A nagyváradi színház Transilvania stúdióterme (az egykori, azonos nevű mozi helyén) pompás helyszíne a kevesebb szereplőt igénylő, napjaink társadalmi kérdéseit megfogalmazó előadásoknak. Az elmúlt időszakban két remek produkciót mutattak be ebben a térben, e kettőben annyi a közös, hogy mindkettőt női rendező állította színpadra, ami azért hangsúlyozandó, mert a nagyváradi társulat ősszel női évadot hirdetett, és tartja is magát hozzá.
Játék a valósággal
Kincses Réka rendezte, Enyedi Éva dramaturg állította össze a Villámcsapottak szövegkönyvét a játszó színészek történeteiből.
A villámcsapás lehet konkrét és elvont, de mindenképpen a túlélésről szól. Konkrétan belecsap a villám valakibe, vagy villámcsapásként éri egy történés, az élete megváltozik. Nevezhetjük ezt a változást sorsfordulatnak, égi beavatkozásnak, véletlennek, vagy csodának, attól függően, ki hogyan éli meg, hogyan magyarázza azt, ami történt. Az előadás pikantériája persze az, hogy a művészek történeteit dolgozza fel, és mi, nézők – legyünk őszinték – szeretünk bekukkantani kedvenceink életébe, múltjába és jelenébe. Figyelemre méltó az őszinteség, ahogy az előadás szereplői feltárták a gyermek- vagy felnőttkorukban megélt váratlan, drámai helyzeteket, kapcsolataikat a családjukkal, a viszonyulásaikat a hithez, az egyházhoz, a közösséghez. A monológok, melyekben megnyílnak előttünk, hogy elmondják a csodákat, a véletleneket, a munkát, melyek által azzá váltak emberként, művészként, mint akiket mi ismerünk. Megrázó és vicces történetek, melyek a szerepek mélyén is ott lapulnak. Elmondani, melyik szereplő, mit mesélt, játszott el, elvenné a leendő nézőtől a meglepetés örömét.
Nehéz feladat ez az előadás mind a dramaturgnak, mind a rendezőnek, mind a színészeknek. Maga a nagy fegyelmet, odafigyelést követelő improvizáció sem egyszerű, de a szereplők történeteit színpadra állítani, rendkívüli érzékenységet, empátiát igényel az alkotók részéről. Kincses Réka mindezeken túl szeretettel viszonyul a történetekhez, a színészekhez, pillanatig sem feledve, hogy a Villámcsapottak elősorban színházi előadás. A dramaturg úgy szerkesztette a produkció szövegét, a rendező úgy állította színpadra, hogy hasson a nézőkre. Humor és dráma, derűs és torokszorító pillanatok váltják egymást. Önirónia és megélés remek pillanatai a monológok. Öröm és fájdalom, kudarc és siker, mint mindannyiunk életében. Bravúros színpadi játék. Semmi pátosz vagy önsajnálat. „Csak” nagyszerű, őszinte, kifogástalan színészi alkotások. Milyen az előadás egy szóban? Élmény.
Néha nincs kiút
A Dobrovszki Dóra rendezte Leenane szépe is sorsokról mesél, női sorsokról. A szerző, Martin McDonagh ezzel a művével tört be a színház világába a 90-es években. Darabjait világszerte játsszák, A kripli címűt a szatmárnémeti Harag György társulat mutatta be Bélai Marcel rendezésében. A Leenane szépét tájainkon előszőr a temesvári Csiky Gergely Színház adta elő, a fordító, Upor László rendezésében.
A színmű, amelyet a szerző fekete komédiának nevez, két nő, anya és lánya sorsdrámája. Az elhagyatott, hegyek közé ékelt, kicsi település nehezen megközelíthető részén él Mag, az anya (Tóth Tünde) és lánya, Maureen (Tasnádi Sáhy Noémi). Körülöttük minden szürke, koszlott, rendetlen, ruházatuk elhanyagolt. Az egyetlen kapcsolatuk a világgal a szoba közepén elhelyezett televízió. A levegőben tapintható a feszültség. A két nő egyszerre szereti és gyűlöli, kínozza egymást. A lányban néha fellángol a kitörési vágy, az anya attól retteg, hogy Maureen is elmegy, mint a másik, aki még zenés üzenetet sem küld a születésnapjára. Pedig azért bámulja naphosszat a tévét, hátha mégis. Nem mennek sehová, hozzájuk is csak a hibbant Ray (Nagy László Zsolt) néz be valamilyen üzenettel, levéllel, ő a kapcsolattartó a kint és bent között. A kint sem kevésbé sivár, mint a bent. A szegénység, kilátástalanság monotóniáját talán a nacionalizmus fuvallata töri meg, mint a büszkeség, önbecsülés egyetlen forrása. Moureen ír dalokat hallgat, hiszen ők írek, a közös ellenség az angol. Ismerős képlet, Székely Csaba Bánya trilógiájára emlékeztet, a világtól elzárt székely falvak világára.
Mag beletörődött sorsába, férje elhagyta vagy meghalt, másik lánya valahol messze él, neki nem maradt más, mint kedvenc zabkásája, vitaminja. Semmit sem tesz, egyetlen szórakozása lánya sanyargatása. Valamikor szép lehetett, talán vágyai is voltak, de már csak gonosz és ravasz, mindenre képes, hogy maga mellett tartsa a lányt. Ahogy Tóth szeme megvillan, amikor végérvényesen tönkreteszi a lánya életét: félelmetes. Ezt az asszonyt nem lehet szeretni, lehet, ő sem szereti önmagát.
Moureen, az egykori Leenane szépe, elhanyagoltságában, megkeseredettségében is megőrizte szépségét, de elfojtott vágyai, reménytelensége megtörte a szemében a fényt. Olykor álomvilágába menekül a szürkeség, a napi teendők és anyja elől. A lány belefásult a szürke sivárságba, a napi rutinba, anyjának ismétlődő gonoszkodásába. Vágyna élni, de túl gátlásos, nem elég bátor, hogy elhagyva anyját, egyedül nekivágjon az ismeretlennek. Ez a nő éppen olyan magányos, fásult és gonosz lesz, mint az anyja, ez csak idő kérdése.
Pato (Sebestyén Hunor), az Angliában dolgozó férfi megjelenése még inkább feltüzeli az anya rettegését és a lány reményeit. Moureen mulatságba megy, hazahozza a férfit, eldöntik, hogy amikor visszatér, együtt elmennek a távoli Amerikába. A lány megszépül a szerelem, a menekülés reményétől, tekintete csillog. Pato rendes ember, magányosságában is vidám, talán tényleg elmegy messzire ebből a sivár kilátástalanságból. A történet vége előrelátható, az izzó feszültségnek valahogy ki kell törnie.
Négy nagyszerű alakítás teszi megrendítővé az előadást. Tóth Tünde és Tasnády-Sáhy Noémi kettősei perceiben szikrázik a levegő. Sebestyén Hunor őszinte, visszafogott játéka figyelemre méltó. Megindítóan szép a szerelmi jelenet Tasnádi-Sáhyival, melyben nemcsak a testek, hanem a lelkek találkoznak. Nagy László Zsolt Kay szerepében pillanatig sem esik túlzásokba, képes megmutatni ennek a visszamaradott fiúnak a belső rezdüléseit.
A rendező, mintha félt volna megtartani „kisrealistába” az előadást, megpróbálta elemelni, de nem mindig sikeresen. Ennek ellenére értelmes, szép, hatásos játékot állított színpadra. Könnyű dolga volt ezekkel a remek színészekkel.
Nagyváradi Szigligeti Színház – Szigligeti Társulat
Villámcsapottak
Zenés improvizációs revü csodákról és véletlenekről
Rendező: Kincses Réka
Dramaturg: Enyedi Éva
Díszlettervező: Florina Bellinda Vasilatos
Jelmeztervező: Szűcs Edit
Zongoránál: Dombi Dávid
Szereplők: Balogh Attila, Firtos Edit, Fodor Réka, Hajdu Géza, Kocsis Anna, Kocsis Gyula, Molnár Júlia, Scurtu Dávid, Sebestyén Hunor, Szotyori József
Martin McDonagh: Leenane szépe
Fekete komédia
Fordító: Upor László
Rendező: Dobrovszki Dóra
Dramaturg: Marton Orsolya
Jelmeztervező: Florina Bellinda Vasilatos
Díszlettervező: Mihály Katalin
Zene: Marton Richárd Zoltán
Szereplők: Tóth Tünde (Mag), Tasnádi Sáhy Noémi (Maureen), Sebestyén Hunor (Pato), Ray (Nagy László Zsolt)
Borítókép: a Leenane szépe című előadásból.
