Ryan Coogler: Sinners
Ha azt mondom, horrormusical, az ember jó eséllyel valami jópofára gondol. A Broadway már rég felfedezte magának ezt az ellentmondásos műfajkeveréket, és a filmes feldolgozások miatt a mozibajárók számára sem ismeretlen a kombináció, gondoljunk csak a Rémségek kicsiny boltjára vagy éppen a Rocky Horror Picture Showra, de említhetnénk a sötétebb hangulatú Sweeney Todd, a Fleet Street démoni borbélyát is. Ryan Coogler Sinners című fimje nem Broadway-adaptáció, a zene mégis olyan szervezőelvként működik benne, ami az egész dinamikát meghatározza. Nem nélkülözi a humort, de témáját véresen komolyan veszi – szó szerint.
Smoke és Stack Moore (Michael B. Jordan kettős szerepben) a chicagói maffia köreiben töltött többéves pályafutást követően tér vissza a harmincas évek Mississippijébe. Zsebükben mocskos pénz és tiltott alkohol, fejükben pedig a terv: zenés szórakozóhelyet nyitnak a helyi fekete közösség részére. Ehhez hamarosan el is kezdik összegyűjteni a leendő kollégákat és a fellépőket, köztük az ázsiai bolt tulajdonosait, egy ősi varázslatokban jártas volt feleséget, egy legendás zongoristát, illetve a szinte még gyerekkorú Sammie-t, aki a helyi baptista lelkipásztor fia, viszont úgy gitározik és énekel, ahogy az akkori hagyományok szerint csak az ördöggel való cimborálás nyomán lehetséges. Aztán kiderül, hogy a fiú rendkívüli tehetsége valóban jócskán túlmutat a blueskocsma elvárásain – zeneileg bármilyen magasak is azok –, és erről hamarosan valaki más is tudomást szerez.
A kizárólag filmre, néhol IMAX formátumban rögzített mozi rendkívül erős hangulatú időutazás, amelyben a szesztilalom és a blues fekete Amerikájának világa szinte megfogható, de mindenképp meghallgatható módon elevenedik meg. Egyértelmű főszereplője a blues, ami minden könnyűzenei stílusok atyja, viszont ez a koncepció is kap egy külön csavart Sammie által, aki zenéjével képes mintegy kaput nyitni múlt, jelen és jövő között. Ez pedig különösen fontos a szórakozóhely nyitóestéjén összegyűlt feketéknek, akik, bár hivatalosan már szabad embereknek számítanak, továbbra is folyamatosan szembesülnek a szegregációval, sőt, a Ku Klux Klán sem tűnt el a föld színéről. Történetük a szenvedésé, a gyökerektől való elszakítottságé, az ősi kultúrától való megfosztottságé, a marginalizációé – és, bár elsőre meghökkentő, de ugyanez a bánata a társaságra és főleg Sammie-re támadó szörnyeknek is. Szörnyek? Nem is egészen azok. Fehérek? Igen, de nem a rasszizmus által elvakított amerikai fehérek, hanem szintén messziről jött idegenek, akiknek ősi hitvilágán csak erővel, erőszakkal tudtak eluralkodni a keresztény dogmák, és ezzel azóta sem tudtak megbékélni. Írek ők, a kelták leszármazottai, akik saját zenéjükkel varázsolnak, és tulajdonképpen ugyanazt akarják, mint Stock, Smoke és a többiek: kapcsolódni, közösséget építeni. Túlélni.
A Sinnerst horrorfilmként promózták, és bár a véres jelenetek nem hiányoznak belőle, sőt, a vámpírfilm hagyományos elemeit is felsorakoztatja – mint például a fokhagyma vagy a csak hívásra belépő vérszívó –, nagyon messze áll attól, hogy műfaji film legyen. Ryan Coogler nemcsak a musical szerves beépítésével, hanem az innovatív filmnyelvi megoldások alkalmazásával is bizonyítja rendkívüli bátorságát. A képformátum folyamatosan változik, a zenei betétek meglepőek, a hozzájuk tartozó videoklipek pedig a film legerősebb momentumai, középtájt egy nagyívű, felejthetetlen koreográfiával, ami minden szabályt felrúg, és amiről sokat fogunk még beszélni. Michael B. Jordan megrázó a sármos, de manipulatív Stack és a poszttraumás stressz-szindrómában szenvedő Smoke szerepében, Miles Caton (Sammie) zenei tehetsége átsüt a vásznon, a rókaarcú Jack O’Connel pedig az utóbbi évek legrokonszenvesebb főgonoszát alakítja, a maga részéről szintén rengeteg zenével és tánccal.
A film gerincét a zenei betétek alkotják, amelyekért az elmúlt évek egyik legismertebb filmzene-szerzője, Ludwig Göransson felelt. Túl azon, hogy izlandi rockerként kapott megbízást az Egyesült Államok legdélebb déli részén játszódó film főleg fekete zenékre, spirituálékra és bluesra épülő soundtrack elkészítésével, Göransson kreativitása és szabad gondolkodása a Sinners egyik fő mozgatórugója. A lassan induló, ráérősen épülő történet ritmusában tökéletesen követi a zenét, amely a végére már igen váratlan műfajokig is elmerészkedik. Benne testesül meg az a színes, felkavaró kulturális kavalkád, amelyet Coogler a történet egyik alappilléreként kezel, és amely a konfliktus kiindulópontját is képezi.
A Sinners elsöprő filmélmény, amelyet lehetőség szerint moziban érdemes megnézni, a stáblista végéig pedig nem ajánlatos kimenni a teremből.
Sinners (USA, 2025)
Rendezte: Ryan Coogler
Fényképezte: Autumn Durald Arkapaw
Zene: Ludwik Göransson
Szereplők: Michael B. Jordan, Hailee Steinfeld, Miles Caton, Jack O’Connell
Borítókép: Szabad a belépés? A Moore tesók kocsmájába nem könnyű meghívást kapni
