Az Elfogy a levegő című filmről
Moldovai Katalin első nagyjátékfilmje bár romániai történetet vesz alapul, a határokon túlra ható szólamait nehéz nem meghallani. A politika és az oktatás összekapcsolódása különösen aktuális téma.
A magyar filmtörténetben mindig is megvolt a lenyomata a politikum és az iskolai közeg összefonódásának. A pedagógus először férfiként és a propaganda arcaként jelent meg a negyvenes években – gondoljunk itt a tanárt játszó Páger Antal főszereplésével készült A harmincadik és a Dr. Kovács István című filmekre. Aztán a II. világháború utáni első magyar film, A tanítónő a szocialista és a feminista eszmék közvetítőjeként szintén propagandisztikus árnyalatokkal ruházta fel a filmbeli karaktert, csak épp ellenkező előjelekkel. Az ötvenes években bemutatott két ikerfilm, a Nemzetközi Nőnap 50. évfordulójára készült Fapados szerelem és Vörös tinta ugyancsak nem kevés példaértékkel bír, majd Novák Márk méltatlanul elfeledett alkotása, a Szent János fejevétele már a berögzült szocialista hatalmi berendezkedéssel és a régmúlt maradiságával állította szembe a Béres Ilona által játszott tanítónőt. Majd az ’56 utáni politika is beköltözik az iskolába, Gothár Megáll az idő című ’82-es generációs filmjében. E vázlatos áttekintés folytatásaként: a rendszerváltás szele süvít át az iskolán Szabó István ’92-es Édes Emma, drága Böbe vagy Török Ferenc visszaemlékezésen alapuló 2001-es Moszkva tér című alkotásában.
A mai magyar film sem szűkölködik az iskolai miliő ábrázolásaiban. A Remélem, legközelebb sikerül meghalnod😊, Schwechtje Mihály filmje vagy Kis Hajni Könnyű falkája például a kiskamaszok világa felé fordul. De ott van Hartung Attila rendezésében a FOMO – megosztod és uralkodsz, amelyben ugyan gimnazisták a főszereplők, de a politikai és gazdasági hatalommal bíró apa kulcsfontossággal bír a tehetetlen igazgatónőt és a még tehetetlenebb pedagógus-szülő társadalmi kiszolgáltatottságát is felmutató történetben. Illetve a pedagógusszakma devalválódása tapintható ki Reisz Gábor eddigi munkásságából is. Aki a legutolsó, harmadik filmjében, a 2023-as Magyarázat mindenre-ben már a szülő–tanár viszony politikai vetületének bemutatására vállakozott, akárcsak Moldovai Katalin, ugyanebben az évben.
A rokonság erős. Legalábbis könnyen elhelyezhető Moldovai erdélyi magyar közegben játszódó filmje a magyar közállapotok viszonylataiban. Még ha román emberek között történt is meg az eredeti incidens, amely a forgatókönyv alapját adta. (Nem csoda, hogy megemlítik ezt az esetet Radu Jude Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban című, kísérletezően játékos filmjében is, amelyben szintén tanárnő a főszereplő.) De vehetünk egy friss német példát is. Ilker Çatak rendezése, a szintén 2023-as A tanári szoba német közegben játszódik, fenn tudja tartani a feszültséget, és abban is egy igazságkereső tanárnő történetét követjük végig. De az a közeg inkább érdekesnek és kissé távolinak hat, mint otthonosan ismerősnek. Már amennyiben helytálló kifejezés ilyenkor az otthonosság.
Mert Moldovai Katalin filmje éppen ettől érdekes, hogy igazándiból minden befogadónak kissé idegen lehet. A Magyar Nemzeti Filmmalap támogatásával készült film ugyanis, mivel nem Magyarországon játszódik, kissé elemeltnek hat, nem csak a background, a szereplők által használt nyelvezet, hanem a karaktertípusok felől nézve is. Egy erdélyi magyarnak a több erdélyi városból ismerős olykor ikonikus helyszínek hathatnak elidegenítően, hiszen, hogy miért vannak ezek a külföldi/külhoni befogadónak ugyan nem sokat mondó, de az Erdélyt ismerőknek nagyon is ismerős és jelentéssel bíró forgatási helyszínek, az nincs igazából megindokolva a filmben. Egyébiránt Táborosi András operatőri munkája nem hagy kivetnivalót maga után. A tartalommal megtöltött iskolai terek, a vizsgálóbizottságnak otthont adó grandiózus tárgyaló vagy a lakásbelsők reálisak és egyben érzékletesek. Mint ahogy tény, hogy a kép a háttér elmosódottságára játszik rá, az autók rendszáma, a bolti feliratok vagy a román trikolórok példának okáért alig vehetők észre a képeken.
A film alapmotívuma – miszerint adott az irodalmat sajátos módszerekkel tanító irodalomtanár – akár ismerős is lehetne, hiszen a Holt költők társasága valami hasonlót lovagol meg, ikonikus szerepet töltve be a filmtörténetben. Igaz, itt az irodalom megszerettetése már nem „csupán” diákszínjátszó csoport működtetésén keresztül jelenik meg, hanem a tanárnő segítségül hívja a filmművészetet a költészethez való közelebb kerülés érdekében. Pontosabban, a megszokott módon otthoni megnézésre ajánlja a Rimbaud és Verlaine kapcsolatát bemutató, pikáns jeleneteket sem nélkülöző Teljes napfogyatkozást. Ezt veszi észre a legérzékenyebbnek látszó fiú, Viktor (Soma Sándor) politikailag és gazdaságilag potens apja, aki elvei mentén nyomást gyakorol, majd hadjáratra indul az iskola, közelebbről a tanárnő ellen.
Érdekesség, hogy nőt nem látunk Viktor családi miliőjében. Kár, mert érdekelt volna a női perspektíva, illetve az, hogy a családon belüli dinamika hogyan jelenik meg. Hogy miért ilyen Viktor családi állapota, még utalás szintjén sem bontják ki a filmben. Holott ez árnyalhatta volna az apa és a fiú karakterét is. Így jobban eltávolodhattak volna a sablonos ábrázolási mintáktól. Amik amúgy érthetőek, de leginkább azoknak, akik egyébként is ismerik ezeket a társadalmi és kapcsolati viszonyrendszereket. Főleg, hogy a szereplők hallgatagsága ráerősít egy sztereotipizált, „érzelmeit nem kimutató, szűkszavú” erdélyi férfi képre. Mint ahogy a „szemüveges, jólfésült eminens” ellenkép is megjelenik a tanulók között. Ami akár a Gothárnál és Töröknél is megjelenő, nehezen udvarló, frusztrált „gyógyegér” – ábrázolások megidézése is lehet.
A sztereotípiák a tanárábrázolásokban is megjelennek. Ez is akár egy hagyomány folytatása is lehetne, hiszen a tantestületben ülő „héják” szakmai féltékenysége, amely nem csak a célba vett kollégán, hanem a diákokon is lecsapódik, nem idegen azoktól a tanárábrázolásoktól, amelyek rivalizáló nők közegeként jelenítenek meg egy-egy tantestületet. Persze, a rendező próbál árnyalni. Akadnak helyezkedők, belátók, meggyőzöttek, elfordulók is, de Moldovai Katalin filmjében mégis a Dimény Áron játszotta férfi tanár lesz az, aki nem csak szakmai, hanem morális döntést is hoz kolléganője védelme közben, aki körül, mint a cím is utal rá, nem csak szeretett hivatásának gyakorlása közben, hanem a magánéletében is elfogy a levegő.
A filmet Krasznahorkai Ágnes alakítása viszi leginkább: ő formálja meg Anát (érdekes, hogy a román névváltozatot választotta Moldovai és társforgatókönyvírója, Palócz Zita). Krasznahorkai figurájának természetessége, hanghordozása, mimikája, testbeszéde egy kissé elszállt, nonkonfrontatív alapbeálltású figurát árul, akinek a képességeire az iskola vezetése nagyban épít. A fiatal, terhelhető, alternatív módszereivel az új generációt is megszólítani képes tanárnő új feladatot is kap, műsort kell készítenie a diákokkal az iskola jubileumi ünnepségére. Ez az időtényező is a feszültség forrása lesz a filmben. A pedagógus hatáskörének csorbítása is – az ellene folyó eljárással együtt – működteti a cselekményt, mely szerint Ana egyre mélyebbre kerül az örvényben.
Azonban az a helyzet, hogy Ana lassú összeomlása láttán igazából végig együttérzően bólogathat a néző. Tudjuk, hogy megy ez. Nem ér meglepetés. Igazából a film egy látlelet, ismerős társadalmi jelenséget monitoroz. A rendező leginkább Ana és a Skovrán Tünde által megformált technokrata vezető, az igazgatónő dinamikájára helyezi a hangsúlyt. És mivel főleg Skovrán változik a filmben, ez Bocskai Gyopár látványtervező jelmezválasztásaiban is megmutatkozik. Skovrán öltözékének változásai legalábbis jelzik, hogy a szülői akaratnak ellenfeszülő, majd belátó és engedelmeskedő, a végén a hatalommal kollaboráló igazgató igazából kaméleon-szerű. Azért az Elfogy a levegő 104 perce alatt többet akar mutatni annál, hogy társadalmi látleletet vesz. De a sokrétegű mondanivaló mintha egy-egy szinten megrekedne. A rádióból folyton sugárzó apokaliptikus hírek, a külföldön lábát megvető orvos vőlegény, a lassú demenciában szenvedő anya vagy Viktor sorsának alakulása sok olyan megkezdett szál, amely mind árnyalja a főszereplő mibenlétét ugyan, de ezek részletgazdag kibontása inkább egy sorozatnyi játékidőt és szerkesztési elvet követelne meg. Egy ilyenben jobban elférne a közösségi média bullyingja, az elvándorlás, az egészségügy és az oktatásügy problémáinak kibontása, és az is, hogy közelebb kerüljön a néző egy felnövekvő generáció megértéséhez. Ez már csak azért is fontos lehetett volna, mert ezáltal lehetőséget kaphatott volna egy fiatal erdélyi színinövendék nemzedék ahhoz, hogy szélesebb tömegek előtt jelenjen meg.