MEGOSZTOM

A szamár éve

Adventavit asinus, pulcher et fortissimus

Na nézd már, hogy egy ilyen kigúnyolt alakot is porcelánba lehet önteni
mondom a lányomnak a bolhapiacon
Feltekint a használt puzzle-k közül
nézi a töredezett poros szürke szőrű 

megbántott tekintetű málhás szamarat
amit a háztartási dolgok között találtam 
Perzsául a szamárra két szó is van, magyarázom,
mindkettő sértés
és a harmadik, ami a szamárfül
de az meg nyulat jelent
Hazaviszem a szamarat és a tűzhely mellé teszem
megtöltöm a kosarakat kurkumával meg fahéjjal
A lányom beletesz egy fogpiszkálót a szájába
hogy a széna kiálljon
Megsimogatom a barátom fülét és súgom neki:
Most te és én vagyunk, te kis ágrólszakadt szomorúság

Olyan semmi idő van már
se nap, se szél, se hó vagy eső se
csak egy szürke jelentéktelen égbolt
Ne beszélj butaságot, ellenkezik a lányom
a szél akkor is van ha nem látod
Fokhagymát pirítok repceolajban
egy Kaszpi-tengeri padlizsánpüréhez
A kurkuma összefoltozza a csempét
A lányom hozza a filctollait s azt mondja:
Fessünk mindent sárgára

Régen az udvarokban az asztalokat feldíszítették 

politikai eseményeket ábrázoló figurákkal
hogy a vacsorázó társaságot beszédtémákkal lássák el
Porcelánból készült miniatúrákat rakunk ki magunkról
hogy a figyelmet rólunk el és felénk tereljük
Étvágygerjesztővé tesszük magunkat
bármilyen hatalomnak amely túszként tart foglyul minket
Fejünket csóváljuk
két undorító szénakazal között

Ó, te az állatvilág proletárja
saját tömeged hányszorosát cipelted
Az összes értéktöbbletet, amelyet adsz
és minden megvetés, amit cserébe kapsz
Ha nem az ostor suhog, a sárgarépa lóg

elérhetetlen jutalomként

és a lóval soha nem leszel egyenrangú
Micsoda egy sors ez egy jószágnak

Most elvehetem a kosaraidat


Nőnek a tulipánok, kiáltja a lányom
a hagymákról, amit még a nagynénjével együtt ültetett el
amikor az ő húgát vártuk
Ó, milyen nagyszerű, édesem – motyogom

mint egy boldogtalan anya januárban

ki tudja, hogy a tavasz még várat magára

Szamár, nézz ki a te ablakodon

A bizalom kis hajtásai

bújnak elő a fagyos talajból

Gyere, mondom, építünk egy falat

mintha egy kőgyűrű megvédhetne

nyulak és parkőrök ellen

Az anyák együgyűségével éneklem
hogyan ugrál el szamárfül az egérkéhez
aki rémülten a lyukba bújik
Az egér anyja egy bölcs nő

egy pillantást vet a szamárfülre, és azt mondja:

Ne butáskodj: ez egy vendég

Fuss vissza, mutatkozz be

és hívd meg szamárfület hozzánk

Mint a málhás szamarak, úgy élünk itt, 

ahogy a bölcs mondókák

fokhagymát és szárított lime-ot hurcolunk a száműzetésből a tűzhelyre
A dió készen áll a pörkölésre, a gránátalma szirup a hűtőben
Ó, hadd térhessek vissza az istállómba

pihentethessem fejemet a szénában 

mint egy elkopott vádaskodást

Micsoda sors, suttogja a nagynéném a telefonba

Hangját négy példa nélküli évtized törte meg 

Kétszer is elküldtük bebalzsamozott gyerekeit repülőgépen kontinenseken át

Mennyibe kerül, kérdeztem a temetkezési vállalkozótól

Mintha bármilyen más szállítmányra béreltük volna fel, azt válaszolta:

Ez az elhunyt súlyától függ

Khale, hogyan csinálod, hogy az éjszakát nappallá változtasd?

Alábukom ebbe a gleccserbe

és ők nem is voltak az én méhemben

Minden hajnalban a kedvesem hónaljában sírok

Mondd el még egyszer a mesét,
ahogy a lehetetlen egy kicsit túl soká húzódik

Van egy pillanat, amikor legmagasabban jár a hold 

és a szalmaszálak az ég felé fordulnak

Ha a halottak nevét suttogod, nem válaszolnak

de ha a csikók a beállóban alszanak
hallhatod magad iázni


Van-e olyan veszteség, ami csak úgy elviselhető

ha elfelejtjük, hogy a halottaknak volt testük
Fényképeket teszek fel és veszem le őket

nem tudom eldönteni melyik az elviselhetetlenebb
Kaptam én valamit, kérdezi a lányom, a bátyáidtól, akik halottak
Kiveszek egy tasak ketchupot és egy baglyot papírmaséból
Amikor meghaltak, mondom, akkor kezdtem bátyáimnak nevezni őket
itt úgy tartják, hogy az unokatestvér idegent jelent
Ők voltak a legközelebbi családom, ha az a család
ami összeköti a történelmet a jövővel
Követtem őket az alvilágba, és majdnem ott maradtam
És aztán, aztán jöttetek ti

Hogy nem lehet elegendő a boldogság emlékezete
Miféle egy irigy állat az ember
Miért bömböl egyből ahogy a cukor
íze eltűnik a nyelvéről
Hát nem elegendő az, hogy ők léteztek

egykor és hogy szerettem őket

Hogyan tudja az a test, amelyiknek el kell rohadnia

megtagadni a végesség befogadását

Szalma, mutasd magad

hol van a szár, ami a bátyám volt

Színes piñatát akasztunk fel a mennyezetre

és sorba állítjuk a gyerekeket

Egymás után lendítik a métaütőket

míg először a csillámok, majd a cukorkás zacskók hullanak ki
A gyerekek csoportokban ülnek a földön

nyalókát cserélnek rágós patkányokra, a cukortól felpörögve pusztítanak

míg a szülők meg nem jönnek és mi fellélegzünk
Utána a lányom azt mondja, hogy az egyszarvú volt a legjobb

De láttad a füleket, válaszolom

az a szegény, akit darabokra vertetek, nem egy mesebeli állat volt

Áll Gázában egy állatgondozó egy parkban
A gyerekek szeretnek hozzánk járni, mondja
semmi más mentsvár nincs itt
Minden drága a megszállás következményeként
pénzt kölcsönöztünk a rokonoktól és barátoktól
állatokat csempésztünk az alagutakon Egyiptomból
A háború alatt, mondja, sokan meghaltak
Fölöttünk repültek a gépek, nem tudtuk etetni az állatokat
Amikor végre visszatértünk, struccokat, majmokat és tigriseket találtunk holtan

legtöbbjük éhen halt, néhányukat agyonlőtték
Az állatkert gondozója megsimogatja a sörényt
A zebrák, magyarázza, drágák, és nem hajlandók bemenni az alagútba
Így hát vettünk két fehér szamarat és lefestettük

hajfestékkel és maszkolószalaggal
Minden hónapban ki kell javítanunk a csíkokat

de olcsó és a legtöbben elhiszik

és a valódi zebrákkal ellentétben ezeken lovagolhatnak a gyerekek
Egy Menhelyet a szamaraknak nevű szentföldi szervezet  

állatkínzással vádolt meg minket, de én biztosítottam őket

hogy a mi zebráink nem cipelnek akkora terheket 

mint amilyet az igásállatoknak kell

Mint a szamarak szamara az évszázadok századában

áll a burák két száraz szénakazal között
Élve hozta világra kicsinyeit, hordott hátán

uraságot és csőcseléket, de most össze van zavarodva:
Félig öszvér, félig ember vagyok

farkam, mint egy páváé, és arcom, mint egy istennőé
A testemmel egy létrát formáltam a mennybe

távoli helyekre jutottam el

de végül utolért a kétely
Nő vagyok-e vagy szörnyeteg, mítosz vagy anyag

Ha éhen halok, úgy emlékezz rám, mint a növényzet barátjára

Azt álmodtam, hogy találkoztál valaki mással, mondom

a kedvesemnek, és hogy bánatomban megettem egy szamarat  

miért tetted ezt, mit gondolsz, ez mit jelent

A kedvesem beszappanoz a zuhany alatt
Talán, mondja, attól félsz, az a vágyad, hogy téged mások terherként hordjanak 

arra készteti az embereket, akiket szeretsz, hogy elhagyjanak téged
Látod, nyögök, kinőtt

egy vállkereszt a hátamon

Fordította Sall László