World Press Photo kiállítás Budapesten
A Biodóm hatalmas, furcsa, félkész épületében mindössze egy helyiségben rendezték be a World Press Photo 2025. sajtófotó kiállítást, de egyetlen teremben mennyi szenvedés! A viszonylag békés, szép európai nagyvárosban most ez az a hely, mely megmutatja a kín közelképeit, érzékelhetővé teszi azt, hogy a Föld sokak számára milyen rossz hely, de nincs másik, ahova menekülhetnének belőle.
Nyirkos, szürke idő valahol egy dzsungelben, a napszak nem megállapítható. Egy félmeztelen, sáros nadrágú férfi teljesen kimerülten ül egy fatönkön, fejét egy fatörzsnek támasztja, szemét lecsukva pihen, talán el is aludt. Mellette ugyanazon a tönkön ül egy nyakig sáros kislány, nagy szemeit félénk bizalommal emeli a felnőttre. A gyermek nem érti, mi történik vele és körülötte, a férfira szegeződő tekintetéből kiérződik a kiszolgáltatottság, a félelem, de kiolvasható belőle a remény is, hogy a megpihenő ember csak erőt gyűjt és viszi őt tovább, kimenekíti ebből a lucskos, veszélyekkel teli őserdőből. A felvétel 2022. szeptember 23-án készült a Darién régióban egy huszonnyolc éves férfiről és négyéves kislányáról, akik Venezuelából csatlakoztak ahhoz a több mint 250 ezer menekülőhöz, akik 2022-ben keltek át a dzsungelen.
A hatéves Anhelina megdermedve fekszik a szedett-vedett ágyon, szemei nyitva, rezzenéstelenül néz egy távoli pontra, mintha elmerengene, ám lehet, hogy az átélt rettenetre emlékezik, de már nincs ereje sírni, kiabálni, gesztikulálni. A kislánynak pánikrohamai vannak, amióta családjával elmenekültek otthonukból, egy Kupjanszk közeli faluból, ahol az orosz invázió intenzív harcai zajlottak. A képet 2024. március 7-én készítették az ukrajnai Borsivkában.
A felvételeket látva hol azt érzem, milyen szerencsés vagyok, amiért viszonylagos nyugalomban élek egy viszonylag nyugodt térségben, hol pedig bűntudatot ébresztenek bennem ezek a fotók, mert bár átérzem a sors igazságtalanságait, azonban tennem is kellene valamit embertársaink gyötrelmeinek az enyhítésére.
De roppant erőkkel állok szemben, ami ellen fellépni képtelenségnek tűnik. Itt van a természet pusztító közönye, amely elsöpri az élőlényeket a Föld felszínéről, viszont az is meglehet, hogy az aszályok, a viharok, az árvizek, a természet aktív bosszúja az emberiség ellen, amiért nem óvja eléggé azt, ami otthont ad neki a végtelen Univerzumban. Több fénykép és képsorozat is dokumentálja az ökológiai katasztrófák következményeit, köztük az élettér megosztásának a problémáit is, amikor az állatoknak már nincs hova hátrálniuk az ember elől, és már ők lendülnek támadásba ellenünk.
Az ember nemcsak állatnak, hanem embernek is farkasa, amit persze mindig is tudtunk, de így, egy helyszínre összegyűjtve letaglózó a világ sajtó- és dokumentumfotósai által elénk tárt gyűlölet- és iszonyatmennyiség: El Salvadorban felfüggesztették a jogrendszert, gyakorlatilag bárkit, bármikor letartóztathatnak a semmiért, belépünk a bukott Aszad rezsim rettegett börtöneibe, átéljük az izraeli hadsereg gázai támadását, a bejrúti dróntámadásokat, részt veszünk a mianmari harcokban, a kenyai fiatalok felkelésében és a haiti utcai harcokban, miközben a közterületeken heverő holttesteket kerülgetjük. Az erőszak áttételesebb formái is megjelennek a tárlaton: a nők testi, lelki kizsákmányolását az erőszak szüneteiben vagy azok megtörténte után mutatják meg, de jogfosztottságukról is készültek képes tudósítások; látjuk a hegyeken átkelő kurdokat, akik az iráni határ túloldalára szállítják az árut, és akiket a határőrök bármikor lelőhetnek; a kolumbiai nagyvárosokba keveredő Embera Dobida őslakos kisebbség tagjait, akiket kiközösít a többségi társadalom, emiatt nagy a körükben az öngyilkosságok száma.
És persze jelen van az ukrajnai háború: a már említett Anhelina mellett látjuk a szétlőtt testű katonát, az ukrán vasutakról és vasutasokról szóló hosszú, Vasemberek című képsorozatot, ami egy több éves projekt eredménye. Azért esett az alkotók választása erre a témára, mert a vasút működésének köszönhető az, hogy Ukrajna ellen tud állni az orosz inváziónak. Nem is a legbrutálisabb harci cselekményeket mutatja be a sorozat, hanem azoknak a vasutasoknak a mindennapi életét, akik síneken zakatoló járműveikkel robognak el az iszonyat helyszínei között, továbbá a vasúttal szoros kapcsolatban lévő embereknek, intézményeknek az életébe is bepillantást nyújt egy-egy felvétel. Jó, hogy magyar közegben láthatók ezek a fotók, mert a látogatók valódi képet kaphatnak arról, valójában mit is jelent ez a háború az Ukrajnában élő emberek számára, ezzel ellensúlyozva parányi mértékben mindazt az ukránellenes propagandát, amelyet a hivatalos sajtó zúdít az emberekre.
És van, amikor az ember önmaga ellensége. Talán megtehetném, mégsem hallgatom el, milyen felemás érzésekkel néztem ebben az összeállításban azt a fényképet, amely egy félmeztelen fiatalembert ábrázolt, akinek mellkasán egy nagy operáció csúnya varratai húzódtak végig, és mintha a mellbimbói is le lettek volna vágva. A tárlat többi képét látva először arra asszociáltam, hogy ő szintén egy háború vagy más erőszakos cselekmények áldozata, és éppen hogy csak megmenekült a haláltól, de aztán elolvastam a tájékoztató szöveget és kiderült, hogy itt egy first world problem-ről van szó: a képen egy huszonegy éves hollandiai fiatal látható, aki önerőből fedezte a felsőtest és a hormonkezelés költségeit, saját akaratából vetette alá magát a maszektómiának, és már 22 hónapja vár az első konzultációra egy genderklinikán. A World Press Photo összeállítás válogatóinak az lehetett a szándéka ennek a képnek a beemelésével, hogy a fiatalember akaratlagos testátalakítása ugyanolyan súllyal essen a latba, mint azoknak az embereknek a szenvedése, akiknek a testrészeit akna, bomba, stb. szakította le, de számomra azt az üzenetet közvetítette, hogy egy nemátalakító műtét ugyanolyan borzalmas, mint egy háborús sérülés.
A tárlat több képe ikonikussá válhat az idő múltával, például a párizsi olimpián versenyző brazil szörfösé, aki a szörfdeszkájával egyszerre lendül ki függőlegesen az óceán felszínéről. Nem véletlen, hogy ezt választották a World Press Photo tárlat promóciós és reklámfotójának, már csak azért is, mert ez azon nagyon kevés felvétel egyike, amely maradéktalanul pozitív hangulatot sugároz. Ugyanilyen ikonikus lehet az a fotó, amelyiken Donald Trumpot lesegítik az emelvényről a 2024. július 13-i merényletkísérlet után, vagy annak a repülőgépnek a képe, amely áll a brazíliai Porto Alegre repülőterén, amit elöntött az ár, és úgy tűnik, mintha a nagy gép a vízen lebegne. Esztétikai telitalálatok ezek a felvételek, de ez nem feltétlenül erényük, hátrányuk is lehet a jól megkomponált képeknek, mert vékony az a határvonal, ami elválasztja egymástól a képet, mint dokumentumot, a képtől, mint kompozíciótól. Nem mindegy, hogy egy felvétel milyen fókuszt kínál a befogadónak: pillanatnyi bepillantást az ábrázolt eseménybe, vagy a fényképész esztétikai érzékéből keletkezett és közvetített művészi élményt, mert ez utóbbi fotók megszépítik a pusztítást, ezzel bizonyos mértékben meghamisítják az ábrázolt szenvedést, amin nem gyönyörködni, hanem megrökönyödni kell.
A sajtószabadságról
A kiállításon olvasható egy tájékoztató a sajtószabadság helyzetéről a világban 2024-ben. A Riporterek Határok Nélkül szervezet újságírókkal készített kérdőíves felmérés, illetve egy szakértői testület által elvégzett összeállítás alapján öt kategóriába rangsorolja az országokat a sajtószabadság állapota szerint a „Nagyon súlyos helyzet”-től, a „Jó helyzet”-ig. A felmérés mind Romániát, mind pedig Magyarországot a harmadik „Problematikus helyzet” kategóriába helyezi egy sor afrikai és dél-amerikai országgal, valamint az Egyesült Államokkal, Olaszországgal, Lengyelországgal, Ukrajnával és több balkáni országgal együtt. Elszomorító, hogy a felmérés mindössze néhány országában – a skandináv államokban, Észtországban, Hollandiában, Írországban és Portugáliában – minősíti a sajtót jó helyzetben lévőnek, illetve ennél eggyel lejjebbi, „Megfelelő helyzet” kategóriába került Ausztrália, Új-Zéland, a nyugat-európai országok, Kanada és néhány afrikai állam. Ázsiában szinte mindenhol nagyon súlyos vagy nehéz a sajtó helyzete, míg az olyan demokratikusnak mondható ázsiai államokban, mint Dél-Korea vagy Japán, problematikusnak ítélték a média állapotát.
A World Press Photo-ról
Az esemény hivatalos tájékoztatása szerint az 1955 óta évente megrendezett World Press Photo a világ sajtófotósainak és vizuális történetmesélőinek legmeggyőzőbb, leginformatívabb és leginspirálóbb munkáit díjazza. A 2025-ös versenyre 141 ország 3.778 fotósa 59.320 képet nevezett be, ez a kiállítás a legjobbakat mutatja be. A független zsűri három formátum és kategória szerint dönt: Egyedi – egy fotó; Sorozat – négy-tíz fotó; Hosszú távú munkák – 24-30 fotó. A World Press Photo a világ legjobb sajtó- és dokumentumfotóinak bemutatásával, a fotósok támogatásával és a vizuális kultúra terjesztésével küzd a sajtószabadságért. Idén a független zsűri olyan alkotásokat díjazott, amelyek elmélyülten és árnyaltan mutatják be a világot jelenleg leginkább foglalkoztató kérdéseket, a pusztító konfliktusoktól és a politikai forrongástól kezdve az éghajlati válságon át a menekültek útjának biztonságáig. A világ különböző szegleteinek itt látható történései mind folyamatos figyelmet követelnek, megkérdőjelezik feltevéseinket és elmélyülésre, új szempontok felfedezésére ösztönöznek. A World Press Photo 2025 kiállítást a világ 22 városában állítják ki a 2025. szeptember – 2026. január időszakban.
World Press Photo 2025 kiállítás: szeptember 26. – november 9., Budapest, Biodóm
