MEGOSZTOM

Fesztivál, flashmob, feketeszárú

Elkezdődött a 9. HolnapUtán Fesztivál Nagyváradon. A program: előadások, workshop és tiltakozás. Az idei seregszemle a színház és zene együtthatására épül. A hangulatra rányomja bélyegét, hogy a Bihar Megyei Tanács szándéka megszűntetni a nagyváradi román és magyar színház, valamint a filharmónia önálló jogi státusát és összevonni a három intézményt egy mega kulturális központba. Ezért a tiltakozások. A színház örömét viszont nem lehet elvenni sem a színészektől, sem a közönségtől. Simon Judit fesztiválnaplójának első része.

Gyülekezünk a színház előtt, alig várom, hogy elkezdődjön a Miskolci Nemzeti Színház előadása. Rengeteg ismerőssel találkozom, ahogy mondani szokás, mindenki itt van, aki számít, és persze a nagyváradi művészek is jöttek megnézni kollégáikat. A színészek magyar és román nyelven írt szórólapokat osztanak, rajta az öt pontban megfogalmazott kiáltvány: integritás, önrendelkezés, állandó társulat, méltóság, közönség. #TámogatomANagyváradiMűvészeket. Írd alá a petíciót!

Beszélgetek, nézelődőm, az egyik jeles váradi színház ember elárul egy titkot: a fenyegetettség ellenére rengeteg jó élményben van részük. Most érzik igazán, hogy együvé tartoznak, hogy családot alkotnak a társulat tagjai. Összebarátkoztak a román kollégákkal, közösen alkotnak előadásokat, közösen lépnek fel a művészi szabadságért. Ezek után semmi rossz nem történhet – mondja, és én szeretném elhinni.

A fesztivál flashmobbal kezdődik, felolvassák a kiáltványt, szól a Freedom című dal, a színészek táncolnak. Különleges a hangulat, mert tudjuk, miért történik, ugyanakkor annyira élvezetes. A közönség tapsol, látszik, van, aki leszívesebben beállna táncolni a színészekkel, bevallom én is, de azért mégsem illik.

Budapesti barátok is felbukkannak, megálltak előadást nézni, mennek is tovább a kolozsvári könyvhétre.

Hunyadi Sándor: Feketeszárú cseresznye című előadásával jöttek a miskolciak. Főszerepben a váradi Czvikker Lilla, a kolozsvári Keresztes Samu is játszik benne. Vékony jég a darab, nagyot lehet rajta csúszni, de Szőcs Artur rendező keményen megvetette a lábát és megrázó előadást állított színpadra. A történelem viharában, az első világháború utáni békeszerződés pillanatában a bácskai kisemberekkel, magyarokkal és szerbekkel fordul a sors kereke. Az érzelmeknek viszont nem lehet határokat szabni Trianonban. A Balkán ezer színű zenéje, tánca tud olyan drámai lenni, hogy a hideg futkározik a hátamon. Mit mondjak? Gyönyörű! Az előadásról bővebben is írok majd.

A színház erkélyének halljában fogadás, azaz vacsora, ahol megtudom, hogy a miskolci produkció nem fért el a váradi színpadon. A magyarországi színház szakijai szétszedték az egészet, ami nem lehetett könnyű feladat, hiszen forgószínpadra kitalált, boltíves tereket alkotott a tervező, majd összerakták úgy, hogy még a színészek sem észlelték a változást. Rövid beszélgetések, majd a társulat pakolt, utazott haza, másnap már próba.

Így telt a HolnapUtán első napja. Járjanak színházba. Megéri.

(Fotó: Vigh László Miklós)