Legalábbis egy Shakespeare-vígjáték erdejében jó élni. Mert az ilyen erdőben bármi megtörténhet. A nő férfivá válhat, a férfi bolyongó hősszerelmessé. A gonosz jó, a bolond bölcs lesz. Üdítő Ahogy tetszik-előadást láthattunk a Nagyváradi Szigligeti Színház évadzáró produkciójaként. A néző, még ha komédiáról is van szó, valamiféle elvárással, legalábbis a minőségi szórakozás igényével lép be az előadásra. Elvégre egy Shakespeare-műről van szó, amiben tudjuk, felszabadult játék ide vagy oda, a szerző mindig becsempész valami elgondolkozni valót.
Számomra a nagyváradi Szigligeti Társulat Shakespeare-játéka betöltötte az elvárásokat. Tetszett a Szabó Lőrinc – Nádasdy Ádám-féle fordítás, egyszerre volt veretes és játékos. A szövegmondásban azt a múlt és jelen közti vibrálást is élvezhette a néző, hogy a míves nyelv milyen természetesen mondható. Mint a valóban, a jelenben történő eleven párbeszéd. Az is szerencsés, hogy nem volt túlgondolva, mindenáron a mai korra átértelmezve – minthogy ilyen előadások is születnek szép számmal. Igaz, az itt-ott felhangzó napjaink musicaljaira hajazó betétdalok nyugodtan elhagyhatóak lettek volna, kissé idegenül hatottak a játék szellemétől.
A darab legerősebb karaktere Rosalinda (Trabalka Cecília). A szerepe egyszerre követel aktivitást – ti. azt, hogy a cselekményszálakat mozgassa – és szerelmes női odaadást. Aktív szerepében férfiként lép a színpadra, mint álruhában öltözött nő, légies szerelmesként a darab elején és végén látjuk. Igazán izgalmas a szerepében az, amikor férfiálarcban kell elnyomnia önmagában a nőt úgy, hogy az elnyomott nő újra feltör például a kívülről szeszélynek ható vívódásaiban. Mert férfiként Ganymedes álcájában „kigyógyítani” akarja Orlandót (Nagy László Zsolt) szerelemből, ráadásul úgy, hogy a Ganymedest Rosalindának képzelve udvaroljon neki! De hát igazából nem akarja, mert szerelmes nőként épp ezt nem akarhatja.
Nemcsak a karakterek bújnak itt álruhába, hanem az érzelmek is.
A szerelem, ha akarom, nem szerelem, és a szerelmet játszani is lehet.
El lehet játszani a gondolattal, hogy a szerelem is csak játékban él? És itt a játék mennyiben alakoskodás és megvalósulás?
Ilyen módon kaphat új értelmet a mélabús Jaques monológja: „színház az egész világ.”
Első látásra meglepett Rosalinda fiús karaktere. Aztán amikor férfiruhát öltött, leesett a tantusz. Mert az előadásban Trabalka férfiként brillíroz. Tökéletesen el tudja hitetni a nézővel, hogy Orlandó azt hiszi, hogy férfi. Játéka üdítő, vibráló, egy pillanatra sem találunk benne holtpontot vagy üresjáratot. Mondanunk sem kell, micsoda ereje az a vígjátékoknak, amikor a néző többet tud, mint a szereplők. Tudjuk, hogy Ganymedes Rosalinda, de mégis Orlandóval együtt hisszük, hogy férfit látunk. A nő, ha kell, férfi is lehet. Különös játék ez a láthatóval. Az előadás egyébként jól példázta, milyen nagy tétje van a szereposztásnak, a kimondhatatlan jelentések szintjén. Mert Orlandó viszont lányos szépségű férfi, igazi adoniszi figura. Fiús lány, lányos férfi, ráadásul maszkírozással megspékelve, hogy is van ez?
Remek mellékszerepeket láthattunk az előadásban. Célia (Kocsis Anna) tökéletes barátnője Rosalindának, árnyékként követi mindenhova, fontos szerepe, hogy általa, neki elmondva Rosalinda a nézővel osszon meg lényeges tartalmakat. Az elvarázsolt, rajongásában elveszett Phoebe (Tasnádi Sáhy Noémi) tökéletesen adja át a szerelem ironikus természetét. A bölcs bolond – vagy bolond bölcs (Próbakő – Hunyadi István) figurája kiforgat a megszokott sémákból. Jaques-ról (Egger Géza) is elhisszük, hogy melankolikus, ráadásul úgy, hogy önmaga számára is megjátssza a szerepét. Mégis a híres monológja: „színház az egész világ” valahogy erőtlennek, közhelyesnek hatott. Mintha túl komolyan, szó szerint vette volna magát a szövegmondást. Talán lehetett volna valamilyen ironikus játékot kezdeni vele… Igaz, a lámpákkal való illuzionista játszadozás szellemes ötlet volt.
És a játékba bujtatott elgondolkoznivaló? Talán csak annyi, hogy ha vállaljuk a bennünk élő őrültséget, az a felszabadult játék lehetősége is lehet. Ahogy ment előre a darab, számomra valahogy a második felvonás közepe felé jött el a „katarzis”. (Nevezzük így.) Az előadás már a maga útját járja, a gépezet forog, robbannak a poénok. A játék elszabadul. Az ardennes-i erdő az otthonunkká válik. Ebben az önfeledt játékban, amikor önmagunkat sem vesszük túl komolyan, mégis valamilyen erő rejlik. Rájövünk, hogy akár száműzhetnek bennünket pozícióinkból, válhatunk otthontalanná, de az otthontalanság szabadság is lehet. Mert társadalmon kívül élni jó.
Nagyváradi Szigligeti Színház – Szigligeti Társulat
William Shakespeare: Ahogy tetszik
Fordítók: Szabó Lőrinc, Nádasdy Ádám
Rendező: Balogh Attila
Dramaturg: Hámor Anna
Díszlet: Golicza Előd
Jelmeztervező: György Eszter
Zene: Moldován Blanka, Trabalka Cecília
Koreográfus: Barkóci Réka
Szereplők: ifj. Kovács Levente, Tóth Tünde, Egger Géza, Csatlós Lóránt, Kiss Csaba, Szotyori József, Kocsis Gyula, Nagy László Zsolt, Hajdu Géza, Hunyadi István, Scurtu Dávid, Tőtős Ádám, Trabalka Cecília, Kocsis Anna, Tasnádi Sáhy Noémi, Ilyés Klaudia, Sebestyén Hunor
