Tudom, minden, bármily komor kiváltság csodaszámba megy, s kiváltképp ez, hogy részt vehetek e virrasztáson, körülülve őt, aki mit sem tud erről: a halottat, hogy elkísérjük és vigyázzuk halála első éjszakáján (J. L. Borges: Egy átvirrasztott éjszaka délen)
A szürke tekintetű férfi délről jött. A folyó mentén haladt felfelé, már besötétedett, mikor elérte a falut. Hazája a messzi hegyek völgyeinek egyik települése, az, amelyikben még beszélik az ősi nyelvet, amelyikben váltólázjárvány tört ki. Senki sem látta bemenni a faluba. A szürke tekintetű az egyik elhagyatott pajtában húzta meg magát éjszakára. Azt gondolta, másnap továbbindul. Fekete bőrére a Nap már délben rápirította az izzadságcseppeket, meztelen felsőtestén a valaha fehér kevert szálú gyapjú vékony sávban haladt bal vállától a dereka jobb oldalához, ahol kiszélesedett és eltakarta lágyékát. Bordái jól mutatták éhségét. Saruja elkopott. Őszes szakálla megnőtt. Kimerülten heveredett le az elhasznált szalmára, amelyet tavaly ilyentájt még tehenek patái tapostak.
Egy piros szárnyú aprócska madár énekére ébredt. Álmos szemmel, de a népére jellemző fürgeséggel kelt fel fekvőhelyéről. Magasan állt már a Nap, melege rég behatolt az elhagyatott faépítmény gerendái alá. Néhány szem datolya és egy korsó víz jelezte csupán, hogy a helyiek meglesték az álmát.
Miután magához vette az étket és megitta a vizet, hangokat hallott közeledni. Énekhangok voltak. A falu lakói ünnepet ültek. Díszes ruhákba öltöztek, felvonultak a falu főutcájának számító poros, széles úton. Hat erős, kifestett arcú férfi, kiknek testét fehér, bő ruha takarta nyakuktól a bokájukig, vállaikon egy bambuszplatón fiatal nőt cipelt. A nő hanyatt feküdt a bambuszágyon, szemeit becsukva tartotta, kezeit a melle alatt összekulcsolta. Arcát kifestették, testét illatos krémekkel vonták be. A bambuszágyat a hat ember a felvonuló tömeg közepe táján vitte. Előttük és utánuk éneklő és táncoló férfiak és nők sokasága lassan haladt. A szürke tekintetűnek új volt ez az ünnep. Mosolygó emberek hívogató jelzésekkel próbálták a tömegbe csábítani. Kezdetben ellenállt. A küldetésére gondolt, a népének tett ígéretére, de egy csinos nő, aki emlékeztette az ő falujából egy nőre, megfogta a karját és a sodró embertömegbe húzta. Kezdetben erőtlenül szeretett volna kikecmeregni az emberáradatból, néhány pillanat múlva viszont átragadt rá a helyiek féktelen jókedve, együtt táncolt a falu lakóival és énekelte a fülének idegenül hangzó dallamokat. A férfiak hosszúkás, ibrikszerű edényekből kínálgatták egymást a tánc közben, nem egyszer a szürke tekintetűt is, aki a helyiek vendégszeretetében bízva nagyokat kortyolt az edényből. Az italnak nyálkás mézíze volt, kis idő múlva vette csak észre, hogy kábító hatása van, mint falujában annak a fának a zöld leveléből készült ital, amit a népe ősidők óta gyógyításra használ. A nők szárított datolyával és fügével kínálgatták a mámoros férfiakat és egymást.
A tömeg lassan hömpölygött a folyó felé. A Nap már erősen a nyugati oldalon járt, az erejéből is jócskán veszített, mikor elérték a folyót. Egy nagy tisztásra értek, ahol a folyó szélessége legalább húsz méter. Elhallgatott mindenki, a táncnak és a féktelen jókedvnek egyszeriben vége szakadt. Valamennyien a folyó partján álló magas, idős férfira néztek, akin ezüstszínű ruha volt, mely elállt kissé a testétől, fején szintén ezüstszínű turbánhoz hasonló kalapot viselt. Rá és a két oldalán álló, hasonlóan felöltözött fiatalabb segédeire meredt mindnyájuk tekintete. A kalapos mondott valamit, mire a bambuszplatót cipelők előrevitték a nőt. Valaki két fakéregből összeeszkábált széket tett a papok elé. A nőt levették a bambuszágyról, teste kissé merev volt. Az a nő, aki nagyon hasonlít a szürke tekintetű falujából valakire, krémekkel kente be a nő törzsét, combhajlatát és térdeit, könyökét és vállát. A férfiak behajlítják a lábát és a törzsét, ráültették a székre. Eltávolodtak az emberek, a csendet a főpap vastag hangja törte meg, mintha egy kérdést tett volna fel, de a szürke tekintetű nem értette. Látta, hogy a férfiak idegesen a földet bámulják, tekintetük ide-oda cikázik. Valaki hátulról meglökte őt. Kivált a tömegből, előrebukott, négykézlábra esett. Egyszerre felhördült a tömeg, mintha éljeneztek volna. Kedves nők vették körül, fehér ruhát húztak rá és a székhez kísérték, leültették. A szürke tekintetű érezte ugyan a kedvességet, de nem ezért nem ellenkezett. Az ital bódító hatása és a következményektől való félelem valósággal megbénította. Megérezte, ha ellenáll, rossz vége lesz, a maga módján tudni vélte, hogy mi rejtőzik a kedvesség mögött.
A főpap imádságokat mondott, énekeket énekelt, miközben odament a két széken ülőhöz és a nő bal kezét, a férfi jobb kezét bambusznáddal kötötte össze. Szorosra húzta, végül megáldotta őket. A tömeg újra énekelni és táncolni kezdett. Sorra vitték az ajándékokat a párnak: friss és szárított gyümölcsöket, egy öblös, díszes korsóban vörösbort helyeztek el a szürke tekintetű lábához. Nem mondtak semmit, de a tekintetükből látszott, arra várnak, hogy a férfi igya meg. A szürke tekintetű nem ellenkezett. Lágy kezű nők segítettek leheveredni nekik a bambuszágyra. A szürke tekintetű félelme beigazolódott: otthagyták őt éjszakára összekötve a nővel. A jókedv és a mulatozás nem maradt annyiban, csupán egyre halkult a távolodó tömeggel, mígnem teljesen megszűnt pontosan akkor, amikor az utolsó napsugár is elbújt a nyugati horizonton.
Másnap reggel a Nap sugarainak első fényével együtt megérkeztek a helybeliek is. Nyoma sem volt a tegnapi jókedvnek és mulatozásnak, inkább a másnaposság mámora és a szomorúság látszott az arcokon. A két papsegéd közül az egyik odament a szürke tekintetűhöz, elvágta a bambusznádból font köteléket. Valamit mormolt, mintha a férfinak beszélt volna, de a szürke tekintetű nem értette. Felállt, sajgó csuklóját szorongatva arrébb ment. Erős emberek megfogták a bambuszágyat, amin a nő feküdt, levitték a folyóhoz, oda, ahol gyengébb a sodrás, ráhelyezték a vízre, és mielőtt elengedték volna, egy idősebb nő virágokat szórt a halottra, majd meggyújtották a bambuszt. Néhány pillanattal később a koporsó bekerült a folyó fősodrába, s hamarosan már csak a füstje látszott a távolban. A tegnap még táncoló emberek némán, tisztelettudó tekintettel néztek a távolba. Majd, mikor a füstöt sem lehetett látni, mindnyájan elindultak a falu irányába. A szürke tekintetű maradt a folyónál, egyedül. Néhány percig nézte a vizet, a maga módján azon gondolkodott, vajon hány embernek ad végső nyugalmat ez a folyó? Kis idő múlva megette a tegnapról maradt gyümölcsöket, az aszaltakat pedig elcsomagolta a nagylevelű fa levelébe, eszébe jutott a népének tett ígérete, és elindult a folyó mentén fölfelé, északi irányba.
