A 90-es évek elején kamasz voltam. A történelmi-társadalmi változások örvénylettek körülöttünk. Nagyon fontos volt – nekem legalábbis – valahogy kulturális környezetet választani… Megtalálni azt, amivel azonosulni tudok, ami őszinte, ami igazán én vagyok… Öltözködésben, zenében, olvasmányban, hobby szinten választott tevékenységekben is. Nem sorolok fel mindent, hiszen voltak mindenféle állomások ezen a saját magamat meghatározó úton, és most nem rólam van szó. Hanem első találkozásomról a Jesus Christ Superstar rockoperával. Egy filmklubban, VHS-kazettán láttam először, és azért lett a kedvencem, mert felszabadító volt választ találni benne hittel, vallással, dogmákkal kapcsolatos kérdésekre… Jézus, Júdás, Pilátus is csak egy ember volt. A szeretet isteni törvénye mindig, azóta is, alulmarad, ha politikáról, hatalomról, vagyonról van szó egy konfliktushelyzetben. A tömeg ijesztő nagyhatalom, fegyver, ha jól tudják használni. Satöbbi.
Az első, számomra meghatározó találkozáshoz később hozzáadott a humor és a történelmi fikciós megközelítés (a Monty Python-féle Brian élete című filmnek, Sue Monk Kidd Vágyak könyve című regényének köszönhetően).
A felvezető tükrében világos, nagyon örültem, amikor a Kolozsvári Állami Magyar Opera műsorára tűzte ezt a rockoperát. Ezt az érzést a frusztráció követte, amikor a nagy érdeklődésnek köszönhetően nehezen sikerült jegyet váltani az előadásra. Ritkán, körülbelül havonta, két különböző szereposztásban játsszák, mindig teltházzal. A műfaj sajátosságai, az egész színpadot betöltő, nagy stábbal, látványos elemekben gazdag jelenetek, az élő, megfelelően hangosított stadionok terét is betöltő rockzene ereje – mindez együtt, egy közel kilencszázas közönség előtt –, megrendítő, felemelő élmény.
Novák Péter rendező víziójában ez a mű a tömegről szól. A balett- és énekkar szinte minden jelenetben színpadon van, amőba módjára körbezárják a főszereplőket, adott esetben bekebelezik, azaz eltakarják, eltüntetik még a címszereplőt is (a rendező és Jakab Melinda jegyzi a koreográfiát). Hiába erős kontűrökkel megrajzolt Júdás, Jézus, Mária-Magdolna és Pilátus, a tömeg az, aki beteljesíti az Írást, akinek az akarata érvényesül. Furcsamód ez a félelmetes erő szétbomlik, elvész, a tömeg is egyedekre oszlik azokban a jelenetekben, amikor leküldik őket a széksorok közé, és a tömegből kiváló csoportok állnak a következő erővonalon: a főpapok, a tanítványok és a katonák. Venczel Attila díszlettervező és Zsigmond Adél jelmeztervező egységes, semleges látványvilágot teremtett néhány egyszerű elemből: kétoldalt egy-egy mozgatható fémszerkezet, amely a színpad közepén hátrafelé tartó folyosót alkot, egy hatalmas lepel, amit képlékenyen lehet használni, asztalterítő, szemfedő, kereszt a két emelvény közé feszítve, szürkék, vajszínek, tört fehérek a tömeg jelmezei. Ami ettől az időtlen-kortalan semlegességtől elüt, az nagyon szembeszökő, nehezen megfejthető szimbólum, vagy néhol egyenesen nevetséges. Ilyenen például az a néhány karton-szék, amit az apostolok hoznak-visznek magukkal, az utolsó vacsora-jelenetben viszont már nem használják. Vagy az impozáns, görgős vastrónusok Kajafásék tanácstermében, amelyek nincsenek összhangban a főpapi fejfedőikkel, az ortodox/haszid közösségek jellegzetes stájmelével. A katonák egy része kommandós kezes-lábasban van, és az is rendben van, hogy a nőnemű haderő egyenruhájába csillogó szálat is szőttek, de a több jelenetben lengetett történelmi szimbólumok már kicsit összezavarják a képet: a kard és kasza mellett egy nyílpuska, illetve két koponya az állandó kellékük. Rövidebb ideig láthatóak az apostolok által hordozott szimbólumok, és nem sikerül minden tárgyat azonosítani: csupán a kenyér, a kehely, a (püspöki) pásztorbot tűnik ki a többi közül.
Semmiségek, jelentéktelen dramaturgiai botlások, amit egy Broadway-szuperprodukciónak nem, de a Kolozsvári Állami Magyar Opera előadásának el lehet nézni. Arra viszont már nehezebb legyinteni, hogy a világos színű tógákban megjelenő tanítványok jelmezétől miért üt el Júdás sötét kabátja, de Jézus galambszürke tunikája nem… Júdás szerepe amúgy is árnyaltabb ebben a műben, mint Jézusé: ő az aki komoly erkölcsi dilemmával küzd, aki válságot él meg. Farkas Loránd színészi kvalitásaival tovább erősíti Júdást, mellette Sipos Endre Jézusa, bár a bibliai történet minden fontos mozzanatát látjuk, alig tűnik ki a tömegből. Ahogy Mária Magdolna is látja, „csak egy ember ő”, pontosabban „he’s just a man”, hiszen Kolozsváron angolul játsszák a rockoperát. Beletörődik sorsába, passzívan sodródik, nem tud és nem is akar lázadni vagy küzdeni. A másik szereposztásban, P. Petőcz András (Júdás) és Bodor Áron (Jézus) párosában talán kicsit egyértelműbb, hogy egyik a jó és másik a rossz megtestesítője.
Kitűnő a Pilátust alakító Szép Gyula Bálint (és Viola Gábor), illetve a Heródest megformáló Peti Tamás Ottó, de a kisebb szerepekben is nagyon szerethető, értékes alakításokat láthatunk és hallhatunk. Húsvét közeledtével az Opera bizonyára több alkalommal is műsorára tűzi ezt a tematikus előadást: szeretettel ajánlom mindenkinek, hogy ha teheti, nézze meg.
Kolozsvári Magyar Opera
Tim Rice – Andrew Lloyd Webber: Jesus Christ Superstar
Rendező – koreográfus: Novák Péter
Vezényel: Kulcsár Szabolcs
Díszlettervező: Venczel Attila
Jelmeztervező: Zsigmond Adél
Koreográfus: Jakab Melinda
Karigazgató: Kulcsár Szabolcs
Hangversenymester: Barabás Sándor, Ferenczi Endre
Korrepetitor: Incze G. Katalin
