MEGOSZTOM

Tamás Dénes versei

Driftelés

Végülis tehetsz bármit,
mindig középen maradsz.
Önelégült erjedésben,
saját árnyékodra vetődve.
Kezed a kormányom,
nyomod a gázt,
miközben helyedre présel a gravitáció.
Már nincs mit tudni, 
nincs mit keresni, 
nincs miről dönteni,
csupán a végsőkig jelen maradni,
az utolsó mozdulatba kapaszkodva.
Nem az idő, nem a sebesség,
csupán a stílus számít.
A sodródásban is van tartás,
az önátadás mértéktelensége
kirajzolja egyetlen utad.
Innen íve lesz a bukásnak is.
Közeledik, közeledik, 
a kanyar csúcspontja
már csak rád mutat.
Mintha zokogásból néznél ki egy pillanatra,
átfordulsz.
Mint gyilkos meleg ölelése,
fogad be a világ.
Új nyelvet tanulsz:
szelidség, türelem, jóság.
Ez még nem a halál partvonala,
csak éppen megtudtad, 
milyen elveszítve megtalálni magad.

Fájdalomharangok

egy őszi reggel kellett a teraszon,
a kerti csípős avarszag,
a dér botladozó lábnyoma a fűcsomókon,
és valami távlatos, álmatag érzés,

hogy megkonduljon fájdalomharangom

a legszemélyesebb, legerősebb érzéseim
láttam világgá indulni,
de csak a kert határáig jutottak,
a közönyös dombok
már nem vették át rezdülésüket,
a szürke, részvétlen ég
gyapotfojtásként borult rájuk,
így dolguk végezte nélkül
tértek vissza lábamhoz

kijöttél hozzám,
kezedben párálló kávé,
házunk, mint atombunker
védelmezte kudarcaink,
s míg a bokrok rőt színéről
a tomboló tűzvihart próbáltam leolvasni,
bent meg-nem-született fiunk
várat épített fakockákból

álltál mellettem,
annyira közel,
hogy érezni véltem
vállad felé induló kezem fantomfájdalmát,
mire kigyúlt fejed,
és mintha először látnálak az életben,
vettem észre,
hajad éjzuhatagába az elmúlás
már elkezdte belefonni pártáját

víz alól felszálló buborékok,
már a mélyben elbuknak a szavak,
de arcod gödreiben az atomok koccanása
érinthetetlenséged történetét meséli

a fájdalom szónikus tapasztalat

mi jön, mi távozik ilyenkor,
mi hiányzik, mi telítődik,
milyen elérhetetlen fájdalom rakja ki az égre végül
saját szivárványhídját,
együtt lenni miért örökös veszteség,
miért ez a sok néma kiáltás,

ez a sok félrevert fájdalomharang