MEGOSZTOM

Színjátékban egy színdarab

A Pesti Magyar Színház a 2023/2024-es évadban, közkívánatra újra műsorra tűzte a Házasságon innen és túl című, még 2008-ban bemutatott darabját.

1. Miért nem jössz már ki a kocsiból, baszdmeg? – Azt hittem visszajössz a cetlivel, …és tudod kivel kiabálj?! -Add ide nekem a ruhatárszámot, nincs kedvem várni egy órát, amíg megtalálod! — Na, állj be a pisilősorba, mert neked mindig kell, akárhova megyünk! — Már megint a telefont bámulod? Bezzeg más férfiak, még egy koktélt is képesek hozni a feleségüknek!

2. A színpadon másfél órán át férjek, feleségek szeretők panaszkodnak, veszekednek. Néha lejönnek a színpadról, beülnek a nézők közé, ők is nézik a darabot, a másik veszekedő házaspárt, majd helyet cserélnek, színpadi és nézőtéri párok. Ismert veszekedési helyszínek és pillanatok, lefekvés után a francia ágyban, rokonoktól hazafelé menet a kocsiban…ismert fájdalmak és frusztrációk, ismerős replikák. Semmi egzotikum! Vagy mégis? Ínyenceknek való egzotikum: mi magunk vagyunk terítéken a színpadon. A mi gyakran toxikus, máskor meg világmegváltó beszélgetéseinkből szőtte össze Háy János elbeszéléseit és azonos című elbeszéléskötetét. 

Most először vagyok a Pesti Magyar Színház Sinkovits-termében, így nem tudhatom, hogy valóban ilyen kicsi a színpad vagy Pinczés István, szándékosan ilyen kicsi térben mozgatja a szereplőket. A darab kabarétréfa-szerűen van felépítve: belép egy férfi és egy nő, beszélgetésükből kirajzolódik egy házastársi vagy éppen szeretői konfliktus, néha schlusspoénnal (kínos nevetések a nézőtérről), néha fájdalmas dilemmával zárul a jelenet, és jönnek is a következők. Természetesen a jelenetekből összeáll egy narratíva is, a Háy Jánosra jellemző pszichologizálással és pszichológus-ellenességgel, de a közönség mégis egyszerűen csak azt szereti, hogy most nem királyok vagy éjkirálynők, nem hattyúk vagy varázsfuvolák, nem szenvedélyes Rómeók és mindenre elszánt Júliák, hanem budapesti átlagemberek és fájdalmaik szólalnak meg.  Találnak megértésre vagy oldásra a humor által.  A darabban van egy szereplő, a „lány”, aki nem szólal meg csupán gesztusaival mutatja ki érzelmeit, ő a vádaskodó vagy védekező párok ellentéte, aki őszinte érzelmeivel visszatereli a darabot az érzelmi síkra. 

A színházi élményt számomra mégis a darab díszlete jelentette. Kedvencem a nézők felé 45-fokos szögben felállított nagy francia ágy, amibe inkább belépnek, mint befekszenek a szereplők, a gondosan felragasztott vagy mágneselt kispárnák, távirányító, és éjjeli lámpa társaságában, valóban a nézők orra előtt folyik a házastársi perpatvar. A hosszúkás asztal, felemelve és két sörrel, már bárpult lesz. Leengedve négy székkel és egy kormánnyal, már autó, két nagy tükörrel pedig már szépségszalon. 

A darab végén mégis kitágul a tér: a Gellért-hegy és az Erzsébet-híd fényképeinek darabjaiból a szereplők összeállnak az ismert budapesti látképpé, miközben a magányról szóló monológ, egyetlen a darabban, talán arra próbálja ráébreszteni, az eddig cinkosan összekacsintó férjeket vagy feleségeket, hogy lehetne igazán szebben is élni. 

3. A darab végén: vastaps. Az előtér, a ruhatár szinte néma. Az utcán magassarkú cipők kopogása, szövet kabát sziszegése az egyetlen hangélmény. 

2024. február 6., Budapest