Hogyan emlékeznek valakire évtizedekkel a halála után? Egy név marad az utcatáblákon, egy emléktábla a főtéren, vagy történeteket is mesélnek róla? Az emlékezet több mint puszta visszaidézés – alakuló kapcsolat a múlttal, amit közösségek őriznek, értelmeznek és tesznek élővé. 

2025. július 16-án mi, Sárák – Dr. Magyari Sára tanárnő, a Partiumi Keresztény Egyetem docense, és jómagam – az Arad megyei Pécskára látogattunk, hogy egy letűnt korszak kultúrpolitikusa után kutakodjunk. Vajon mit jelent 150 év távlatából Klebelsberg Kuno neve ma, egy határ menti kisvárosban, egykori szülőfalujában? Hogyan él a köztudatban a jogász, országgyűlési képviselő, vallás- és közoktatásügyi miniszter képe, az alkotószellemű egyéniségé, aki a tanulást, a tudást mindennél többre tartotta? Interjúkat készítettünk, kérdeztünk és figyeltünk – múlt és jelen határán bolyongva kerestük egy valaha meghatározó kultúrpolitikus helyi lenyomatát és emlékezetét, mindazt, ami szellemi hagyatékát élteti tovább. 

A települések kiváló terepet nyújtanak szemiotikai, antropológiai vizsgálatokhoz. Az emléktáblák, utcanév-feliratok, intézményi programok, kiadványok olyan jelekként funkcionálnak, amelyek rávilágítanak a közösség emlékezési mechanizmusaira. Mivel főként arra voltunk kíváncsiak, miként őrzi a magyar, de általában véve a közösség Klebelsberg emlékét, górcső alá vettük az intézményi reprezentációt, a térhasználatot, a kultuszteremtés lehetőségeit Pécskán. 

Vizsgálódásunk a pécskai polgármesteri hivatalban kezdődött, ahol Antal Péter polgármester és Balta-Taics Tünde, a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület elnöke fogadott minket egy rövid, ám tartalmas beszélgetésre. A találkozás közvetlen és barátságos hangulatban telt – kíváncsiak voltunk, mit tudnak Klebelsberg Kunóról, terveznek-e bármit a 150. évforduló kapcsán. Nem ért meglepetésként, hogy ismerik a nevét, és a már eddig lezajlott események mellett – februárban egynapos élő műsort mutatott be Pécskáról a Kossuth Rádió –, továbbra is készülnek az évfordulóra. Október 25-én konferenciát rendeznek, ahol Klebelsberg munkássága is fókuszba kerül. Emellett – némi titokzatossággal – a polgármester egy készülőfélben lévő projektről is említést tett, amely Klebelsberg nevét fogja viselni. Ez fontos egy olyan közegben, ahol a magyar lakosság aránya kevesebb mint 25%, főként ebből kifolyólag intézményi elnevezés ma nincs Klebelsbergről.

A találkozóra nem érkeztünk üres kézzel: átadtunk egy frissen megjelent kötetet, amelyben pécskai fiatalok – a temesvári Bolyai Szakkollégium hallgatói – kutatásai is szerepelnek. Javaslatunk egy könyvbemutatóra nyitott fülekre talált: közösen tervezzük az eseményt.

A beszélgetés során szóba került a helyi magyar közösség helyzete is, így a városvezetés célja is, hogy megerősítse az identitást és közösségi életet – ennek egyik jeleként éppen egy régi épület felújítása zajlik, amely hamarosan Pécskai Magyar Közösségi Házként nyitja meg kapuit. Kocsik Imre alpolgármester úr kedvesen kalauzolt el minket, és meg is mutatta az épületet: nemcsak egy ház, hanem egy leendő találkozási pont képe bontakozott ki előttünk.

A városházi látogatást követően Nagy István nyugalmazott pécskai fizikatanárral, egykori alpolgármesterrel találkoztunk, aki mai napig szívén viseli a pécskai, általában véve az aradi magyarság szellemi örökségének megőrzését. A tanár úr nem csupán helytörténeti ismereteivel, hanem személyes lelkesedésével is gazdagította kutatóutunkat. Részletesen mesélt Klebelsberg Kuno pécskai kötődéséről, és arról is, hogyan él tovább a kultúrpolitikus emléke a városban. Nemcsak elmondta – meg is mutatta: személyes idegenvezetőnkként végigkísért minket Pécska központján. Sétánk során megálltunk a templomkertnél, ahol többek közt Klebelsberg szobra és emléktáblája méltóságteljesen őrzi a múltat. Bár Klebelsberg csupán másfél éves koráig élt Pécskán, a város mégis számon tartja őt – szülötteként, hagyományként, üzenetként. Ez a városi séta több volt egyszerű helyszínbejárásnál: valódi emlékezetgyakorlat lett belőle.

A tanár úr elvitt minket három temetőbe is, ahol a sírfeliratok és a kiállított – főként általa szorgalmazott – emléktáblák is kiváló kutatási anyagot nyújtottak. A helyszínek nemcsak az egyéni emlékezet hordozói, hanem a közösségi identitás formálásának is fontos terepei. A feliratok nyelvezete, elhelyezése és a megemlékezés módjai sokat elárulnak arról, hogyan működik a kulturális emlékezet egy többnemzetiségű közegben.

Összességében pécskai látogatásunk nem csupán adatgyűjtés, hanem valódi tapasztalati tanulás volt. A hivatalos emlékezethelyek, a személyes történetek és a hétköznapi emberekkel folytatott beszélgetések (több tíz embert állítottunk meg véletlenszerűen az utcán) egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy árnyaltabb képet kapjunk Klebelsberg Kuno lokális megítéléséről és emlékezetének működéséről. Kutatásunk rávilágított arra, hogy az emlékezet nemcsak intézményes keretek között él tovább, hanem a közösségi emlékezet rétegeiben, az utcatáblákon, a sírfeliratokon, vagy akár egy-egy beszélgetés során is újra és újra életre kel. Pécska példája jól mutatja, hogy a múlt nem lezárt történet, hanem élő hagyaték, amelyet a jelen közösségei formálnak, őriznek és újraértelmeznek.

A terepkutatás kalandos izgalma folytatódik majd. Számomra ez a nap nemcsak egy nyári vonatozás és autózás élménye volt az alföldi tájon, hanem a gyakorlati tanulás, a majdani feladatok számbavétele is. Az, hogy a tavaly magyartanárként végeztem a PKE-n, nem jelenti azt, hogy az intézménnyel, a volt tanáraimmal lezárult a kapcsolatom, hanem immár kollégákként dolgozunk tovább – éppen kutatói munkát végezve.

Balog Sára, magyartanár
a Partiumi Keresztény Egyetem volt hallgatója