A nagyváradi színház 125 éve épült, akkoriban, a 19-20. század fordulóján csupán egy esztendő kellett, hogy felépítsék, stukkókkal, puttókkal, aranyozással, múzsákkal a falakon, ráadásul eleve villanyvilágitással. Azután történt ez, hogy a város vezetése és polgárai évekig vitatkoztak azon, hol és mennyiért épüljön kőszínház a Pece-parti Párizsban. Cikkezett erről Ady és Nagy Endre, valamint a többi akkori firkász, akiket ma a magyar irodalom nagyjai között tartunk számon. 2025 őszén színházi előadás készült, amely korabeli dokumentumok alapján, prózában, dalban, tánccal mesél a korszakról, a városról, annak polgárairól és vezetőiről, a színház épületéről és előadásairól. A szereplők: színészek és tehetséges diákok. Kárpáti Péter dramaturg állított össze szövegkönyvet a tengernyi újságcikkből, vonatkozó könyvekből, jegyzőkönyvekből. Novák Eszter állította színpadra az előadást, amelyben a színház történetén túl, a műfajok sokszínűségét is jelezte.
A 125! Én színházam, én Váradom című előadásról Karsai György színháztörténész, egyetemi tanár szólt a Szigligeti színház 125 című színháztörténeti konferencián. Előadásában a 2024/2025-ös évadot tekintette át nagyvonalúan és udvariasan. Abban egyetérthetünk a jeles szakemberrel, hogy a Revizor kiemelkedő előadás, abban is, hogy a Viktória című – újra divatba jött – operettből Novák Eszter rendező kihozta a maximumot.
Zsigó Anna dramaturg arról értekezett, hogy a váradiak tájképdramaturgiával „egy épületből készítettek előadást”.
Nagyvárad az operett városa – mondták a szecessziós városra, akik a komor, merev gótikából tekintenek a bohém, modern Váradra. Lehet ez a stíluskülönbség már nem annyira érvényes, és a gótika is korszerűsödik, jobb, ezt most nem kifejteni bővebben, maradjunk a konferenciánál, ami mindezt eszembe juttatta. Nánay István színháztörténész, kritikus online közvetített Ódzsa és az operett című előadásában felidézte, hogyan vált Várad az operett városává. Merthogy Várad nyitottabb volt az erdélyi városoknál (az a fránya szecesszió, mondom én), ahol kávéházak, kabarék, mulatók csábították a nagyérdeműt. Ezekkel kellett a színháznak vetélkednie, és a polgárok imádták a zenés műfajt. A direktorok pedig igyekeztek, egyik bemutató érte a másikat. A 2. világháborút követő rendszer retrográdnak tekintette az operettet, legalábbis azokat, amelyek a monarchia színpadjain szerepeltek. Születtek szocialista operettek, de a politika inkább a szocreál prózát szorgalmazta. Csakhogy az akkori Állami Színházban 1955-ben bemutatott Csárdáskirálynőt évekig nem lehetett levenni a műsorról, több mint nyolcvanezren nézték meg, pontosabban sokan újra és újra elmentek a Gróf László rendezte előadásra.
Nánai az operett nélküli korszakból Szabó József Ódzsa rendező nevével fémjelzett időszakot tekinti a kiemelkedőnek, megjegyezte ugyanis, hogy az előadások minősége, rendezőktől függően eltérő volt.
Szabad-e a vén krónikásnak hozzáfűzni valamit egy szakmai hozzászóláshoz? Hát, ha nem szabad, akkor is mondja: operettet a 60-as években is játszottak Váradon, a lényegében operaénekes Papp Magda és Belényi Ferenc főszereplésével, Gábor József rendezésében. Cigánybáró, Mosolyországa, Luxemburg grófja, Leányvásár, Mágnás Miska, csak amire e sorok írója emlékszik. Igazából a 70-es években tiltják le a színpadról a műfajt. Szabó József Ódzsa honosította meg Váradon a korszerű színjátszást olyan ikonikus előadásokkal, mint az Ember tragédiája, vagy az Ifjú W. újabb szenvedései című musical, amelynek a zenéjét a Metropol zenekar írta és játszotta a színpadon, és amely műfaj nóvum volt a városban.
Az 1955-ös Csárdáskirálynő volt a témája Bíró Árpád Levente dramaturg, a budapesti Örkény István színház munkatársának, aki elmondta, az operettet 1915-ben írták, rá egy évre mutatták be Budapesten, de amit Váradon és máshol is játszották, az az 1954-ben átírt változat. Kellér Dezső és Békeffi István a primadonnaságból kiidősödő Honthy Hannák számára alkották meg Cecília szerepét. Bíró szerint a Csárdáskirálynő mérföldkövet jelent egy színház életében, esetünkben a rendező Gróf László életművének csúcspontját is jelzi. Az előadó beszélt Gróf rendezői és színészi munkásságáról, a váradi színházban betöltött szerepéről, és jelezte: a színháztörténészek adósak az ellentmondásos személyiségű művész életművének feldolgozásával.
Novák Eszter rendező, a Szigligeti színház művészeti igazgatója az általa 2023-ban színpadra állított Csárdáskirálynő saját rendezői tapasztalatairól beszélt. Szellemesen közölte, semmi furcsa nincs abban, hogy az előadás négy órát tart két szünettel. Az operett kötelezően három felvonásos, nem okos dolog kétrészesre összevonni. Elárulta, a váradi előadásban felhasználták mind az 1915-ben, mind az 1954-ben készült szövegkönyvet, azt pedig meglepetten vette tudomásul, milyen közösségi élményt jelent ez az operett. Kifejtette, akik szerint az előadásba be kellene építeni a háborút (első világháború 1914–1918 szerk. megj.) azok nem értik meg a művet. Novák szerint a Csárdáskirálynő nem a háborúról szól, hanem az utolsó békeévek illúzióját, a békeidők utolsó pillanatát idézi, amikor az emberiség még nem tudta, mi vár rá. A krónikás ismét közbeszól: az emberiség most sem tudja, mi vár rá. Novák előadása nagyon rímel a mai korra.
Amúgy, a nagyváradi színház idei évada kimondottan, vagy kimondatlanul: női évad. Női rendezők állítanak színpadra előadásokat, ezekben hangsúlyosan jelennek meg női karakterek.
Porogi Dorka rendező, dramaturg a Váradról indult Dajka Margit személyiségét idézte, jelezve, nagyon kevés információ lelhető fel a nagyszerű színművészről.
Jákfalvi Magdolna színháztörténész, egyetemi tanár azt ismertette, hogy noha a Csárdáskirálynő nők története, a 130 bemutatóból Novák Eszter a 10. női rendező, aki színpadra állította a sanzonettek (Cecília és Szilvia) történetét.
Czvikker Katalin a Szigligeti Színász főigazgatója, dramaturg, a Novák Ferenc rendezte Rock passiót idézte fel, ami akkor jött létre, amikor Hajdu Géza, a frissen megválasztott igazgató 1989 decemberében leállította a korábbi évadot és újat hirdetett. Az álom az István, a király volt, de ettől messze álltak még a lehetőségek. Hajdu felvetette, hogy az 1986-ban, templomban bemutatott Rock passiót állítsák színpadra. Ari Nagy Sándor Sikli Ferenc szövegére írt zenéje, a vallásos téma, a műfaj újdonságnak számított a váradi színpadon, és hatalmas sikert aratott.
A meghívott előadásk hangsúlyozták, mennyire szükséges a színház múltja megismertetése, az előadások rekonstruálása elemzése.
A krónikás pedig csak annyit fűzne még hozzá, hogy a nagyváradi Szigligeti Színhát megtalálta az egyensúlyt a zenés és prózai előadások, a nagyszínpadi és stúdió produkciók között, valamint sikeresen képes bevonzani a 125. éves épületbe mind a szakma képviselőit, mind a közönséget.
Fotó: Cvikker Katalin főigazgató, Novák Eszter művészeti igazgató megnyitják a konferenciát
