Az Oh, furcsa élet. Ady Endre titkos szerelme című kötet (Európa Könyvkiadó, Budapest, 2024, 229.) Borbás Andrea és Csiszár Gábor közös munkája egyszerre gazdagítja az Ady-filológia forrásbázisát és a 20. századi nőtörténeti kutatások diszkurzusát. A szerzők a költő kevéssé ismert múzsáját és annak sokáig egyáltalán nem ismert életútját állítják filológiailag alaposan datált könyvük középpontjába. Sándor Lászlóné Bella (vagy ahogyan Ady nevezte őt, Nyanyuci) alakját és a költőhöz fűződő szerelmi-élettársi viszonyát ismerte az Ady-kutatás, a kapcsolat körüli homályosságot mindazonáltal jól érzékelteti, hogy a hölgy leánykori nevét is (Schreiber) csupán 2021 óta ismerhettük meg Kozák Péter révén.[1] A kötet egyedülálló módon ötvözi a tudományos alaposságot és az olvasmányosságot, hiszen az Ady–Nyanyuci levelezés részleteit és a kontextust bemutató elemzéseket úgy tálalja, hogy a szélesebb olvasóközönség számára is élvezhető marad, akár egy Nagyvárad–Budapest vonatúton eltöltött idő alatt is könnyen befogadható. A szerzőpáros olyan tényeket tár az olvasóközönség elé, amelyeket korábban a legnagyobb Ady-monográfusok (köztük Schweitzer Pál, Vezér Erzsébet vagy Péter I. Zoltán) sem ismerhettek.
A hézagpótló könyv két nagyobb egységből áll. Az első részben a szerzők tanulmánya olvasható, amely Ady és Bella kapcsolatát nem csupán életrajzi adatok, hanem a korabeli társadalmi és kulturális kontextus összefüggéseiben vizsgálja. A második rész a fennmaradt levelezést közli teljes terjedelmében, primer forrásdokumentumokat, összesen harmincöt plusz egyet (utóbbit Boncza Berta írta Sándornénak), mindezt gazdag jegyzetapparátussal kísérve. Ez önmagában is jelentős teljesítmény: Ady leveleinek egy része ugyan ismert volt, Nyanyuci válaszai azonban mindeddig az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának zárolt anyagában pihentek, így a kutatók számára is javarészt hozzáférhetetlenek maradtak. E hiányt pótolja a kötet, amely a kétirányú levelezést mint fontos ego-dokumentumokat együtt, magánéleti és társadalmi kontextusba helyezve tárja az olvasók elé.
Schreiber Bella édesapja földbérlő volt Nagyszalontán. Bella 1886. szeptember 17-én született Mezőberényben, 1906-ban kötött házasságot Schwarc(t)z László földbirtokossal, aki 1907-ben Sándor Lászlóra magyarosította nevét. Házasságkötésük után Nagyváradon az egykori Ezredévi emléktér (a mai Piața Libertății) 20. szám alatt laktak, az épületet később lebontották. A házaspár 1912-ben Budapestre költözött, ahol Sándor László többedmagával bankot alapított, de tulajdonostársa kiforgatta vagyonából. Ekkortól megromlott a mentális állapota, morfiumfüggő lett, Bella pedig szintén morfiumfüggőség és idegösszeroppanás miatt került abba a szanatóriumba, amelyben 1913-ban Ady Endre is kezeltette magát.
A kapcsolat kezdete ennek az évnek a tavaszára tehető, amikor Ady egészségi állapota (állandósult alvászavarok, idegi kimerültség és súlyosbodó alkoholgondok miatt) ismét megromlott, újabb szanatóriumi kezelést igényelt, ekkorra ráadásul túl volt már a Lédával való ismert szakításon, s márciusban Hatvany Lajos hathatós közbenjárásával a Graz melletti Maria-Grünbe vonult be gyógykúrára. A szanatóriumban fiatal nők, feleségek, rajongó asszonyok vették körül. Ady életében az 1912 utáni időszak a „kis női csukák”, majd az érett férjes asszonyok időszaka, a fellángoló vonzalmaké, amelyek többsége akkor sem volt komolyan vehető, ha a költő nem egy múzsával (budapesti vagy temesvári úri asszonnyal) hirtelen jött ötletként házassági terveket is szőtt. Mégis, közülük Sándor Lászlóné Bella különleges szerepet kapott.
Ahogyan azt Kovalovszky Miklós is lejegyezte, Ady „épp egy évvel az Elbocsátó, szép üzenet után ismerte meg Nyanyucit.”[2] Ady Hatvanynak 1913. május 11-én küldött levelében épp távozásáról ábrándozott így: „Tébolyítóan fájó hely már ez a Grün: most már hamarosan szabadulni szeretnék, bár a doktorok helytelenítik konok sietségem.”[3]
Ekkor azonban megérkezett Bella. Morfiumfüggőséggel, egzisztenciális nehézségekkel küzdő családanyaként nem a végzet asszonya, hanem a gondoskodó, anyáskodó társ figuráját testesítette meg – ezért kaphatta Adytól a Nyanyuci becenevet. Arra pontos adatot nem adnak a korabeli dokumentumok, hogy Bella melyik napokon érkezett a szanatóriumba, sőt a nevét sem találni a hivatalos szanatóriumi feljegyzésekben. Ennek oka valószínűleg férje csődöt mondott vállalkozása és leromlott egészségi állapotuk okának a titokban tartása volt. Kapcsolatuk Adyval mindenesetre sorstársi jellegű lett, vagy – ahogyan Boka László említi – „egzotikus-sorstársias”,[4] mely túlmutatva a szanatóriumi heteken közel másfél évig tartott. Ez idő alatt Ady egyéb nőügyeiről is beszámolt Bellának, aki türelmes és alkalmazkodó volt, eleve realisztikusan állt kettejük kapcsolatához, mondván, ő nem szándékozik férjétől elválni. Bella felismerte, hogy Ady a Léda-szerelem utáni esztendőben belevetette magát a hódolók karjaiba, de az „ifjú karok kikötőjéből” is menekülőben volt már, inkább egy önzetlen, megértő, anyásan meleg, elvárások nélküli kapcsolatot keresett. Az asszony később is, Adyval való viszonya végét követően, amikor férjével rendezni igyekezett életét, kitartó szeretettel fordult a költő felé. Boncza Berta is megismerkedett vele a későbbiekben, akivel leveleztek is, s aki rokonszenvébe fogadta. A történet most közölt részletei színesen rajzolják ki az Ady-Nyanyuci kapcsolat ívét.
1913 júliusában Nyanyuci Nagyváradra utazott, Ady pedig követte: találkozásuk az asszony emlékei szerint egy reggelig tartó mulatozásba torkollott, barátok társaságában. Augusztus végén mindketten Pestre költöztek, ahol az asszony szerint naponta találkoztak, lényegében a következő év májusáig együtt éltek. Viszonyuk ekkor vált meghitté, szerelemmé, bár Ady számára ez nem jelentett kizárólagosságot, inkább kötöttségek nélküli kapcsolat volt. Párhuzamos, rövidebb flörtjei, szerelmei és testi kapcsolatai voltak közvetlenül Nyanyuci előtt, s e másfél év alatt is, köztük a legjelentősebbek Mylitta (Machlup Henrikné Zwack Emma Mária), Kicsi (Weisz Ferencné Kossak Aranka) és Zsuka (Dénes Zsófia). Majd 1914 tavaszától jött Csinszka, azaz Boncza Berta, akivel Ady régóta levelezett, s akit rövidesen el is jegyzett. Nyanyuci mindazonáltal különleges helyet foglalt el a költő életében, még ha „versszerű” nyoma a kettejük közötti szerelemnek a költészetében gyérnek is mondható. Együtt utaztak az Adriára, Fiuméba és Velencébe, Ady 1913 végén és 1914 elején gyakorlatilag Sándornéval élt Pesten, aki elfogadó és megértő volt, nem tört ki hisztérikus számonkérésekben, sőt baráti és kényeztető társ volt, akinek Ady elmondhatta folyton változatosságot kereső természetéből adódó gyengeségeit, akár félrelépéseit is.
A barátok és kortársak nem egy ízben azonban aggodalommal figyelték a kapcsolatot. Ennek legfőbb oka, hogy Ady ekkorra már súlyosbodó alkoholizmussal, kóros alvatlansággal és idegrendszeri problémákkal küzdött, gyakori szanatóriumi kezelésekre szorult, míg Nyanyuci nem tudott megszabadulni morfiumfüggőségétől. Ady környezete joggal tartott kapcsolatuk romboló hatásától. 1914 áprilisában, egy erdélyi út során Ady Nagyváradon megszakította utazását, hogy találkozzon Fehér Dezsővel és feleségével. Bella apja ekkor személyesen kérte Fehéréket, hogy beszéljék rá a költőt a szakításra. A barátok unszolására Ady valóban írt egy szakítólevelet, ám másnap már telefonon biztosította Bellát, hogy azt kényszer hatására tette, és senki sem választhatja el őt a „világ legjobb ápolónőjétől”.[5] A végső eltávolodást végül barátai, köztük Emőd Tamás is segítették: mulatozással terelték el Ady figyelmét, majd felültették a kolozsvári vonatra, amely Csucsára vitte Boncza Bertához, bár ez az első találkozás a későbbi feleséggel köztudottan igen felemásra sikeredett.[6] Hegedűs Nándor szerint Nyanyuci haláláig követte barátságával Ady Endrét, de a sírig nem. Azon a napon ugyanis, amikor a költőt eltemették, meghalt Nyanyuci férje, Sándor László is, „így ez a hű barátnő nem kísérhette ki a nagy halottat utolsó útjára.”[7]
A kötet fontossága több szinten mérhető. Egyfelől nőtörténeti szempontból új fejezetet nyit: Sándor Lászlóné Schreiber Bella alakja azt mutatja meg, hogy egy nő – saját függőségei és a társadalmi elvárásrend, valamint egzisztenciális terhei ellenére – miként tudta a gondoskodás ösztönével kísérni egy önpusztító művész életét. Másfelől filológiai értelemben is jelentős, hiszen a levelezés teljes körű közlése elsőrendű forrásanyag. A levelek révén plasztikusabbá válik a költő magánélete, és új szempontok nyílnak betegségeinek, szanatóriumi tartózkodásainak, valamint kapcsolati hálójának értelmezéséhez. A kötet így egy árnyaltabb Ady-portréhoz járul hozzá. A kanonizált múzsák, legfőbb szerelmek – Léda és Csinszka – mellett Nyanyuci nem a nyilvános reprezentáció, hanem a rejtett intimitás alakja: egyszerre volt szerető, ápoló és titokban maradó társ. Kapcsolatuk nem az esztétikai inspiráció irodalmi mítoszába illeszkedik, hanem a mindennapi gondoskodás, a betegség, a függőségek és a testi-lelki sérülékenység összefüggéseiben értelmezhető. Éppen ezért tekinthető Borbás Andrea és Csiszár Gábor közös munkája nem csupán az Ady-filológia fontos, új kiegészítésének, hanem a 20. századi magyar nőtörténet kiemelkedő forrásdokumentumának is.
A könyv nemcsak a történeti adatokkal bánik precízen, hanem az életrajzi rekonstrukciót is irodalomtörténeti érzékenységgel végzi el. Borbás és Csiszár vállaltan párbeszédbe lépnek az Ady-életrajzok hagyományával: új fénytörésbe helyezik a Lédától Csinszkáig ívelő női panteont, s azt is megmutatják, hogy a költő életében létezett egy harmadik, „árnyékban maradt” típus – a gondoskodó nőé, aki nem múzsaként, hanem a törődés alakjaként volt jelen, ahogyan azt a következő sorok is jól mutatják: „…én leszek a rabnő, aki mindent elbír, csak azért, hogy az ő drága urát…mint a gazda, ilyen féle értelemben gondolom, láthassa, gondozhassa.”[8]
A bevezető tanulmány filológiai megbízhatósága és a remek jegyzetapparátus révén a gondosan szerkesztett kötet egyaránt hasznos a szakmai közönség és az érdeklődő olvasók számára. Az aprólékosan rekonstruált életrajzi adatok – lakcímek, utazások, időpontok, orvosi kezelések – nemcsak a történet hitelességét erősítik, hanem a korszak társadalmi miliőjét is érzékeltetik. A levelek nyelvezete külön tanulmányt érdemelne: Ady ironikus, sokszor önreflexív, játékosan önpusztító hangja mögül gyakran kibukkan a kiszolgáltatott egyén, akit Nyanyuci sem istenít, hanem gondoz, félt és akár a háttérbe is vonul annak érdekében, hogy a költőt ne veszítse el – s ezzel újrarajzolja az alkotói nagyság és emberi gyarlóság határait.
Hiányosságként mindössze annyit érdemes megemlíteni, hogy a névmutató elmaradása megnehezíti a kutatói tájékozódást – egy ilyen részletességű és forrásértékű kötet esetében ez különösen hasznos lett volna, hiszen a könyv anyaga bőséges, a levelezés és a kísérőtanulmány számos, egymással összefonódó életrajzi alakot és helyszínt mozgat meg. Ezt a hiányosságot némileg pótolja a kötet végén a Nyanyuci-kapcsolat kronológiája, ahol soron követhetjük a történéseket.
A könyv címét ihlető Ady-vers, az Óh, furcsa Élet eredetileg a Nyugat 1913. október 16-i számában közölt „Négy címtelen vers” utolsó darabja volt. Önálló címet csak később, a Ki látott engem? című kötetben kapott. E versek ihletője aligha egyetlen nő vagy érzés lehetett, inkább Ady akkori szerelmi életének összetett tapasztalataiból születhettek, vagyis Mylittától Nyanyuciig. Mégis, a kötetben való közléskor a cím alatt már az állt: „Sándor Lászlóéknak, szeretettel”, vagyis Ady tapintatból nem a hölgynek, hanem a már kibékült házaspárnak ajánlotta a verset, benne ellentétes sorokkal, akár (ön)ironikus hangokkal.[9]
Be jó, hogy valaki majdnem kell,
Be rossz, hogy én egy tréfa,
Hiúság, Ady, senki sem vagyok,
Csak egy ötlet,
Egy fogás néha.
A kötet szerzői az előtanulmányban kiemelik ugyan, hogy a címadó verset Bella visszaemlékezései szerint Ady a nő férjének írta, aminek alapmotívuma a gúny volt, hiszen Ady célzott is arra, hogy Sándor László nem látta benne a bálványt, a nagyot, csupán azt, akit tűrni kell a társadalmi konvenciók szerint.[10] A most megjelent kötetben ugyanakkor helytelenül – feltételezhetően sajtóhiba miatt – „Sándor Lászlónénak, szeretettel” jelenik meg a cím alatti ajánlás… Magából a kötetből kiderül, Bella visszaemlékezésében legalább kilenc korabeli verset követelt magának, sőt egy ponton azt állította, ő a versek Mylittája.[11] E szerelmi kapcsolat sajátossága, hogy ha Bella nem is kapott konkrétan neki címzett, egyértelműen neki ajánlott vagy hozzá írt verset, az 1913 és 1914 nyara között született költemények „nő-vonatkozásai” kétség kívül őrá is utalnak, aki ragaszkodásával, gondoskodásával, otthonos nyugalmat teremtett számára, s akitől Ady – a monográfus Schweitzer Pál szerint is – a legtöbb gyöngédséget kapta ekkoriban.
Az Oh, furcsa élet. Ady Endre titkos szerelme túlmutat a filológiai feltáráson: a gondoskodás, a függőség és a női láthatatlanság kérdéseit olyan összefüggésben tárja elénk, amely meglepően kortársnak hat. A könyv azt is megmutatja, hogy a „nagy költő” mítosza mögött mindig ott rejlik egy másik történet – a csendes jelenlété, aki táplál, véd és tartja a törékeny rendszert, amíg bírja. Sándor Lászlóné Schreiber Bella alakja így nem csupán egy Ady-életrajzi epizód, hanem annak példája is, miként formálhatja a gondoskodás – ez a látszólag passzív, valójában mélyen emberi gesztus – a művészi létet és az emberi sorsot. Borbás Andrea és Csiszár Gábor munkája ezzel nemcsak a múltat írja újra, hanem finoman emlékeztet arra is, hogy minden nagy életmű mögött ott húzódik valaki, akinek a történetét még csak most kezdjük el elmondani, megismerni.
[1] Kozák Péter a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, kutatásait a Névponton jelentette meg. Lásd itt: Kozák Péter: Ady Endre titokzatos szerelme. Ki volt Sándor Bella? https://nevpont.hu/tanulmany/ady-endre-titokzatos-szerelme-04370 (letöltés ideje: 2025. október 27.)
[2] Emlékezések Ady Endréről IV. [S.a.r. Kovalovszky Miklós], Akadémiai, Budapest, 1990. 765.
[3] Belia György−Szalai Anna (szerk.): Ady Endre levelei. II. kötet 1903-1913, Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1983. 505.
[4] Boka László: Ady Endre nagyváradi kapcsolathálója. In: Bíró Annamária−Boka László (szerk.): Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, írócsoportosulások. 4. Reciti − Partium, Budapest−Nagyvárad, 2021. 127.
[5] Péter I. Zoltán: Ady szerelmi életének alakítója. Várad, 2014/5. https://epa.oszk.hu/00100/00181/00098/EPA00181_varad_2014_05_1151.htm (letöltés ideje: 2025. október 27.)
[6] Bővebben lásd Boka László:„Az elsüllyedt utak”. Mindenség-keresés, belső vívódások és a kiúttalanság tapasztalata az Ady-életműben. In „Valaki útravált…” – Az úton levő és kiútkereső Ady Endre. [Szerk. Boka László és Rózsafalvi Zsuzsanna], OSZK–MMA Kiadó, Bp., 2019. 234.
[7] Hegedűs Nándor: Kis kék dereglye. Ady ismeretlen szerelmei. 2. rész. Magyar Nemzet, 1961. december 29. 4−5.
[8] Sándor Lászlóné – Ady Endrének, 1914.. márciusa. Lásd a kötet 158. oldalán.
[9] Vö. Emlékezések Ady Endréről IV. i.m., 778.
[10] Lásd a kötet 76. oldalán.
[11] Lásd a kötet 75. oldalán.
