Anders Thomas Jensen: Az igazság bajnokai

„Nincsenek véletlenek.” Emlékszem, tizenéves voltam, amikor először hallottam ezt az állítást, és teljesen lenyűgözött. Igaz lehet? Minden okkal történik? Minden találkozás, minden elválás, minden tragédia része egy ismeretlen, nagy egésznek, amelynek alkotóelemei csillagképszerűen kapcsolódnak egymáshoz, és ha nagyon figyelünk, akkor kiolvashatjuk belőlük a választ az élet nagy kérdéseire? Anders Thomas Jensen némileg félrevezető módon akcióvígjátékként promotált, a TIFF-en is vetített filmje egyebek közt ennek a felvetésnek az igazságtartalmát vizsgálja.

Markus (Mads Mikkelsen) Afganisztánból telefonál haza, hogy közölje: további három hónapot a harctéren kell maradnia. Felesége, Emma és nagykamasz lányuk, Mathilde (Andrea Heick Gadeberg) csalódott, ráadásul már eleve mindketten rosszkedvűek, hiszen épp aznap lopta el valaki a lány biciklijét, ezért az anyjának autóval kellett érte mennie. A hírre, hogy Markus mégsem jön haza, amikor várták, elhatározzák, „szabadnapot” vesznek ki, és hirtelen ötlettől vezérelve felülnek a vonatra, hogy bemenjenek a városba. A zsúfolt járművön egy férfi átadja ülőhelyét Emmának, majd perceken belül megtörténik a tragédia: a szerelvény összeütközik az ellenkező irányból érkező tehervonattal, amely elsodorja az oldalát, éppen azt, ahová az udvarias idegennek köszönhetően Emma leülhetett. A nő azonnal meghal.

A mesére vágyó néző számára is úgy tűnik, hogy a balesethez, pontosabban Emma halálához az események feltűnően valószínűtlennek tűnő láncolata vezetett. Az ellopott bicikli, a telefonhívás, a vonat, a helycsere az idegennel. Mintha valamilyen felsőbb erő szándékosan ide vezette volna a szereplőket. Nem gondolja ez másként Otto (Nikolaj Lie Kaas) sem – ő az a munkahelyéről épp elbocsátott statisztikai szakember, aki a vonaton hazafelé tartva meglátta Emmát a lányával, és jólneveltsége arra ösztönözte, kínálja fel neki ülőhelyét, most pedig hibásnak érzi magát a nő halálában. Csakhogy Otto nem felsőbb erőkre, hanem nagyon is földi gonosztevőkre gyanakszik, ezért, miután a rendőrség fittyet hány valószínűségszámításon alapuló figyelmeztetéseire, úgy dönt, inkább megkeresi Markust. A gyász súlyos terhe alatt sínylődő hivatásos katona nyilván nem tud másféle megoldást elképzelni, mint az erőszakot, és ezzel kezdetét veszi a valóban akcióvígjátékra hajazó középső harmad. A komédia azonban nem úgy tör be a komoly, tragikus történetbe, mint az a bizonyos elefánt a porcelánboltba, hiszen Jensen kezdettől stratégiailag be-beépít komikus elemeket a sztoriba, és hibátlan arányérzékének köszönhetően sikerül is elérnie, hogy a drámaiság és a komikum nem egymást kioltva, hanem egymás mellett remekül megférve működjön.

A film egyik vezérfonala a gyász, amelyet Markus és lánya, Mathilde igencsak különbözőképpen él meg és próbál feldolgozni. Mathilde szívesen fogadná a szociális szolgáltató által küldött pszichológust, Markus azonban hallani sem akar arról, hogy segítségre lenne szüksége. Mathilde, bár nyilvánvalóan nem kapott vallásos nevelést, a tragédia hatására eljátszana a gondolattal, hogy talán mégis van valami a halálon túl – apja viszont inkább a valós (vagy annak hitt) összefüggéseket keresi, logikát a káoszban, amelynek során valamiféle megoldást találhat az őt ért csapásra. Bosszúhadjárata, amelyet felesége vélt gyilkosai ellen indít, valóban tragikomikus húrokat penget, ugyanakkor a Markus, Otto és a két másik furcsa figura alkotta „akciócsapat” igen hamar elfuserált, de mégis hatékony terápiás csoporttá válik, amelyből csak maga Markus lóg ki, úgy tűnik, szándékosan. Mikkelsen Mikulás-szakállú, szúrós tekintetű katonafigurája a film első felében egyszerre határozott, követendő vezető és erkölcsi roncs, a második felére pedig úgy rántja nézőjét magával a teljes reményvesztettségbe, mint Herman Melville Bartleby-je, aki átnéz az emberi létet körülvevő kerítés fölött, és a legszörnyűbb, legrémisztőbb dolgot látja, amit ember valaha láthatott: a semmit. Markus gyászfolyamata valójában a film közepe táján lép át a következő fázisba, és csak innentől, szörnyű fájdalmak árán kezdheti meg a lassú tanulást, amelynek során nemcsak a vele együtt – akarva-akaratlanul – harcoló, ám nála jóval kevesebb harci tehetséggel megáldott, hozzá hasonlóan sérült társaihoz, hanem a saját lányához vezető utat is meg kell találnia.

Jensen egyszerűen fényképezett, színészközpontú és behatárolhatatlan műfajú filmje egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató, véres és megható. Mikkelsen tehetsége és hozzáértése jelenleg abszolút vitathatatlan: a közelikben középre rendezett, kifejezéstelen arca zászlóshajóként viszi a filmet előre, vele együtt pedig a lökött mellékszereplőket is, akik, mint utóbb kiderül, egytől egyig többet rejtenek magukban, mint elsőre gondolnánk. Ha túlnézünk a golyózáporon és a vicces figurákon, Az igazság bajnokai felvetései összeesküvés-elméletektől terhelt, rejtett összefüggések keresésével a kelleténél is többet foglalkozó korunk fontos kérdéseire is ráirányíthatja a figyelmünket.

Riders of Justice (Az igazság bajnokai), 2020., Dánia

A forgatókönyvet írta és a filmet rendezte: Anders Thomas Jensen

Fényképezte: Kasper Tuxen

Szereplők: Mads Mikkelsen, Nikolaj Lie Kaas, Andrea Heick Gadeberg, Lars Brygmann, Nicolas Bro