció, vagyis a Sepsi OSK-nak ítélt három pont aránytalanul súlyos volt. De azért itt több kérdés is felmerül. Jelenleg is hatályban van a sportesemények szervezését szabályozó 2008/4-es számú törvény, amely tiltja az agresszív megnyilvánulásokat a lelátókon. Ennek ellenére az előírásait nem alkalmazzák, ezért ezeket egyértelműsíteni kellene, szükség van a jogszabály módosítására. Más uniós tagállamokban a személyes adatait is meg kell adnia annak a szurkolónak, aki jegyet vásárol egy sportrendezvényre, így a szervezők és a hatóságok könnyebben be tudják azonosítani a lelátókon agresszíven megnyilvánuló személyeket. Ezt kellene nálunk is bevezetni. Ha ez a szabály érvényes lenne, akkor a craiovai szurkolókat egyenként felelősségre lehetett volna vonni. Olyan eset is van, amikor a rendőrség nem adja ki az agresszív szurkolókról készült felvételeket a személyes adatok védelmére hivatkozva, ami ebben az esetben szerintem nem alkalmazandó. A román futballszövetség is érdekelt abban, hogy ezeket a dolgokat jobban szabályozzák, mert igen nagy károkat tudnak okozni a sportnak és a társadalomnak is az agresszív és primitív szurkolók. Olyan megnyilvánulások vannak a lelátókon, hogy manapság gyerekkel és nőkkel nem ajánlott elmenni egy romániai futballmérkőzésre. A 2008/4-es számú törvényt módosító tervezet kidolgozása egyébként folyamatban van, az RMDSZ fogja benyújtani a parlamentbe.

Magyarellenes megnyilvánulásra vannak friss példák is. Nagykárolyban a Kölcsey-szobor avatását áprilisban román tüntetők zavarták meg, akik többek között egy olyan feliratú táblát tartottak magasba, miszerint „Egyvalami örök: Erdély román föld”. Ez az üzenet nem gyűlöletkeltő ugyan, de kirekesztő. Fel lehet-e jogi eszközökkel ellene lépni?

Nehéz kérdés. Szerintem ez a jelenség annak a következménye, hogy a két ország, a két közösség között még nem történt meg a valós történelmi megbékélés. A történelemben mélyen gyökerező félelme a románoknak, hogy mi magyarok Erdélyt akarjuk, és ezt a félelmüket olyan típusú üzenetekben fogalmazzák meg, hogy Erdély román föld. Erdély elszakításának konteója egy történelmi örökség, benne van a román nép mentalitásában, és nem hiszem, hogy jogi eszközökkel lehetne orvosolni. Ami nem jelenti azt, hogy helyeslem ezeket a megnyilvánulásokat. Ami Nagykárolyban történt, azt nem a helyi románok szervezték, hanem olyan személyek, csoportosulások, akik ebből élnek. Ugyanakkor nem feltétlenül a román-magyar párbeszéd időszakát éljük. Lényegében az történt, hogy az uniós csatlakozás után mindkét ország egy nemzetépítésbe kezdett. Románia 2008-ban könnyített eljárásban állampolgárságot adott a határon kívül élő románoknak, elsősorban a Pruton túli moldovaiaknak. Magyarország meg ugyanazt tette 2011-től, amikor meghirdette a magyar nemzet újraegyesítését a Kárpát-medencében. Ez a döntés nem használt a párbeszédnek, mert sértette a szomszédos országok érdekeit. A nemzetépítési folyamat mindkét oldalon még zajlik, kérdéses, hogyan fog a jövőben ez alakulni, de azt el kell mondani, hogy nem hatott pozitívan a párbeszédre.

Beszéljünk a pozitívumokról is. A Mentsük meg a Gyermekeket nemzetközi segélyszervezet márciusi felmérése szerint 48,7 százalékról 61,8 százalékra nőtt a gyerekek toleranciája a romákkal szemben. Mennyire jellemző ez a tolerancianövekedés a teljes társadalomra?

Attól függ, mihez viszonyítjuk a jelenlegi állapotokat. Ha a 2002-es, 2005-ös közvélemény-kutatásokat nézzük, akkor valóban nőtt a romák elfogadottsága a romániai társadalomban. Ez azzal is magyarázható, hogy a romák integrációja egyre inkább jelen van a társadalomban, foglalkozik a témával a média, kommunikálnak róla. Vagyis ez egy olyan téma, amit kezd kibeszélni a társadalom. Ez nem jelenti azt, hogy már nincs nagyfokú romaellenesség, de a kétezres évek elejéhez viszonyítva nőtt a közösség elfogadottsága. Egyébként ez hullámozhat is, attól függően, hogy éppen milyen témák vannak a társadalom napirendjén. Ha a sajtó „cigánybűnözésről” cikkezik, akkor nő a romaellenesség. Még mindig nagyon jelen vannak az előítéletek, felszámolásuk hosszas folyamat. Ami pedig bennünket, magyarokat illet: mi a romákkal szemben intoleránsabbak vagyunk, mint a románok.

Visszatérve a diszkriminációellenes tanács munkájához: köztudott, hogy a testület döntései megtámadhatók a bíróságon. Eddig a határozatok hány százaléka került bírósága, és az óvások milyen arányban jártak sikerrel?

Minden évben készítünk erről statisztikát. A bíróságok átlagban 85-90 százalék közötti arányban fenntartják a döntéseinket. Volt olyan év, ahol az arány 90-94 százalék körül volt, volt olyan is, hogy 82-85 százalék, de az átlag az olyan 85 százalék, ami egy nagyon jó arány. A diszkriminációellenes tanács már több mint húsz éve működik, mondhatni bejáratott intézménnyé vált. Javított a joggyakorlaton, egy új területet honosított meg Romániában. A megalapításától, tehát húsz éve dolgozom a tanácsnál, amelynek 18 éve, 2005 februárjától vagyok az elnöke. Ez a negyedik mandátumom, és még két év van hátra belőle.

A diszkriminációellenes tanács egy 2000-es sürgősségi kormányrendelet alapján fejti ki a tevékenységét és hozza meg a döntéseit. Mikor frissült utoljára ez a jogszabály?

Ez a törvény az elfogadása óta négyszer-ötször módosult, és véleményem szerint egy versenyképes jogszabály. Én mindig mondom, hogy Romániában nem a törvényekkel van a gond, hanem az értelmezésükkel és az alkalmazásukkal.

De lehet-e alkalmazni ezt a törvényt azokra az új típusú hátrányos megkülönböztetéses esetekre, amelyekről az interjú elején beszéltünk? Le tudja-e fedni ezeket ez a jogszabály?

Igen, nem volt ilyen gondunk, hogy ne tudtuk volna a jelenlegi hatályban lévő törvényt alkalmazni új esetekre. De ha már kodifikációról van szó, akkor én összegyűjteném és egyetlen törvénykönyvbe foglalnám azt a hét-nyolc törvényt, amelyik ezt a területet szabályozza. A nők és a férfiak esélyegyenlőségét szabályozó jogszabályra, a fogyatékkal élőkkel kapcsolatos törvényekre és más hasonló törvényekre gondolok. Ez a kodifikációt a jelenlegi parlamenti ciklusban nem látom kivitelezhetőnek. Valahogy úgy vagyok vele, hogy inkább maradjunk a jelenlegi jogszabályoknál, mert ha kezdeményezünk egy ilyen kodifikációt, ki tudja, hogy a parlamentben mi sül ki belőle. Lehet, hogy rosszabb lesz.

április 28, 2023 | Cseke Péter Tamás | Rovatok | Társadalom

MEGOSZTOM

Szeretnénk hasznosítható tudást produkálni

A kolozsvári Nemzetikisebbség-kutató Intézet múlt év novemberében kinevezett új elnöke szerint a 23 éve létrehozott állami intézmény nem csak magas színvonalú tudományos munkát végez, hanem olyan tudást termel, amelyet a kormányzati döntéshozók is hasznosítani tudnak. A politikából átigazolt Novák Csaba Zoltánt az első hónapok tapasztalatairól, a jelenleg zajló kutatásokról és a tervekről kérdeztük.

Ez az interjú kereken négy hónappal a kinevezése, illetve a szenátori mandátumáról való lemondása után készül. Volt-e ebben a négy hónapban olyan pillanat, amikor úgy érezte, hogy rossz döntést hozott?

Egyértelmű a válaszom: egy percig sem bántam meg, hogy a kisebbségkutató intézet élére kerültem. Nyilván minden átállásnak, munkahelyváltásnak vannak nehézségei, a racionálisan meghozott döntéseket valahogy lélekben is utol kell érni. Úgy érzem, ez a folyamat az én esetemben az elmúlt négy hónapban lezárult. Jól érzem magam a bőrömben, és úgy gondolom, szakmai szempontból jó döntést hoztam. Hozzá kellett szoknom az új feladatkörhöz. Bizonyos szempontból nehezebb a dolgom, mint korábban, mert nőtt a közvetlen felelősségem a döntéseimért, szinte napi rendszerességgel írok alá különböző adminisztratív iratokat. A magánéletemben ez az átállás nem jelentett változást, ugyanazt az ingázó életmódot folytatom több mint hat éve, csak most Marosvásárhelyről Kolozsvárra utazom hetente.

Amikor egy politikust váratlanul egy állami kutatóintézet élére neveznek ki, a sajtó azonnal gyanakodni kezd. Például arra, hogy az intézmény addigi vezetője valamilyen okból kényelmetlenné vált, ezért egy „megbízható” emberrel helyettesítették. Részletezné a váltás körülményeit?

Először is leszögezném, hogy versenyvizsgával nyertem el ezt a tisztséget, ennek alapján nevezett ki az intézet élére az etnikumközeli kapcsolatok hivatala, amelynek az alárendeltségében működünk. A mandátumom öt évre szól, amelynek végén újra versenyvizsgáznom kell, ha újabbat szeretnék. Az elnöki munkakörre jelentkezőknek pedig több kritériumnak is meg kell felelniük, például legalább öt éves szakmai tapasztalattal kell rendelkezniük a kisebbségkutatás terén. A vizsga két részből áll. Előbb a jelöltnek be kell nyújtani egy kutatási projektet, amelynek alapján megvizsgálható a szakmai előélete, felkészültsége. Után következik egy szóbeli vizsga, amelyen meg kell védenie a projektet. A jelentkezési kritériumok annyira szigorúak, hogy szerintem lehetetlen valakit politikai berkekből beejtőernyőzni erre a posztra. Amikor ezt az intézetet létrehozták, eleve olyan feltételeket szabtak meg, hogy csak szakembert lehessen az élére kinevezni.

A váltásnak nyilván van egy személyes vetülete is: az elődöm döntése találkozott az én döntésemmel. Horváth István nem kívánta folytatni az intézet élén végzett munkát, nem kívánt újra versenyvizsgázni a mandátuma lejárta után. Erről volt egy beszélgetésünk. Ami engem illet: a politikába úgy vágtam bele, hogy legtöbb két parlamenti mandátumot fogok vállalni. Történészként kezdtem a szakmai pályámat, nagyon jól éreztem magam ezen a tudományterületen, egyértelmű volt mindig is számomra, hogy történészként fogom befejezni a pályafutásomat. Azt gondolom, két parlamenti mandátum az az időintervallum, ami után még vissza lehet térni egy tudományos szakmába, én pedig a második mandátumom felénél tartottam a kinevezésem előtt. Így amikor Horváth István jelezte, hogy nem kíván újabb mandátumot, előbb megérdeklődtem, készül-e másvalaki az intézetből megpályázni az elnöki tisztséget. Ez volt ugyanis az egyik szempont, amikor a váltásról döntenem kellett. A másik pedig az, hogy meg tudom-e úgy oldani a helyettesítésem a szenátusban, hogy ez ne okozzon fennakadást az RMDSZ parlamenti munkájában. Segítségemre volt, hogy ebben a parlamenti ciklusban az RMDSZ-nek két tagja lehetett a tanügyi bizottságban: jómagam és Kovács Irénke volt oktatási államtitkár. Így Kovács Irénke azonnal át tudta venni az alelnöki tisztséget és a feladatköreimet ebben a testületben. Ezért az RMDSZ felső vezetésével való konzultálás után úgy döntöttem, hogy jelentkezem a versenyvizsgára.

Bennem az rögzült, hogy a kisebbségkutató intézetben elsősorban társadalomkutatók dolgoznak, a korábbi intézményvezető, Horváth István is szociológus. Tudom, hogy elsősorban menedzseri feladatai vannak, de jelenkortörténészként mennyire tud beilleszkedni a szakmai munkába?

Remekül, hiszen az intézetben a szociológusok, az antropológusok-néprajzosok mellett történészek is dolgoznak, ráadásul én történészként a román-magyar kapcsolatokat is kutattam. Személyem csak annyi változást hozott, hogy nem egy szociológus, hanem egy olyan történész került az intézet élére, aki egy másik perspektívából vizsgálta és vizsgálja a romániai kisebbségeket. Ez nem befolyásolja semmilyen mértékben az intézet profilját, a kutatási irányokat.

Voltaképpen mi a célja, a küldetése a kisebbségkutató intézetnek?

Azzal a céllal hozták létre 2000-ben, hogy koordinált, tudományos mederben zajló kutatások révén minél több, minél szerteágazóbb tudást, információt szolgáltasson a romániai nemzeti kisebbségekről, emellett népszerűsítse is ezt a tudást Romániában és külföldön. Tehát az intézetnek van egyfelől egy tudományos profilja, és ez nagyon szépen kiépült az elmúlt évtizedekben, jó képességű, szakmailag felkészült munkatársakkal folytatunk kutatásokat. Másfelől van egy tudásközvetítő szerepköre is, ami azt jelenti, hogy különböző rendezvények, kiadványok révén ezt a fajta tudást meg is jelenítjük.

Hányan dolgoznak főállásban az intézetnél?

Jelenleg 27 főállású munkatársunk van. Heten dolgoznak az adminisztratív részlegnél, a könyvelőségen, beszerzési osztályon, jogászaink is vannak, mert kormányzati intézmény vagyunk. Van egy dokumentációs, illetve egy kutatói részlegünk. Az előbbi a kisebbségekre vonatkozó információk, dokumentumok, különböző anyagok begyűjtésével, tárolásával, rendszerezésével foglalkozik. Van egy jól felszerelt könyvtárunk is, nagyon jó minőségű könyvállománnyal.

Elegendő-e a személyzet? Van-e lehetőség bővítésre?

Az elmúlt években az intézet személyzete folyamatosan nőtt, már majdnem elérte a törvényben megszabott maximális létszámot. Van egy belső mozgás is: a kutatóink bizonyos teljesítményszintet elérve emelkednek a ranglétrán, változik a tudományos besorolásuk, ezzel együtt a fizetésük. Az egyes fokozatú kutató például az egyetemi szférával összehasonlítva a professzori titulusnak felel meg. Akkor veszünk fel új munkatársat, ha az intézet tudományos tanácsa úgy döntött, hogy bizonyos profilon belül erősíteni kellene. Ez esetben annak a profilnak a követelményei alapján lehet meghirdetni állást, és a tudományos tanács dönti el, hogy hol, melyik területen van hiány. Én például szívesen erősíteném a történész vonalat, ha lehet, de hát ez majd a jövő kérdése.

Hogyan zajlik a munka az intézetben, milyen területeken végeznek kutatásokat?

Az intézet bekapcsolódott nemzetközi projektekbe, és van számos saját kutatási iránya is. A nemzetközi projektekbe általában intézményes együttműködés vagy személyes kapcsolatok révén szoktunk bekapcsolódni. Mondanék egy példát: magyarországi és németországi intézményekkel együttműködésben kutatjuk a közép-kelet-európai zsidóság történetét. A nemzetközi projektek mellett léteznek saját nagyobb intézeti projektek, illetve személyes projektek. A munkatársainknak kötelező módon jelezniük kell az év folyamán, hogy milyen témát szeretnének kutatni a szakterületükön. Ezek lehetnek rövid, hosszabb vagy nagyon hosszú távú projektek. Dolgozhatnak egyedül, párban vagy csoportosan is. Én az intézetet kicsit szeretném eltolni majd abba az irányba, hogy legyenek nagyobb csoportos intézeti projektek, hogy kevésbé legyen széttördelve a munkatársak kutatási tevékenysége. A saját kutatási irányok között megemlíteném, hogy néprajzos-antropológus csoportunk valláskutatásokat végez. Van egy romakutatási irányunk, illetve két történészi vagy történetírói jellegű projektünk, többek között a török-tatár kisebbség történetét kutatjuk. Van egy erős szociológiai kutatási irányunk, emellett szeretnénk az oktatás felé is nyitni az elkövetkezendőkben. Korábban több romániai kisebbségről jelentettünk meg összegző monográfiát, amelyeket az intézményünk munkatársai külső bedolgozókkal, az adott kisebbség területén járatos szakemberekkel állítottak össze. Ezt szeretnénk folytatni a romániai ukránok monográfiájával, aminek most éppen sajnos aktualitása van. Kisebbségi kronológiák is készültek az elmúlt időszakban, ezeket is folytatjuk. Elmondanám azt is, hogy a munkatársak nem csak kutatnak, mert mindenkinek valamilyen szinten szerepet kell vállalnia az intézet belső adminisztratív életében is: konferenciát szerveznek, bizonyos munkacsoportokat koordinálnak, bibliográfiákat állítanak össze.

Mekkora szabadságuk van a munkatársaknak a személyes kutatásaik témájának megválasztásában?

A munkatársak javasolnak témákat, a tudományos tanács ezeket véleményezi, javaslatokat is tehet, és az utolsó szót az intézmény vezetője mondja ki. Én hiszek abban, hogy olyan tudományos közösség dolgozik az intézetben, amelyik érdemi témákat és projekteket tud javasolni, nem kell felülről beavatkozni. Természetesen, ha a munkatárs nem teljesíti az elvárt tudományos kritériumokat, akkor lehet korrigáló lépéseket tenni.

Az intézet elnökének munkaköri leírásában szerepel a kutatás?

A sorkatonai szolgálatban azokat a kiképzőtiszteket kedveltem, akik nemcsak parancsoltak, hanem közkatonákkal együtt vettek részt a keményebb gyakorlatokban, például a hosszabb menetelésekben. A munkaköri leírásomban nem szerepel a kutatás, de szerintem egy jó intézetvezetőnek kutatói munkát is kell végeznie az általa irányított intézményben. Nem csak a látszat kedvéért, hanem azért, mert ha kutat is, akkor mélyebben látja ennek a területnek a különböző aspektusait, és könnyebben hoz adminisztratív döntéseket. Az én kutatási tervem nem szerepel az intézet idei projektjei között, mert amikor idekerültem tavaly novemberben, a költségvetési tervezetet és a kutatási projekteket már rögzítették. De azt a kutatási projektet, amivel versenyvizsgáztam, szeretném intézményes kutatási projektként beindítani. Az intézet készítene külsősök bevonásával egy monográfiát a romániai kisebbségek XX. századi integrációs modelljeiről. Már körvonalazódik is egy kutatói csoport, amelyik az irányításommal elvégzi ezt a feladatot, de igyekszem kivenni a részemet a kutatásból is. Emellett vannak egyszemélyes projektjeim, amelyek beilleszkednek az intézet profiljába, például tanulmányoznám a román-magyar diplomáciai kapcsolatokat. Jelenleg előkészületben van egy román nyelvű kötetem, ami a román-magyar viszonyt, a romániai rendszerváltást elemezné a magyar diplomáciai iratok tükrében.

Mi történik a kutatások lezárása után?

A kutatási projekteknek van egy adminisztratív típusú lezárása: a jelentést fel kell tölteni az intézet honlapjára és egy belső platformra. Ezen a belső platformon az osztályvezető egyébként követni tudja egy adott projektnek a menetét is. A jelentésnek több kifutása is lehet. Lehet, hogy általa a dokumentációs tárunk bővül egy interjúanyaggal vagy egy hagyatékkal. Munkatársunk részt vehet vele konferencián, írhat kisebb tanulmányt, tudományos cikket, illetve könyv vagy konferenciakötet is lehet belőle, esetleg mind a három változat együtt, attól függ.

Hol adják ki a könyv formájában az intézet kutatóinka munkáit?

Van egy kiadónk, amely a társadalomtudományok területén úgynevezett B minősítést nyert az akkreditáció során. Ez Romániában jónak számít, csak a nagyon nagy kiadók, például a Humanitas számít A kategóriásnak. És ha jól tudom, akkor például történelem vagy társadalomtudomány területén az EME és a Kriza János Társaság kiadóját leszámítva mi vagyunk az egyetlen B minősítésű kiadó, ahol magyarul lehet publikálni. Tehát érdemes nálunk publikálni.

Fel tudják-e használni a bukaresti döntéshozók az intézet kutatási eredményeit?

Megtörténhet, hogy egy picit sarkosan fogalmazok: szerintem az lenne a lényege a mi munkánknak, hogy a döntéshozók valamilyen szinten felhasználják az eredményeit. És én azt gondolom, hogy bármelyik kutatási irányát nézzük az intézetnek, tud olyan típusú tudást, információhalmazt termelni, ami hasznos lehet bizonyos döntéshozók számára. Én azt szeretném, hogy az intézet még több hasznosítható tudást produkáljon. Az etnikumközi kapcsolatok hivatala gyakran kér tőlünk szakértői anyagokat, legutóbb a holokauszt oktatására vonatkozó új tantervről kérték ki a véleményünket, de egy diszkrimináció témájú bukaresti kerekasztal-beszélgetéshez is volt szakértői anyagunk. A döntéshozók rendelkezésére állunk számtalan területen, a romakutatásban vagy a migráció kutatásában is. Intézetünk egyébként sajátos helyzetben van: tudományos kritériumok alapján működünk, tudományos kritériumok alapján bírálandó el a munkásságunk, de nem tartozunk sem az akadémiai, sem az egyetemi szférához. Valahol a kettő határmezsgyéjén helyezkedünk el.

Az elmúlt húsz évben azt tapasztaltam, hogy az intézet alig van jelen a sajtóban. Üdítő kivétel volt az a kerekasztal, amit az év elején a népszámlálás előzetes eredményeiről szerveztek. Tervez-e nagyobb publicitást adni az intézet munkájának?

Végső soron stratégiai kérdés, vagy akár szemléletmód, hogy fontosnak tartjuk-e kilépni a nagy nyilvánosság elé. A korábbi időszakban az intézet inkább a belső munkára fordított hangsúlyt. Vannak olyan kollégák, nemcsak ebben az intézetben, hanem a tudományos életben általában, akik szeretnek kilépni az elefántcsonttoronyból. És vannak, akik nem. Intézményvezetőként fontosnak tartom, hogy a munkatársak kilépjenek a nyilvánosság elé, és tervben van azoknak a csatornáknak a feltérképezése, amelyeken keresztül a munkánkat népszerűsíthetjük. Az idén már két „külsős” rendezvényünk volt, egy magyar nyelvű és egy román. Magyar nyelven a már említett kerekasztal-beszélgetést szerveztük meg a kolozsvári Planetáriumban, románul pedig a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban tartottunk egy kerekasztalként is működő, nagyobb méretű könyvbemutatót egy roma tematikájú kiadványról. Ez is nagyon jól sikerült, szélesebb nézőközönséget vonzott. Meg kell találnunk az egyensúlyt a szakmai munka és a népszerűsítés között, és szerintem az olyan típusú rendezvények, mint a népszámlálás eredményeit elemző kerekasztal, megfelelnek ennek a célnak. Ezért még tervezünk ilyen típusú kerekasztalokat. Egyébként eddig csak társszervezők voltunk különböző rendezvényeken, de idéntől megszervezzük az intézetünk éves konferenciáját is, amelyikből kötet is készül. Ezt áprilisban hirdetjük meg, és október 6-7-én tartjuk.

A kisebbségkutató intézet költségvetési intézmény. Elegendőek a források az idénre tervezett tevékenységekre?

A múlt évhez képest mindenképpen jobban állunk, tavaly ugyanis a megítélt költségvetésből utólag visszavágott a kormány. Sajnos még ez is előfordulhat. Viszont zsugorodnak a nagyobb kitekintésű projektjeink. Több oka van ennek. Egyrészt az infláció, vagyis ugyanabból a pénzből már kevesebbet lehet elérni. Másrészt, mint az interjú elején említettem, az intézet tudományos munkatársainak szakmai tapasztalata az elmúlt években folyamatosan nőtt, kutatói besorolásukkal együtt a fizetésük is emelkedett, a költségvetési keretünk rovására. Ahogy az intézet személyzeti állománya is növekedett, úgy kellett a meglevő keretből zsonglőrködni, és akkor kevesebb jutott a nagyobb kitekintésű projektjeinkre. Mindenesetre ami az intézetben elindult, azt folytatni szeretném. Minőségi szakmai munka zajlik ebben az intézményben, és csak gratulálni tudok ehhez az elődömnek, Horváth Istvánnak is. Nekem a fejtörést inkább csak a nagyközönséggel való kapcsolat megteremtése jelenti, a kutatói munkában csak tartani kell az eddigi színvonalat, és ahol lehet, ott növelni.

február 25, 2023 | Cseke Péter Tamás | Rovatok | Társadalom

MEGOSZTOM

„A magyar anyanyelvű romák jelentik az erdélyi magyarok demográfiai erőforrását”

A romániai népszámlálás múlt év végén közzétett előzetes adatai megerősítik, hogy arányaiban az országosnak közel a kétszerese a magyar népesség fogyása. A folyamat megállítására Veres Valér szociológus szerint a magyar anyanyelvű romák egy lényeges demográfiai erőforrást jelentenek. A kolozsvári BBTE dékánhelyettese szerint ez az erőforrás egyelőre kiaknázatlan, mert az erdélyi magyarság nem akarja integrálni romákat, el akarja magát szegregálni ettől a közösségtől. Cseke Péter Tamás interjúja Veres Valér szociológussal.

A népszámlálás előzetes eredményeinek (lásd keretes írásunkat) elemzése előtt egy módszertani problémára kérdeznék rá, ami megnehezíti az adatok értelmezését. A 2011-es népszámláláskor kevesebb mint 60 ezer lekérdezett személy nem nyilatkozott a nemzetiségéről, most viszont 1,5 millióra tehető a számuk. Honnan ez az óriási eltérés?

Tudni kell, hogy a 2011-es népszámláláskor volt egy olyan válaszalternatíva a kérdőívben a nemzetiségre, az anyanyelvre és a vallásra vonatkozó kérdésénél, hogy a válaszadó nem kíván nyilatkozni. A mostani kérdőívben ilyen válaszalternatíva nem volt, és meggyőződésem, hogy ennek a 1,5 millió személynek a nagy része nem szándékosan nem akart a nemzetiségéről nyilatkozni. Ha mondjuk ők csak százezerrel lennének többen, mint tíz évvel ezelőtt, akkor az eltérést lehetne úgy értelmezni, hogy növekedett azoknak a száma, akik nem akarnak válaszolni a nemzetiségi hovatartozásukra vonatkozó kérdésre. De olyan óriási az eltérés, hogy szerintem valamilyen technikai malőr történhetett az online lekérdezés során, és nagyon remélem, hogy nem a kérdezőbiztosok munkája során. Mert most már a kérdezőbiztosok sem egy papíralapú kérdőívvel keresték meg az embereket, hanem digitálisan rögzítették az adatokat. Ami a technikai malőrt illeti: több szociológus kollégámhoz hasonlóan úgy vélem, az online kérdőív platformja rosszul volt programozva, mert úgy is le lehetett zárni a kérdőívet, ha nem válaszoltál az összes kérdésre. A népszámlálást szabályozó törvény szerint is csak az összes kérdés megválaszolása után lehetett volna érvényesíteni a kérdőívet, de az online kérdőívet nem igazították ehhez az előíráshoz. Ráadásul a kérdőív kitöltése közben folyamatosan villogott a képernyőn a befejezés gomb, ami arra csábította a válaszadókat, hogy haladjanak tovább, akkor is, ha közben válaszolatlanul hagytak kérdéseket. Tény, hogy utólag a statisztikai intézet is elismerte: sok hiányosan megválaszolt kérdőív adatait rögzítették. Hogy pontosan hány esetben, az a népszámlálás végleges adatainak közlésekor derül ki.

Azt már tudni lehet, hogy a népszámlálás előzetes eredményei szerint Románia állandó lakossága 2021. december elsején 19,053 millió fő volt. Közülük 16,568 millió fő nyilatkozott a nemzetiségéről. Az utóbbiak közül pedig 6 százalék (1,002 millió személy) vallotta magát magyarnak. Ugyanakkor a 19,05 millió fős állandó népesség 4,8 százaléka, mintegy egymillió személy nem regisztrált, nekik azért nem ismert a nemzetiségük, mert adataikat a különböző nyilvántartásokból vették át. Így az első kérdésben említett 1,5 milliós népességgel együtt közel 2,5 millió személynek nem ismert a nemzetisége. Közülük hányan lehetnek magyarok?

Erről csak becsléseink vannak. Az enyém abból indult ki, hogy 2011-ben is volt 1,2 millió ember, akinek az adatait a különböző állami nyilvántartásokból vették át. Az akkori végleges adatok közlésekor ennek a népességnek a település szerinti eloszlása is ismertté vált. Ezek alapján én azt valószínűsítettem, hogy az ismeretlen nemzetiségű népességen belül 4,5 százalék körüli a magyarok aránya. Ezt az arányt alkalmazva a jelenlegi, közel 2,5 milliós ismeretlen nemzetiségű (és anyanyelvű) népességre, mintegy 111 822 magyar lehet közöttük. Ha ezt összeadjuk a magukat „hivatalosan” is magyar nemzetiségűnek nyilatkozók számával, akkor 2021. december elsején Romániában mintegy 1 113 973 magyar nemzetiségű személy élt. Azzal a megjegyzéssel, hogy ezek között vannak olyanok is, akik több mint egy éve külföldön élnek, de népszámláláskor azt nyilatkozták, hogy kevesebb mint egy éve élnek külföldön, és ezáltal beleszámítanak az ország állandó népességébe. Mindenesetre a becsült adatokat alapul véve a magyarok aránya a teljes állandó népességen belül 6 százalék alá került. Abszolút számokban 2011 és 2021 között a romániai magyarok lélekszáma mintegy 170 ezer fővel csökkent. A fogyás üteme ezek szerint a tíz év alatt több mint tíz százalékos volt.

A hivatalos adatok szerint a tíz év alatt az ország teljes állandó népessége 5,3 százalékkal csökkent. Ezek szerint a magyarok fogyásának üteme a románokénak a kétszerese volt?

Első ránézésre igen. Vagyis akkor, ha elfogadjuk, hogy Románia állandó népessége 19 millió fő. Csakhogy ez a szám egy nagyon optimista összesítés, ugyanis vannak olyan román állampolgárok, akiknek valóban sok közük van az országhoz, de egy részük nem feltétlenül él életvitelszerűen az országban. Azt nem tudjuk, hogy hányan vannak, de becslésem szerint akár 800 ezren is lehetnek. Ugyanakkor számolnunk kell azzal is, hogy nagyobb a visszatérő migráció a románok körében, mint az erdélyi magyarokében. Vagyis a kivándorolt románok a kivándorolt magyaroknál nagyobb arányban térnek haza. A korábban Magyarországra kitelepedett erdélyi magyarok körében például nagyon alacsony a visszatérők aránya. Ez a jelenség is árnyalja a képet. De az az állítás mindenképpen helytálló, hogy gyorsabb ütemű a magyar közösség fogyása a románnál.

És mi ennek az oka?

A fő ok a magyar népesség románokétól eltérő korszerkezete. Ez hosszú távon előrevetíthető és visszamenőleg is elég jól követhető, és keveset változik, nem okoz nagy bizonytalanságot. Már 2011-ben is láttuk, hogy lényegesen elöregedettebb az erdélyi magyarság a román népességnél. Akkor a nyugdíjas népesség aránya a kiskorúakhoz képest a románoknál nagyjából paritáson volt az össznépességben, a magyaroknál meg 150 idős személy jutott 100 gyermekre. Ez jelentős eltérés a román népességben mért arányhoz képest. Csak a részletes népszámlálási adatok közzétételekor tudjuk meg, hogy a magyarok esetében ez a mutató mennyit nőtt még a tíz év alatt, de elképzelhető, hogy mára már 155 idős személy jut 100 gyermekre. Amúgy jelenleg országosan 121 idős személy jut 100 kiskorúra, ami azt jelenti, hogy fokozódott a román népesség demográfiai elöregedése is, a korszerkezetük közelít a magyarokéhoz. Tehát mind a két népesség korstruktúrája kedvezőtlenül alakul. Ebben a magyarok számára az a jó hír, hogy az országos arányuk csökkenésének üteme lelassulhat, ami számít a nyelvhasználat és a politikai képviselet szempontjából. Vagyis a rosszban is van valami jó. Az elöregedés ugyanakkor azt jelenti, hogy néhány százalékkal kisebb a magyarság körében azoknak a száma, akik gyermeket vállalhatnak, mint az össznépességben. Így hiába nagyobb 10-15 százalékkal a természetes népmozgalmi adatok szerint a magyarok gyermekvállalási kedve, mint a románoké, ez az eltérés nem tudja kompenzálni a népesség elöregedését. Mivel a magyar népességben arányaiban több az idős személy, mint a románban, az elhalálozási arány is nagyobb. Ez a két tényező együtt vezet a magyarok negatív természetes szaporulatához. És ehhez még hozzá kell venni a szórványmagyarság nagy ütemű csökkenését, ahol az elöregedés mellett az identitásváltás, az asszimiláció is közrejátszik, mivel az etnikumon belüli házasságkötések egyre nehezebben megvalósíthatók, és nagyon magas az etnikailag vegyes házasságok aránya.

Mennyire járult hozzá a magyar népesség nagy ütemű fogyásához a kettős állampolgárság intézménye?

Valamilyen mértékben mindenképpen hozzájárult. Az kijelenthető például, hogy a kettős állampolgárság bevezetése után könnyebb az erdélyi magyar fiataloknak Magyarországon tanulni. Ők viszont csak egy szűk réteget jelentenek, az nem állítható, hogy munkaerőpiaci szempontból, az életszínvonal szempontjából lényeges vonzerőt gyakorolna jelenleg Magyarország az erdélyi magyarokra. A tanulni kívánó fiatalok egy részén kívül legfeljebb a humán tudományok területén dolgozók számára jelenthet vonzerőt például Budapest, mint a magyarság kulturális centruma. Ezeknek az embereknek a kivándorlását nem tudjuk megállítani, de ők is az erdélyi magyar népességnek csak egy szűk szegmensét jelentik, nincs jelentős hatásuk a népességfogyásra.

Vannak-e egyáltalán közpolitikai eszközök ennek a fogyásnak, ha nem is megállítására, de legalább a lelassítására?

Ehhez a korszerkezeten kellene változtatni, de ezt csak úgy lehet, ha mondjuk más országokból származó magyar bevándorlókkal bővül az erdélyi magyar népesség. De egy kisebbségi népességbe való bevándorlás elég furcsán hangzik, jellemzően ilyesmi nem fordul elő. Vannak kivételes helyzetek, ilyen a mostani is, amikor az ukrajnai háborús menekültek egy része Romániában marad, és növeli a romániai ukrán közösség létszámát. Hasonló helyzetet az erdélyi magyarok esetében nem lehet elképzelni. Van viszont egy lényeges demográfiai erőforrásunk, ők a magyar anyanyelvű romák. Akik már több mint egy évtizede lényeges arányban be vannak vonva a romániai magyar oktatási rendszerbe. Itt viszont sok teendő van a jövőben, mert azt tapasztalom, egyelőre a politikai szereplők, az RMDSZ sem veszi eléggé komolyan ezt a demográfiai erőforrást. Sokan értik már ugyan az RMDSZ vezetőségéből a problémát, elkezdtek ezzel foglalkozni, de egyelőre nagyon nagy az ellenállás. Nagyok az előítéletek, az erdélyi magyarság nem akarja integrálni a romákat, el akarja magát szegregálni ettől a közösségtől, így ez a demográfiai erőforrás kiaknázatlan marad. Ha pedig a romák folyamatosan elutasítást éreznek, félő, hogy egyes magyarok lakta vidékeken inkább román iskolába adják a gyerekeiket. Egyelőre ez a veszély nem áll fenn, mert eléggé ragaszkodnak a magyar anyanyelvű romák a magyar identitásukhoz. Ők elsősorban Szatmár és Maros megyében, Székelyföld különböző részein élnek. A magyarok lakta vidékeken vannak amúgy román anyanyelvű romák is, akiknek a gyermekei románul tanulnak az iskolában. A lényeg, hogy a magyar anyanyelvű romák integrációjával kiemelten kell foglalkozni. Ráadásul ez egy fiatal népesség és termékenyebb, mint a magyarság átlaga. Tehát perspektivikusan is többletet jelent. De sokkal jobban oda kellenek figyelni rájuk, mert sok szintű és formájú diszkrimináció éri őket a magyar iskolákban is, a társadalmi viszonyok tekintetében is.

Lát reményt a magyar anyanyelvű romák integrációjára?

Ha a közpolitikák arra irányulnak, hogy motiválják, serkentsék az integrációt, csökkentsék az előítéleteket, akkor az általában valamilyen szinten meg szokott látszani. Például az Egyesült Államokban évtizedekig erőforrásokat áldoztak arra, hogy a fehér többség és a fekete kisebbség közötti integráció szintjét javítsák. Nem volt könnyű folyamat. Amikor az amerikai döntéshozók kitaláltak erre egy bizonyos stratégiát, az emberek elkezdték kikerülni. Ez a jelenség Romániában is megnyilvánul. Például abban, hogy a szülők egy része elviszi abból az iskolából a gyerekét, ahol sok a roma. Ez tette az Egyesült Államokban is a fehér népesség is, de a döntéshozók átgondolták, átalakították kicsit a támogatás rendszert, a motivációk szintjét, és vannak eredmények. Nem azt állítom, hogy az amerikai színes bőrű lakosság esélyegyenlősége meg van oldva, mert még mindig vannak problémák. De azért azt se mondhatjuk, hogy nincsenek látványos eredmények, gondoljunk csak Barack Obama elnökké választására. Romániában a magas rangú politikai vezetők között találunk-e romát?

Visszatérve a népszámlálásra: a későbbi részletes adatok mennyiben árnyalhatják majd a képet?

Az utóbbi évtizedekben már több népszámlálást is elemeztem. A végleges adatok jelentettek már kismértékű és jelentős mértékű változásokat is. A 2011. évi népszámlálás esetében jelentős mértékű volt az eltérés az előzetes eredményekhez képest. A nemzetiségi adatoknál nem, de az össznépesség sok fontos adatának esetében igen. Tíz évvel ezelőtt abból adódtak ezek az eltérések, hogy hivatalos nyilvántartásokból emelték át az emberek egy részének az adatait. Ezt megtörtént most is, és ismét feltevődik a kérdés, hogy az átemelteknek mekkora hányada tartózkodik életvitelszerűen Romániában. Informális forrásokból azt is tudni lehet, hogy az online kérdőívet olyanok is kitöltötték, akik nem az országban élnek. Egyelőre a számukat megbecsülni nem tudjuk. A megyei, településsoros adatok segítik majd a pontosabb becsléseket.

KERET.

A népszámlálás előzetes eredményei

Romániában 1,002 millió személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek népszámláláson, így a magyar kisebbség a lakosság 6 százalékát teszi ki azok körében, akik válaszoltak erre a kérdésre – közölte 2022 végén az Országos Statisztikai Intézet. A legutóbbi, 2011-es cenzuson 1 227 623 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek, vagyis tíz év alatt több mint 225 ezerrel csökkent a magyarok száma. Az előzetes adatok szerint Románia lakossága eléri a 19 053 800 főt, ebből 16 568 900 személy nyilatkozott a nemzetiségi hovatartozásáról. Közülük 89,3 százalék, 14,8 millió személy vallotta magát román nemzetiségűnek. A lakosság 1,1 millióval csökkent a legutóbbi népszámláláshoz képest. A magyar után a legnépesebb a roma kisebbség, amely 569 500 főt számlál, és a lakosság 3,4 százalékát teszi ki. Húszezer főnél nagyobb létszámú nemzetiség az ukrán (45 800 fő), a német (22 900) és a török (20 900). A lakosság 6,3 százaléka nevezte meg a magyart anyanyelveként. 91,6 százalék a román nyelvet használja első nyelvként a családban. A roma nyelvet 1,2 százalék beszéli, az ukránt 0,2 százalék. A felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdésre 16 millió 551 ezren válaszoltak: 85,3 százalékuk ortodox kereszténynek, 4,5 százaléka római katolikusnak, 3 százaléka reformátusnak vallotta magát. A magukat vallástalannak vagy ateistának vallók aránya 0,9 százalék volt.

Folytatódott a lakosság elöregedése, megnőtt a 65 év felettiek aránya: 121 idős személy jut 100 fiatalra, míg 2011-ben 101,8 idős jutott száz fiatalra. Így ez a mutató 20 százalékponttal romlott. Az egyetemet végzettek aránya a 2011-es adatokhoz képest 12,9 százalékról 16 százalékra nőtt, míg az alacsony képzettségűeké 50 százalékról 40 százalékra mérséklődött.

január 29, 2023 | Cseke Péter Tamás | Rovatok | Társadalom

MEGOSZTOM

A kék szárnyú gyermek

Harminc éve sugározta első adását a Duna Televízió. A médiaintézményben egykor fontos szerepet betöltő két erdélyi filmes szakembert, Cselényi László volt elnököt és Csáky Zoltánt kértük meg, hogy az évforduló kapcsán idézze fel a csatornánál töltött éveket.

1992. december 24-én sugározta első adását a határon túli és a világban szétszóródott magyarság számára a Duna Televízió. A Szent Péter-bazilikából közvetített éjféli misén II. János Pál pápa magyar nyelven elmondott üzenetében köszöntötte az első magyar műholdas adás nézőit. Az erdélyi magyarok többsége ezt ünnepként élte meg, a gyerekektől a nyolcvanon túliakig szinte mindenki a tévé elé ült, és követte az első képsorokat. Lelkesedésük érthető volt: a román köztelevízió heti néhány órás adásán kívül nem nézhettek anyanyelvükön sugárzott, nekik és róluk szóló műsorokat. Az indulásakor Sütő András által „kék szárnyú gyermeknek” nevezett Duna TV számára a kezdeti években nem csak az adásai iránti felfokozott igény teremtett kedvező helyzetet, hanem a konkurencia hiánya is, hiszen az internet akkor még gyerekcipőben járt, a kereskedelmi adók is csak később indultak be. A csatorna pedig rövid idő alatt szakmailag is bizonyítani tudott: 1999-ben elnyerte az UNESCO Camera-díjat, ami a világ legjobb kulturális televíziójának járó elismerés.

A Duna TV azonban már a kezdetektől kedvezőtlen politikai légkörben működött. Az összmagyarság műholdas televíziójának ötlete ugyanis az MDF-alapító Csoóri Sándor vezette Magyarok Világszövetségétől származott, az akkori ellenzék és a sajtó egy része ezért az Antall-kormány tévéjeként könyvelte el. Politikai támogatásra pedig szüksége volt, mert a főként költségvetési forrásokból finanszírozott Hungária Televízió Alapítvány működtette, amelynek kuratóriumába a pártok delegáltak tagokat. Ám miközben a csatorna folyamatos belpolitikai csatározások tárgya volt, a műsorai egyre népszerűbbekké váltak, és a kilencvenes évek végére – az első elnöke, Sára Sándor filmrendező mandátuma alatt – az anyaországi és határon túli nézők körében megnyilvánuló szimpátia jóvoltából olyan erős erkölcsi támogatásra tett szert, hogy létjogosultságát a politikum már nem vonta kétségbe.

Ezt az időszakot így írta le az Újváradnak a televízió akkori, névtelenséget kérő munkatársa: „Létrejötte óta a Duna TV-t meg akarták fojtani, mert az elindítása az MDF döntése volt. A kilencvenes évektől a kétezres évek közepéig a szerkesztőségi értekezleteken visszatérő téma volt, hogy jaj, megvonják tőlünk a költségvetési támogatást, bezárják a televíziót. A kilencvenes években azonban még sokat jelentett az akkori elnök, Sára Sándor személye. Fültanúja voltam egyszer egy Horn Gyulával folytatott telefonbeszélgetésének. Elpanaszolta a miniszterelnöknek, hogy késik a költségvetési támogatás folyósítása. Horn néhány nap elteltével fogadta Sárát az irodájában, és hamarosan megérkezett a pénz”.

A jelenleg még aktív újságíró szerint a Duna TV sorsa a Sára Sándort az elnöki székben követő Pekár István idején volt a legbizonytalanabb. Kedvezőbbé vált egy darabig a légkör 2005-től, amikor a széleskörű politikai támogatást élvező Cselényi László került az intézmény élére. „A Cselényi-korszak egekbe szökő nézettséget hozott, több népszerű műsorunk is volt. A pártok között akkor hallgatólagos megállapodás volt arról, hogy nem bántják a televíziót” – idézte fel forrásunk azt a korszakot, amelyben – szavai szerint – a Duna TV a Magyar Televíziónak járó költségvetési támogatás töredékéből készített színvonalas műsorokat. Ebben a – 2005-től 2010-ig terjedő – időszakban kapta a médiaintézmény a legtöbb szakmai és közönségdíjat, 2006-ban indult el Duna II Autonómia néven a második csatornája is.

A fordulatot a Duna TV életében 2010 decembere hozott. Akkor jelentette be az új kormány, hogy 2011 január elsejétől a korábban közszolgálatinak minősített Duna TV, az MTV, a Magyar Rádió és az MTI elveszti önállóságát, a munkatársak egy közös műsorszolgáltató alapnak dolgoznak majd. A közmédia átalakítása azonban itt nem állt le: a Duna Televízió 2015. március 15-től Duna néven úgynevezett nemzeti főadó lett, olyan általános közszolgálati csatorna, amely filmeket, sorozatokat, szórakoztató és vallási műsorokat sugároz. Eközben három körben is elbocsátások történtek a magyar közmédiában, és a Duna Televízió egykori munkatársai közül már csak ketten dolgoznak a nemzeti főadónál. „Nem csak anyagi megfontolások álltak a közmédia átszervezése mögött. Ebben az új, összevont formában könnyebb kézben tartani és irányítani is. Mindenesetre az összevonás után elhanyagolták a határon túli nézőket, a regionális stúdiókat felszámolták, a Duna TV-t PR-csatornává változtatták, sok embert kirúgtak, a műsorgyártást pedig kiszervezték” – magyarázta a csatorna egykori munkatársa.

A közmédia átalakításának 2010 végi bejelentésekor már nem Cselényi László volt a Duna TV elnöke, a kolozsvári dokumentumfilm-rendező ugyanis ugyanabban az évben júliusban, „közmegegyezéssel” távozott az intézmény éléről. Ennek előzménye az volt, hogy a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának fideszes tagja, Szabó László a költségvetési támogatások felelőtlen kezelésével vádolta meg a tévéelnököt, aki ellen később a Fidesz feljelentést is tett. Cselényi az új médiatörvény tervezetével indokolta a távozását. Úgy látta, az új szabályozás elveszi a Duna TV gazdasági függetlenségét, és ezzel a szabad alkotás is megszűnik. A távozó tévéelnök a felelőtlen költekezés vádját elutasította. Tény, a hatóságok azóta sem állapítottak meg a mandátumához kapcsolódó törvénytelenségeket.

Cselényi László: „Szép volt, jó volt, ennyi volt”

A Duna Televízió egykori munkatársai december 17-én, a médiaintézmény volt Mészáros utcai székházában, egy saját szervezésű találkozón emlékeztek meg a csatorna harminc évvel ezelőtti elindítására. Ugyanaznap egy hivatalos születésnapi ünnepség is volt: a közmédia szervezésében az Uránia Nemzeti Filmszínházban gálaműsor, amelynek fővédnöke Csák János kulturális és innovációs miniszter. Az Újvárad megkereste a jelenleg Írországban élő Cselényi Lászlót, aki azt nyilatkozta: ha beszédet kellene mondania a 30. születésnapon, akkor arra biztatná a Duna TV egykori munkatársait, hogy ne gyászoljanak. „Engedjük már el a halottunkat. Ünnepelni sincs mit, s a gyászmunkán is illik már túl lenni. Tizenkét éve nincs Duna Televízió. Igaz, van egy arctalan, önálló akarat, karakter és saját hangvételt nélkülöző csatorna, amely történetesen ugyanezt a nevet viseli. Ez médiatörténeti megtévesztés. Csak az elnevezésnek van kontinuitása, lényegi és tartalmi folytonosság nélkül. A régit visszahozni nem lehet. Azt a mintegy 400, szanaszét szalajtott embert sem. Azokat a nagyszerű munkatársakat! Szép volt, jó volt, ennyi volt” – jelentette ki.

Cselényi emlékeztetett: az ő ötlete volt, hogy az intézmény székházának homlokzatára a Duna Televízió neve alá kerüljön fel „a nemzet televíziója” felirat is. Szerinte ehhez tartotta magát elnöki mandátuma idején, és ehhez tartották magukat a csatorna munkatársai is. „A nemzetet, nemzetrészeket, különböző történelmi hátterű és világnézetű, többségben, kisebbségben, tömbben, szórványban, emigrációban vagy valami okból tartósan külföldön élő csoportokat nehezebb, munkásabb, rafináltabb feladat összekapcsolni, mint megosztani. A legfontosabb a közös nevező megtalálása volt, és a közös nevező halmazának fokozatos növelése, határainak tágítása. Hogy az a közös szellemi égbolt lehetőleg körbeérje a Földet” – magyarázta. Szerinte a Duna TV célba ért azáltal, hogy kedvenc csatornájává vált öt kontinens magyarjainak, a magyar származásúaknak, vagy akár azoknak is, akik rokonszenveztek a magyarokkal, a magyar kultúrával.

A volt tévéelnök küldetésének tekintette azt is, hogy szerethetővé tegye a kultúrát más nemzetek számára, továbbá a csatorna nyitott legyen más népek és kultúrák felé. Ezt pedig a mandátuma idején már egész műsorfolyamok szolgálták. Szerinte a szomszédos vagy távoli országokat, népeket bemutató tematikus napokat imádták a nézők. „Számtalan visszajelzésből tudjuk, hogy még a magyarul egy mukkot sem ismerő külföldiek is rá-rákerestek akár a sivatagi paraboláikon a Duna TV-re. Romániában rengeteg román nézőnk volt. Állandóan hívtak minket, írtak nekünk, szerették volna, ha románul is feliratozzuk adásainkat. Őket főként a filmkínálatunk vonzotta. Persze, a legjobb szándéknak is a nagyon szerény büdzsé szabott határt. Mivel a belpolitikai hasznosíthatóságunk nulla volt, finanszírozásban is mindig mostohagyerek, amolyan megtűrt fattyú volt a Duna TV” – idézte fel a dokumentumfilm-rendező.

Arra a kérdésünkre, van-e olyasmi 15 év távlatából visszatekintve, amit elnökként most másként csinálna, Cselényi kijelentette: talán nagyobb nemzetközi védelmet kellett volna szerveznie a Duna TV-nek. Úgy fogalmazott, hogy az első évekhez képest politikailag zaklatottabb, harciasabb korszakban lett a médiaintézmény elnöke, amikorra a pártok rákaptak arra, hogy beleszóljanak a csatorna életébe, tartalmába. „Ellenzéki és kormánypártok az embereiket helyezték el különböző fontos funkciókba, az alelnökök mögött antagonista pártok lapultak, s néhány téglát innen-onnan akár különösebb hozzáértés nélkül is ott tartottak. Csak néztem, hogy hova is megy el az a sok pénz. Mikor megválasztottak, tíz tanácsadója volt a Duna tévének. Fejenként félmillió, egymillió vagy akár többmillió forintos havi juttatásért, cserébe a semmiért. Mondanom sem kell, hogy a tanácsadói funkciót egyetlen nap alatt töröltem. És egyetlen nap alatt szereztem 10 esküdt ellenséget. Ahogy elnökségem első napján köszöntem el a hosszan tartó trónviszály során a hol az egyik, hol a másik párt követelésére kinevezett alelnököktől, főszerkesztőktől, hírigazgatótól. Udvariasan, határozottan, a szerződésükben rögzített végkielégítéssel” – részletezte. Beszámolója szerint akadt olyan eltávolított személy, aki azt kérdezte tőle: „Ugye, számol a következményekkel?”

Cselényi szerint elnöki mandátuma idején a szakmai konjunktúra is kemény volt. Már megjelentek a kereskedelmi csatornák, hódított az internet minden lakásban, minden hordozható eszközön, és egy teljesen megváltozott médiapiaci szférában kellett helytállnia a Duna TV-nek. Szerinte helyt is állt, amit az abban az időszakban kapott díjak, kitüntetések is bizonyítanak. „Velencéből a komoly szakmai elismeréseken túl három olyan fődíjat is hazahoztunk, amelyeket a világ minden tájáról érkező közönségszavazatok alapján ítéltek nekünk” – emlékeztetett. Kérdésünkre, hogy mi volt az oka szerinte a régi Duna TV teljes átalakításának, kijelentette: „Csak rá kell nézni a sok csatornára, amit közszolgálatinak neveznek. Ez volt az oka is és a célja is. A többit az olvasók megítélésére bízom”.

Kérdésünkre kifejtette azt is: a megváltozott médiafogyasztási szokások körülményei között már nem lenne létjogosultsága egy kimondottan a határon túliaknak szóló csatornának, nem is lenne értelme. Csak olyan nemzetközi magyar televíziónak lenne értelme, ami „Európának a mostohább fertályán mindannyiunkhoz” szól, magyarokhoz és nem magyarokhoz, őszinteséggel és nyitottsággal, a kultúra, a művészet nyelvén.

22 év munka után váltak meg Csáky Zoltántól

Fontos szerepet töltött be a Duna TV életében és a csatorna egyik „arcának” számított egy másik erdélyi filmes szakember, a marosvásárhelyű születésű Csáky Zoltán is. Az újságíró, televíziós műsorszerkesztő az Újváradnak elmondta, az első emlék, ami a csatorna harmincadik évfordulóján megfordul a fejében, a Heti Hírmondó című műsornál végzett munkájához kapcsolódik. „Elképzelem, amint kisminkelve, szövegkönyvvel a kezemben belépek a stúdióba, felhangzik a szignál, megjelennek a képernyőn a kék szárnyú sirályok, a kameraman int, beköszönök: Jó estét kívánok, köszöntöm a Duna Televízió nézőit itthon és a határokon túl!”

Emlékeztetett arra, hogy az alapító atyák, „maga Antall József akkori miniszterelnök” a Duna Televíziót kulturális csatornaként hozták létre, hogy szellemi kapocs, híd legyen a világon szétszórtan élő magyarság számára. Szerinte ezt a feladatát fennállásának első húsz évében a Duna TV betöltötte, úgy, hogy közéleti-politikai műsoraiban is kiegyensúlyozott, tárgyilagos volt. Ez szerinte elsősorban az intézmény első elnökének volt köszönhető. „Sára Sándor autonóm személyiség volt, aki arra figyelmeztetett, hogy politikussal sose bratyizz. Ezt nem mondta ki, de példát mutatott. Bármilyen magas rangú pártfunkcionárus jött a stúdióba, Sára soha nem jött le a negyedik emeleti elnöki szobájából fogadni. És megvédett bennünket a támadásoktól, hiszen egyaránt feljelentett minket Dávid Ibolya, Torgyán József, Göncz Kinga, a Gyurcsány-kormány külügyminiszere a Médiatanácsnál, tüntetett a székházunk előtt a MIÉP. Mindhiába, maradtunk középen, hitelesek voltunk a nézőink számára” – jelentette ki.

Beszámolója szerint több kellemes emléke is kapcsolódik a Duna TV-nél töltött közel két és fél évtizedhez. Az egyik a riportja a svéd kisvárosban, Ljunngbyn élő székelyekről, ahol egy egész utcasor látható székelykapukból. „De ott voltam az Ohio állambeli Lake Hope-on is, ahol minden év augusztusában összejönnek az Észak-Amerikában élő magyarok százai; megismerkedtem a Bernben élő, azóta elhunyt Gosztonyi Péter hadtörténésszel, akinek otthona polcain minden magyar sajtótermék megtalálható volt. S felidézhetném még azt a közel száz interjút, portrét, amit a magyar kultúra és tudomány kiváló személyességeivel készítettem” – sorolta a Hagymakupolás honfoglalás című, nagy hatást kiváltó dokumentumfilm készítője. Hozzátette: a legkellemetlenebb emléke 2016 januári elbocsátása. „A stúdióba tartottam élő adást vezetni, amikor megállít a szerkesztő: – Zoli, jól vagy? – Jól, igen… – Tényleg jól vagy? – Miért? – kérdem. Mert nem vezetheted le az adást, a vezérigazgató nem hagyta jóvá a szerződésedet. S akkor, mi lesz, kérdem. – Már hívtuk Klement Zolit, ezután ő vezet helyetted. Amerikai filmekben látni, mi történik, mikor kirúgják a fószert. Én is felmentem a szobámba, kipakoltam a fiókomat, lezártam a gépemet, és kiléptem a tévé Kunigunda utcai székházának kapuján. Huszonkét szolgálati esztendő után. Azóta kamerával a hátam mögött mikrofont nem vettem a kezembe. De megjelentettem három kötetet” – jegyezte meg Csáky Zoltán.

A marosvásárhelyi újságírót egyébként 2010-ben a Duna Televízió örökös tagjának választották Sára Sándorral és Lakatos Istvánnak együtt. Erről azt nyilatkozta: az örökös tagság számára megtiszteltetés, de csak egy papír, mert a vele járó életjáradék csak akkor folyósítható, ha az illető nem dolgozik. „Sára és Lakatos Pista már nem dolgoztak, de én a munkát választottam. Most már megkaphatnám a csinos kis összeget, de a Duna beolvadt az MTVA-ba, amely írásban közölte, magára nézve nem tartja kötelezőnek betartani egy korábbi csatorna határozatait. Ennyi” – zárja a visszaemlékezést Csáky.

december 24, 2022 | Cseke Péter Tamás | Rovatok | Társadalom

MEGOSZTOM

A kék szárnyú gyermek

A fordulatot a Duna TV életében 2010 decembere hozta. Akkor jelentette be az új kormány, hogy 2011 január elsejétől a korábban közszolgálatinak minősített Duna TV, az MTV, a Magyar Rádió és az MTI elveszti önállóságát, a munkatársak egy közös műsorszolgáltató alapnak dolgoznak majd. A közmédia átalakítása azonban itt nem állt le: a Duna Televízió 2015. március 15-től Duna néven úgynevezett nemzeti főadó lett, olyan általános közszolgálati csatorna, amely filmeket, sorozatokat, szórakoztató és vallási műsorokat sugároz. Eközben három körben is elbocsátások történtek a magyar közmédiában, és a Duna Televízió egykori munkatársai közül már csak ketten dolgoznak a nemzeti főadónál. „Nem csak anyagi megfontolások álltak a közmédia átszervezése mögött. Ebben az új, összevont formában könnyebb kézben tartani és irányítani is. Mindenesetre az összevonás után elhanyagolták a határon túli nézőket, a regionális stúdiókat felszámolták, a Duna TV-t PR-csatornává változtatták, sok embert kirúgtak, a műsorgyártást pedig kiszervezték” – magyarázta a csatorna egykori munkatársa.

Cselényi László: „Szép volt, jó volt, ennyi volt”

22 év munka után váltak meg Csáky Zoltántól

december 17, 2022 | Cseke Péter Tamás | Rovatok | Társadalom

MEGOSZTOM

Média: közpénzen vásárolt jóindulat

Idén nyolc helyett csúszott vissza Románia a Riporterek határok nélkül nemzetközi sajtószabadság-indexe alapján összeállított világranglistán. A jelenség összefügg azzal, hogy az elmúlt három évben a hatalmon lévő pártok irdatlan mennyiségű közpénzt, összesen mintegy 55 millió eurót csorgattak be hirdetések formájában a nem állami médiába. A burkolt támogatással megvásárolták a legnagyobb lapok és hírtelevíziók jóindulatát, „véleménypiaci erőfölényhez” jutva.

A rendszerváltás utáni Romániában (is) hagyománya van annak, hogy a kormánypártok állami hirdetésekkel tömik ki a barátinak tekintett sajtót ellenzéki lapok kárára. De a 2020-as választási évben az akkor kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) szintet lépett: a teljes média jóindulatát próbálta közpénzekből megvásárolni. Legalábbis sokan így értelmezik, hogy Ludovic Orban miniszterelnök kabinetje egy sürgősségi rendelettel 200 millió lejt (mai árfolyamon 40 millió eurót) irányzott elő a koronavírus-járványról tájékoztató állami hirdetésekre. A kormányfő többek között azzal indokolta az intézkedést, hogy a pandémia a sajtót is nehézségek elé állította, és a gazdaság különböző ágazataihoz – például a vendéglátóiparhoz – hasonlóan támogatásra szorul.

A tájékoztató kampány májustól decemberig tartó időszaka voltaképp egybeesett a választási kampánnyal. Az állami támogatást nézettségi és olvasottsági adatok alapján osztották, és főként a központi sajtó – elsősorban a hírtelevíziók – voltak a kedvezményezettjei. Néhány kisebb hírportál és oknyomozó portál (G4Media.ro, Newsweek.ro, Recorder.ro, Rise Project, RFI Románia, Republica) tüntetően nem kért ezekből a pénzekből. Arra hivatkoztak, hogy nem akarnak elfogadni tájékoztatási kampánynak álcázott állami támogatást választási évben.

Keret. A járvány első évében, 2020-ban történt még egy politikai kísérlet a sajtó „lekenyerezésére”. Februárban a képviselőház döntő házként törvénymódosítást fogadott el az újságírók adómentességéről. Az intézkedés élénk vitát váltott ki sajtós körökben is. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete például csak részben értett egyet a törvénymódosítással, és csak az igen alacsony jövedelmű újságírókra alkalmazta volna. Tény, hogy az államfő nem hirdette ki a jogszabályt, hanem visszaküldte a parlamentnek felülvizsgálatra. A szenátus végül még abban az évben júniusban, a képviselőház pedig idén februárban elutasította az újságírók adómentesítését előíró tervezetet.

A 2020-ra előirányzott 200 millió lejből végül 140 millió lejt pályáztak meg a sajtóintézmények, és az összegből 88 millió lejhez még abban az évben hozzá is fértek. Az már csak a 2020-as pénzügyi mérlegük közzététele után, 2021-ben derült ki, hogy olyan trösztök fölözték le az állami támogatásokat, amelyeknek a járvány évében is nagyon jól ment az üzlet. A legnagyobb összeget, közel 15 millió lejt a két televíziót és egy országos kereskedelmi rádiót magába foglaló Antena médiaholding kapta, amelynek a profitja a 2019-es 103 millió lejről 168 millió lejre nőtt 2020-ban. Nem ment rosszul a nyereségét 2020-ban 36 millió lejről 68 millió lejre szinte megduplázó Dogan Media International nevű trösztnek sem, ennek ellenére tévécsatornája, a Kanal D 7,5 millió lejes állami támogatást kapott. Ezek az adatok az ellenzéki sajtó szerint azt bizonyítják, hogy a 2020-ban kormányzó PNL nem a nehéz helyzetben lépő médiaintézményeken akart segíteni, hanem a választási győzelmét akarta bebiztosítani.

A liberálisok ugyan nem nyerték meg a választásokat, de az RMDSZ-szel és a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) koalícióban hatalmon maradtak. A 2020-ra állami hirdetésekre előirányzott 200 millió lejből fennmaradó 52 millió lejt végül a Cîțu-kormány fizette ki 2021 első felében. Előző év végén Ludovic Orban ígéretet tett arra, hogy megmaradó 60 millió lejből – amit még meg is toldottak volna – a koronavírus elleni oltáskampányt népszerűsítő hirdetésekre költik. Ez a szándék azonban az időközben kormányra kerülő és az egészségügyi minisztériumot is irányító USR ellenállásán megbukott.

Pártpénzek a sajtónak. A sajtó elesett ugyan az oltáskampányt népszerűsítő állami hirdetésektől, de idén ősszel kiderült, hogy több hírportál és a legnézettebb hírtelevíziók kerülő utakon jelentős összegű közpénzhez jutottak az elmúlt években. Mégpedig úgy, hogy a politikai pártok felületeket vásároltak és vásárolnak a mai napig is tőlük propagandaanyagok számára. Mivel választási kampányon kívüli időszakban nem vásárolhatnak műsoridőt, a hírtelevíziókkal a honlapjukon megjelenő anyagokra kötnek szerződéseket. Ezeket a parlamenti pártoknak járó, összesen mintegy 50 millió euró éves költségvetési támogatásukból fizetik ki. A legnagyobb állami támogatást a jelenleg kormányon lévő PNL és a Szociáldemokrata Párt (PSD) kapja, és ez a két alakulat költi a legtöbb pénzt propagandára.

Minderre a Szabad Európa Rádió szeptemberben megjelent ankétja derített fényt. E szerint az Antena3, a Digi24, România TV, a B1TV és a Realitatea Plus televíziót, valamint a Hotnews, a Newsweek és a Știri pe surse hírportált rendszeresen közpénzekhez juttatta a PSD és a PNL. Ez önmagában még törvényes lenne, csakhogy a Szabad Európa Rádió szerint az említett hírtelevíziók és hírportálok nem reklámként tüntetik fel a közölt propagandaanyagokat. Az olvasók átverése mellett a jelenségnek van még egy – a sajtószabadságra káros – mellékhatása: a pártokkal szerződésben álló médiaintézmények tetten érhető módon öncenzúrát gyakorolnak. Vagyis kerülik a PNL vagy a PSD számára kedvezőtlen témákat, mint amilyen Nicolae Ciucă miniszterelnök plágiumügye. A televíziók ráadásul informálisan azt is vállalják, hogy a vitaműsoraik, híradóik állandó meghívottjai legyenek az illető pártok politikusai.

A Szabad Európa Rádió a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférésről szóló törvény alapján megkérdezte a parlamenti alakulatokat, hogy mennyit költöttek propagandára tavaly és 2022 első hét hónapjában. Csak a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) válaszolt a jogszabályban előírt harminc napos határidőn belül. Marcel Ciolacu PSD-elnök többször is kijelentette, hogy egy titoktartási záradék miatt a szerződések tartalmáról nem tájékoztathatja a sajtót. Ezért a PSD nem válaszolt a kérdésekre, így a Szabad Európa Rádió informális úton jutott hozzá a kért információkhoz, de perelni fog az adatokért. Ha késve is, de a PNL válaszolt az adatigénylésre, míg a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) azt közölte, hogy egyetlen lejt sem költött a parlamentbe kerülése óta médiafelületekre.

Az így összegyűjtött információk szerint 2021-ben a PSD 40 millió lejt (8 millió euró), a PNL 19 millió lejt (3,8 millió euró), az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) pedig 1 millió lejt (200 000 euró) fordított erre a célra. Az idei év első hét hónapjában a PSD 31 millió lejt (6,25 millió euró), a PNL 21 millió lejt (4,25 millió euró), az USR pedig 2 millió lejt (0,4 millió euró) fordított pártpropagandára.

Kiderült az is, hogy a szerződéseket nem mindig közvetlenül a PSD és a PNL vezetése köti meg a televízióval vagy hírportállal, hanem egy reklámügynökség közvetítésével, és a Marcel Ciolacu által említett titoktartási záradék beiktatását maguk a pártok kérik. A liberálisok azt is elárulták, hogy melyek azok a reklámügynökségek, amelyekkel a párt dolgozik, és amelyeknek a legfontosabb feladatuk az, hogy felületet vásároljanak a PNL-nek a különböző portáloknál. Dan Vîlceanu volt pártfőtitkár arról is nyilatkozott, hogy milyen médiaorgánumokkal volt közvetlen kapcsolata a liberálisoknak, és hol használtak közvetítőt.

Az RMDSZ nem szorul médiafelületek megvásárlására

A Szabad Európa Rádió nem küldött hasonló adatigénylést az RMDSZ-nek. Ezt azzal indokolta, hogy a romániai magyarok érdekvédelmi szervezete nem pártként, hanem kisebbségi szervezetként kap állami támogatást. Tény, hogy az RMDSZ legfeljebb kampányidőszakban szorul rá médiafelületek vásárlására, mert a Progress Alapítvány révén gyakorlatilag a tulajdonosa az egyik legolvasottabb erdélyi magyar hírportálnak, a Maszol.ro-nak, és jelentős összeggel támogatja az Erdélyi Magyar Televíziót is. A portálnak az RMDSZ éves költségvetésében elkülönített kerete van, az ETV-t működtető Janovics Jenő Alapítvány pedig a Communitas Alapítványtól kapja a pénzt. Szintén a Communitastól kap évente kisebb összegű támogatásokat az erdélyi magyar lapok – köztük a kulturális folyóiratok – többsége is. Ezek szétosztásáról az alapítvány sajtókuratóriuma dönt.

Az RMDSZ rég nem frissítette a költségvetési beszámolóját. Így egyelőre csak az ismert, hogy a Maszol.ro kiadója, a Progress Alapítvány 2019-ben több mint egymillió lejt kapott. Ez az összeg az RMDSZ akkori éves költségvetésének a mintegy 3,5 százalékát jelentette. A Communitas Alapítvány honlapján jóval frissebb információk is elérhetők. Ezek szerint az ETV-t működtető Janovics Jenő Alapítvány tavaly összesen több mint 4 millió lejt kapott az RMDSZ-nek járó állami támogatásból.

szeptember 12, 2022 | Cseke Péter Tamás | Rovatok | Társadalom

MEGOSZTOM

Merre tart a sajtószakma?

Az utóbbi két évben kevesen jelentkeztek magyar újságíróképzésre a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, nem telt be a meghirdetett 15 térítésmentes hely. Győrffy Gábor egyetemi docenst, a BBTE Újságírás Intézete magyar tagozatának vezetőjét az érdeklődés megcsappanásának okairól, a képzés vonzóbbá tételének lehetőségeiről kérdeztük.

Hogyan alakult a diáklétszám a BBTE-n a magyar újságíróképzésen az elmúlt években?

Az 1993-ban indított magyar újságírás szakon kezdettől fogva 15 körüli tandíjmentes és váltakozó számú térítéses helyet hirdettek meg a felvételin. A betöltött helyek száma az elmúlt közel két évtizedben ingadozott. Amikor én az egyetemre kerültem 2005 körül, alacsony volt a létszám. Aztán a következő években már húsz fő feletti évfolyam indult, majd ismét csökkent a hallgatók száma, nem teltek be a helyek. A 2012-15-es évfolyam ismét bőven húsz feletti létszámú volt, akkor 25-en végeztek, de 2020-ban is 22-en. Tehát a járvány előtti utolsó évig, 2019-ig 10 és 25 között váltakozott a diáklétszám az elsőéven. Még a járvány első évében, 2020-ban is beteltek a helyek, tavaly és idén viszont már kevesebben jelentkeztek, újra 10 alá csökkent a létszám.

A szeptemberi pótfelvételi a tapasztalat szerint mennyire módosíthat a diáklétszámon?

Az őszi felvételin még hirdetünk ingyenes helyeket, minden évben szokott jelentkezni pár hallgató.

De nagy eséllyel a következő tanévben sem lesz tíznél több hallgató az első évfolyamon a magyar újságíróképzésen. Milyen következményekkel jár az alacsony diáklétszám? Számít-e például a finanszírozás szempontjából?

Nincs meghatározva egy minimális diáklétszám egy évfolyam elindítására. A felsőoktatásban vannak úgymond lényeges szakok, amelyek a létszámtól függetlenül elindulnak. Remélem, az újságírás továbbra is megmarad fontos szaknak, ezért nem lesz gyakorlati következménye az alacsony diáklétszámnak. Remélem ugyanakkor, hogy a következő tanévekben sikerül vonzóbbá tenni a szakot, és a diáklétszám ismét nőni fog.

Mivel magyarázza az újságíróképzés iránti érdeklődés hirtelen megcsappanását a legutóbbi két évben?

Ezt sokat elemeztük a tanszéken. Az nyilvánvaló, hogy a koronavírus-járvány nem tett jót a felsőoktatásnak általában. Nem csak nálunk csökkent a diáklétszám, hanem nagyon sok más szakon is. A román újságírásképzésen is gyakorlatilag megfeleződött a hallgatók száma, de a magyar nyelvű kommunikáció szakon is kevesebb a hallgató. Ehhez nyilván hozzájárult még az internetes újságírás korszakára jellemző információdömping, a járvány időszakában tapasztalható információs káosz és az újságírói szakma presztízsének csökkenése is. Sokat változott az újságírói szakma az utóbbi években, és ennek megfelelően a képzést át kell alakítani és újra ki kell találni.

Vannak-e a Sapientián elszívó hatású párhuzamos képzések?

Minden képzés elszívó hatású, ami a kommunikációhoz kapcsolódik. Számos rokon szak van az erdélyi felsőoktatásban, többek között a Sapientián is, de a BBTE egyéb karain is, például a Színház és Film Karon is vannak rokon képzések.

Demográfiai okok is lehetnek a háttérben?

Igen, ez is egyike a több tényezőnek, hiszen országos szinten csökken a felsőoktatásra jelentkezők száma.

Rendszerint hogyan próbálnak diákokat toborozni, a kart népszerűsíteni?

Ameddig erre volt lehetőség, az elsőéves hallgatóink felkeresték a középiskolákat, s bemutatták a végzős diákoknak a szakot. Elmondták nekik, hogy miket tanulnak, és mire számíthatnak majd a felvételizők az újságíróképzésen. Amikor kitört a járvány, ez a lehetőség megszűnt. Ezt nagyon kemény online kampánnyal próbáltuk kompenzálni, népszerűsítettük a szakot a közösségi oldalakon. És hát a tavalyi és az idei felvételin is megmutatkozott, hogy ez a kampány nem volt elegendő.

Hogyan próbálják meg a későbbiekben a képzést vonzóbbá tenni?

Az újságírás név eleve elavult és csalóka lehet, hiszen nem csupán írásról, szövegek létrehozásáról van szó: a szakon eddig is a tanterv része volt az online- és audiovizuális médiaképzés is, amely a médiával kapcsolatos szakmákban használható tudást nyújt. Ugyanakkor a következő egy-két évben megpróbáljuk átalakítani a tantervet, megpróbálunk behozni olyan tantárgyakat, amelyek sokkal közelebb állnak a digitális médiához, hiszen a szakra jelentkező fiatalok ebben a környezetben érzik otthon magukat és a szakma is efelé tart. Olyan tantárgyakat tervezünk, mint például a multimédia, digitális platformok, mobil kommunikáció, podcast-készítés, illetve az informatikához közel álló kurzusokat, például big data adatfeldolgozást, digitális adatelemzést, ami a kutatásban hozhat újat a hallgatók számára. Szeretnénk egy vállalkozói ismeretek nevű tantárgyat is létrehozni, hiszen egyre inkább vállalkozóként is be lehet törni a médiapiacra.

Hogy állnak a mesteri képzéssel?

Itt van egy limit, legkevesebb öt hallgató kell egy évfolyam elindításához. Amióta az újságírás szakon tanítok, tehát az elmúlt tizenöt évben egyetlen év volt, amikor nem sikerült beindítani a mesterit. Idén is volt öt jelentkező a képzésre. A mi diákjaink és más szakok hallgatónak aránya egyébként változó a mesterin. Volt olyan évfolyam, amely kizárólag újságíró szakos hallgatókból áll, de az idén például az öt jelentkező közül négy más szakokról érkezett, olyan hallgatók, akik humán szakok végzése után megismerkednének a média világával.

A BBTE több más karán alakult magyar intézet, a Politika, közigazgatás és kommunikációtudományi karon nem. Miért?

Más karoktól eltérően a mi karunk rendkívül heterogén, így nehéz lett volna létrehozni egy működőképes magyar intézetet.

Mit tud mondani a tanári gárdáról? Le vannak-e fedve a fontosabb tantárgyak főállású magyar oktatókkal?

Igen, a fontosabb tárgyakat igyekszünk szakemberekkel lefedni: a sajtójogot például jogász, a sportújságírást sportújságíró, a rádiós és televíziós tárgyakat rádiós, illetve tévés szakember, az oknyomozást oknyomozó újságíró tanítja. Ezért a feladatok és követelmények is a gyakorlati tartalomgyártáshoz kapcsolódnak, például a sportújságírás tantárgy esetében sporteseményekre kapnak akkreditációt a hallgatók, és sajtóban közölhető anyagokat hoznak létre.

Van-e intézményi kapcsolat a Magyar Újságírók Romániai Egyesületével?

Igen, néhány évvel ezelőtt aláírtunk egy hivatalos együttműködési megállapodást is. Összekötő kapcsot jelent Rácz Éva korábbi MÚRE-elnök, aki nálunk oktat rádiós újságírást. Igyekszünk arra ösztönözni a diákjainkat, hogy vegyenek részt a MÚRE programjain, eljárnak például az egyesület által évente megszervezett riporttáborokba, így idén május végén Nagyenyeden.

A MÚRE nem segíthet az újságíróképzés népszerűsítésében?

Voltak erre kísérletek, a MÚRE segít a szakgyakorlatok megszervezésében, szerkesztőségek felkeresésében.

Követik-e a hallgatók elhelyezkedését az egyetem elvégzése után? Sikerül-e állást találniuk a szakmában?

Pozitív fejlemény, hogy egyre több hallgatónk helyezkedik el a képzésének megfelelő állásban. Amikor az egyetemre kerültem, akkor még elég kevés diákunk kapott állást a médiában. Mára elmondható, hogy a végzettjeinknek több mint fele újságíró lesz. A kisebb városokban könnyebben el lehet helyezkedni, de Kolozsváron például elég nagy a verseny a szakmán belül.

Évekkel ezelőtt hallottam hallgatókat panaszkodni arra, hogy az újságírás szakon túl kevés a gyakorlati képzés. Történt-e elmozdulás ezen a téren?

Ezt kétféleképpen lehet orvosolni. Az egyik, hogy komolyan kell venniük a szakgyakorlatot a diákoknak és a befogadó sajtóintézményeknek egyaránt. Az elvárásunk az, hogy a szakgyakorlaton résztvevő hallgató elkészítsen és közöljön legalább öt anyagot, ami lehet írott, rádiós vagy tévés anyag. Régen valóban előfordult az, hogy egy kávé mellett el tudta intézni a diák a szakgyakorlatát. Most már ezt komolyabban veszik, a befogadó intézményektől is kérünk visszajelzéseket. A gyakorlati részt erősítő másik elvárásunk, hogy a képzés során az egyes tantárgyakon belül is, a diákok írjanak olyan anyagokat, amelyek megjelenhetnek a sajtóban. A kulturális újságírás tantárgy szemináriumára írt cikkek például kiadványok kulturális rovatában jelennek meg. A cél az, hogy minél korábban kezdjenek el a hallgatók közölni. Ebben a Campus és a Perspektíva diáklapok is segítenek, sok hallgatónk ismerkedik itt a szakmával.

Miért érdemes beiratkozni a BBTE-re a magyar újságírás szakra?

Mindenképpen azoknak érdemes beiratkozni, akik szeretik ezt a szakmát. Kis létszámú szak vagyunk, az oktatóknak lehetőségük van szoros kapcsolatot kialakítani a hallgatókkal, több programot is hirdetünk számukra. Már-már tutoriális jellegű szakmai irányítással zajlik nálunk a képzés. Különösen harmadévben, amikor a diákok a szakdolgozatukat írják és készülnek munkahelyet keresni. Segíteni tudunk nekik abban, hogy tudjanak választani mondjuk az írott és az audiovizuális média között, merre irányuljanak a szakmában. Az egyetem elvégzés után persze kemény a verseny a szakmában, de sok a lehetőség is: a szerkesztőségi munkahelyek mellett vannak végzőseink, akik például youtuberek vagy vloggerek.

Lehet, az előző kérdést inkább úgy kell volna megfogalmazni: érdemes ma Erdélyben magyar újságírónak lenni?

Ha szereted, akkor érdemes. Akkor megtalálod a témákat, amik érdekelnek, megtalálod magadnak azokat a felületeket, amelyeken meg tudsz nyilvánulni, és a motivációt is arra, hogy médiában dolgozz.

Szeptember 12-14. között lehet beiratkozni az Újságírás Szak nyolc államilag támogatott helyére Kolozsváron. A felvételivel kapcsolatos részleteket itt találják: http://www.ujsagiras.ro/hirek/felveteli-ujsagiras-szakra

június 6, 2022 | Cseke Péter Tamás | Rovatok | Társadalom

MEGOSZTOM

Véleményütköztetések fóruma is szeretne lenni a Transtelex

Társadalmi vitákat gerjesztene, véleményütköztetések fóruma is lenne a március végén Kolozsvárról elindított Transtelex hírportál. Kertész Melinda főszerkesztő szerint a magyarországi Telex által felkarolt egykori Transindex-csapatnak most már lehetősége nyílik teljesíteni a sajtó fő feladatát: számonkérni a döntéshozókat.

Vegyes fogadtatása volt a Transindex-csapat február 15-i búcsúüzenetének, amelyben a szerkesztőség tagjai bejelentették, testületileg felmondanak, mert úgy érzik, munkájuk teljesen ellehetetlenült. A közös állásfoglalásban többek között az olvasható: „az erdélyi magyar sajtó már csak két út közül választhat: vagy kapitulál, és gyakorlatilag szócsőként működik tovább különféle politikai érdekek elvárásai szerint, vagy pedig megpróbálja ellátni a feladatát, viszont ez esetben azt kockáztatja, hogy ellehetetlenítik”. Több újságíró kolléga kikérte magának, hogy a politika szócsöve lenne. Hogyan látod te az erdélyi magyar sajtó helyzetét most, és mennyire értesz egyet a Transindex búcsúüzenetében megfogalmazott „kollektív leszócsövezéssel”?

Kicsit távolabbról kezdeném, mert szerintem itt a részletekben elvesz a lényeg. Nem egy helyzetről, inkább egy folyamatról van szó, ami nem most kezdődött, már zajlik egy ideje. És azt sem mondanám, hogy az erdélyi magyar sajtó ennek a helyzetnek az egyetlen áldozata. A probléma lényege, hogy az erdélyi magyar sajtó már nem tudja magát megvédeni. Az újságírók egy politikai konjunktúra következtében abba a helyzetbe kerültek, hogy már nem mernek leírni bizonyos dolgokat. Ez nem a klasszikus cenzúra, hanem az úgynevezett media capture, azaz a sajtó foglyul ejtésének esete, amikor a médiát már nem próbálják irányítani, hanem egyszerűen megveszik. És akkor gyakorlatilag az kerül be az adott sajtótermékbe, amit a tulajdonos mond. Engem meglepett, hogy a kollégák egy része felháborodva kikérte magának a Transindex búcsúüzenetében megfogalmazott állításokat. Igazából ez arról szól, hogy nem akarnak tükörbe nézni, nem akarják maguknak bevallani azt, hogy milyen helyzetben vannak.

Hosszú ideig magad is a Transindex-csapat tagja voltál, majd Oláh Emese RMDSZ-es kolozsvári alpolgármester kabinetjében dolgoztál sajtósként. E kitérő után lettél a Transtelex főszerkesztője. Miért hagytad ott 2017-ben a Transindexet?

Már akkor kialakulófélben volt egy olyan környezet, amiben azt éreztem, nem fogok tudni úgy újságot írni, hogy elégedett, netán büszke legyek a munkámra. Beindult a sajtó megfojtására irányuló akció. Egyes újságírók kiegyeztek a rendszerrel, vagy saját magukkal. A Transindex esetében is érezni lehetett, hogy ellehetetlenítésünkkel próbálkoznak. Elég, ha megemlítem a szerkesztőség elköltözésének körülményeit. 2017-ig a Transindex az Iskola Alapítványtól bérelt irodákat, és az alapítvány elnöke, Nagy Zoltán a bérleti díjat egyik napról a másikra a többszörösére emelte. Ennek előzményeként megjelent egy írásom a Transindexen, amelyben tovább görgettem az Átlátszó Erdély portálon korábban közölt cikket a Nagy Zoltán és a felesége által működtetett vendéglőről. Az éttermet fenntartó cég több tízezer eurós kölcsönt kapott az Iskola Alapítványtól. Megkérdeztem az alapítvány kuratóriumának tagjait, hogy mit tudnak az üzlet részleteiről. Az írásom megjelenése után érkezett egy e-mail a szerkesztőség bérleti díjának sokszorosára emeléséről. Akkor összecsomagoltunk, és elmentünk onnan. Néhány hónapon belül távoztam a Transindextől.

Hogyan kerültél a kolozsvári városházára?

Megkerestek, hogy pályázzam meg az Oláh Emese alpolgármester kabinetjében meghirdetett állást. Kértem gondolkodási időt, mert továbbra is újságíró szerettem volna maradni. Viszont az előbbi esetből világos volt, már nincsenek meg a feltételei a szabad újságírásnak, nem dolgozhatom úgy, ahogy szeretnék, nem írhatom meg a szerkesztőségre nézve is következmények nélkül azt, amit az olvasóknak feltétlenül tudniuk kell. Így versenyvizsgáztam, és elnyertem a városházi állást.

Nem érzed hiteltelenítő tényezőnek, hogy a sajtóba való visszatérésed előtt egy RMDSZ-es politikusnak dolgoztál?

Amikor a városházára kerültem, az első pillanattól tisztáztuk Oláh Emesével, hogy én az RMDSZ kampányaiban, irodáinak a munkájában nem veszek részt, mert mindig is újságíróként határoztam meg magam, és visszatérnék a sajtóba, amikor ennek meglesznek a feltételei. Az alpolgármester munkatársaként nem tettem semmi vállalhatatlant, amiért szégyenkeznem kellene, nem cselekedtem olyasmit, ami összeférhetetlen lenne a mostani szerepvállalásommal.

Emlegetted, hogy gondolkodási időre volt szükséged, mielőtt megpályáztad volna a városházi állást. Voltak-e dilemmáid, amikor felkértek, hogy légy a Transtelex főszerkesztője?

Azonnal igent mondtam a felkérésre. Az, hogy egy crowdfunding rendszerben működő sajtóintézményben dolgozhatok, garanciát jelent arra, hogy kötöttségek nélküli, tényleges újságírói munkát végezhetek.

Mi a crowdfunding rendszer lényege?

Röviden annyi, hogy az olvasók támogatják a lapot. Utolsó hónapjaiban a Transindex megpróbált az erdélyi olvasók támogatásából fennmaradni, de egyszerűen nem olyan az adakozói környezet, vagy talán az erdélyiekben nincs meg az a hajlandóság, hogy minőségi sajtótartalomért fizessenek. Tény, hogy e rövid idő alatt nem alakult ki egy kritikus támogatói tömeg, ami elegendő forrást tudott volna biztosítani a lap fennmaradásához. A Telexszel való együttműködésünk révén biztonságosabb, kiszámíthatóbb a működésünk.

A finanszírozási rendszer fenntarthatóságával kapcsolatban sem voltak dilemmáid, amikor elfogadtad a Transtelex felkérését?

Ez nem szerepelt a szempontjaim között. Itt van ez a hatalmas lehetőség arra, hogy olyan lapot készítsünk, amire büszkék lehetünk. Ha nemet mondok erre a felkérésre, legfeljebb a „lelátóról” kiabálhattam volna be, de ahhoz már nem lett volna morális alapom, arról nem is beszélve, hogy értelmetlen.

Miben áll az együttműködés a Telexszel?

A Transtelex kiadója a Telex gazdasági igazgatója által Romániában alapított cég. A telexeseknek elsősorban a morális támogatásukért kell köszönetet mondanunk. De emellett is sok mindenben támogattak: a felületet biztosították, a facebookos jelenlétünket segítették, megszervezték a finanszírozási kampányt, népszerűsítették a magyar médiafogyasztók körében ezt a projektet. Tartalmat is cserélünk. Mi például külföldi híreket, egyéb tartalmakat veszünk át tőlük, ők pedig olyan erdélyi vagy romániai témájú anyagokat, amelyek az ő olvasóik számára is érdekesek vagy fontosak lehetnek. Az együttműködés lényege a kölcsönösség, szakmai szempontból is.

Ebben a konstrukcióban garantáltnak látod a szerkesztőség függetlenségét?

Független szerkesztőségként működünk, mi döntünk arról, hogy miről írunk. Persze, folyamatosan egyeztetünk a telexesekkel, például, ha szembefutnak erdélyi, romániai vonatkozású témákkal, jelzik nekünk.

A magyarországi választások utáni első héten a Fidesszel és az RMDSZ-szel szemben kritikus elemzőket, politikusokat szólaltattatok meg. Ebben a Transtelex máris élesen eltér az erdélyi magyar sajtótermékek nagy többségétől. Miben lesz még más ez a portál, mint a többi lap?

Mi nem a pró vagy kontra RMDSZ, pró vagy kontra Fidesz dichotómiában határozzuk meg magunkat. Sajtósok vagyunk, és egyforma távolságot tartunk mindenkitől, a média feladatait látjuk el.

A politikailag aktív, tehát a médiát is rendszeresen fogyasztó erdélyi magyarok körében elsöprő a Fidesz támogatottsága. Lehet egy ilyen barátságtalan légkörben a Transindex egykori olvasótáborát növelni?

Kétféle olvasónk van: aki szereti és olvassa a Transtelexet, illetve aki nem szereti és olvassa a Transtelexet – ez kiderül a kommentszekciónkból. Ezt a kört szeretnénk tágítani. Szándékunk vélemények sokaságát felsorakoztatni, amiből elindulhat egy-egy társadalmi vita, véleményütköztetés, és ezáltal előbbre haladunk, mint erdélyi magyar társadalom. Reményeim szerint azok az értelmiségiek, akik már kivonultak a nyilvánosságból, közéletből, és már évek óta nem fogalmaznak meg véleményeket, felbátorodnak, ha látják, van egy olyan felület, ahol megjelenhet a fősodortól eltérő álláspontjuk.

Számítasz-e arra, hogy elfogy körülöttetek a levegő, és megnehezíti a munkátokat az, hogy esetleg RMDSZ-es politikusok, a NER-nek elkötelezett szakértők, közéleti szereplők nem kívánnak nyilatkozni a Transtelexnek?

Ezzel máris szembesülünk. Van olyan RMDSZ-es politikus, aki egyszerűen nem válaszol a telefonhívásunkra. Pedig a sajtó nem azért van, hogy lejárató hadjáratot folytasson ellenük. A Transtelex nem olyan újságírókból áll, akik vérszemet kaptak, s egyebet sem akarnak, mint lejáratni az RMDSZ-t vagy a Fideszt. Viszont, ha kritikát fogalmazunk meg, azt megalapozottan tesszük. A sajtónak igenis feladata számonkérni, magyarázatot igényelni, a visszásságokról tájékoztatni a közvéleményt, összességében ellátni a demokrácia őrkutyájának feladatát. És mi ezt fogjuk tenni, remélhetőleg sok éven keresztül.

Címke: cseke péter tamás

Ausztria már ki sem tud lépni a vétó logikájából

Uniós rendelettel védené az Európai Bizottság a médiapluralizmust és a sajtó függetlenségét

„Ma nem ajánlott gyereket és nőt focimeccsre vinni Romániában”

Szeretnénk hasznosítható tudást produkálni

„A magyar anyanyelvű romák jelentik az erdélyi magyarok demográfiai erőforrását”

A kék szárnyú gyermek

A kék szárnyú gyermek

Média: közpénzen vásárolt jóindulat

Merre tart a sajtószakma?

Véleményütköztetések fóruma is szeretne lenni a Transtelex

Kulturális folyóirat és portál

Támogatók