Torlódás
Felszállok minden buszra,
a számokat bámulom,
nem ismerem őket, csak az időt.
Őt már régóta.
Létrákat teszek az ablakokra,
közben a gyíkokra gondolok.
Ahogyan farkukat hiányolják,
ahogyan kigúnyolom őket,
mikor magukra maradnak.
A létra első fokáig jutok,
izzadságtól átázva kelek fel,
tejbogarak éhes tekintete néz vissza rám.
Szétterpesztett combjaim közé sűrűsödik
ízületeikből préselődő, sebeik fehéres-sárgás
mérgező testnedve.
Hegektől terhes szerveim,
leszállok.
Disszociatív
Hallgatólagos igazságtartományokban
keresed a megoldhatatlan paradoxonok feloldását.
Különböző síkokat élünk meg egymás felfüggesztett valóságaiban.
Vidéki tájak eufónikus illúzióinak hallucinációját.
Tölcsértorkolatok hangos, mély vizét,
a tested hullámait.
S te annak anyagszerű befogadását:
hús és csont.
Sorra hullanak el emlékeid képződményei,
a hangod utoljára,
néha körbenézel, hátha visszajön.
Talán az én nevemet mondtad,
vagy Istenhez fohászkodtál.
Csak a szemeid, ahogyan percre pontosan,
mindig hússzor pislogsz mielőtt kimondanád azt.
Tiszta lepedők, mocskos muráliák, érintetlen falak,
rozsdás hinták karcos dallama,
a megváltás a túloldalon.
