MEGOSZTOM

Levéltárban lappangott a Tabéry-tanulmány

Tabéry Géza Ady című tanulmányáról, továbbá egyéb, az íróhoz kapcsolódó dokumentumok meglétéről ez év tavaszán értesültünk, majd készítettünk fotómásolatokat Nagyváradon, az Állami Levéltár Bihar megyei székhelyének olvasótermében. A kéziratokra, levelekre, újságkivágásokra Nagy Mihály Zoltán kutató, a levéltár munkatársa hívta fel az Újvárad figyelmét. 

A 102 lapot tartalmazó dosszié utolsó oldalán egy 1974 novemberében kelt adománylevelet találtunk, ebben Ion Lenghel nagyváradi lakos jelzi, hogy a Körösvidéki Múzeumnak adományoz anyagokat. A levelében felsorolt nyolc tétel közül az első a Tabéry-tanulmány gépirata. Meglepetésünkre a további tételeknek nincs közük sem Tabéry Géza személyéhez, sem a magyar kultúrához. A felsorolás többnyire fotókat említ, például görögkatolikus püspökökről (Mihail Pavel, Demetriu Radu, Valeriu Frentiu) vagy egy rajz Ioan Bușiția-tól. Arra vonatkozóan nem találtunk feljegyzést, hogy a további Tabéry anyag hogyan, mikor került az állami levéltárba. 

Az 1096/ 2 XI 1974 regisztrációs számú adománylevél kapcsán annyit sikerült kiderítenünk, hogy Ion Lenghel a hetvenes években a Crișana román nyelvű napilapnak volt a hivatalos cenzora, éppen 1974-ig, a formális cenzura megszűnéséig. A levél bal felső sarkában kézzel írt román nyelvű megjegyzés látható, melyben egy bizonyos Gyulai elvtársat tájékoztatnak arról, hogy Feher vagy Faur (?) elvtárs (nem olvasható egyértelműen) köszönőlevelet ír majd az adományozónak. Egy Gyulai (más formában Giulai) nevű aligazgatója volt a hetvenes évek végén a nagyváradi állami színház román tagozatának, aki az adományozás idején a múzeum munkatársa lehetett

Az általunk megkérdezett szakértő nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy a Tabéry-anyag egy korabeli házkutatás során került elő, majd landolt a belügyi hatóságok révén az állami levéltárban. Erre utalt a fellelt anyag levéltári kézirat-környezete is.

Szűcs László