MEGOSZTOM

Láng Orsolya versei

Damiel és Cassiel 

Itt maradtam két kalapos férfival, 
akikre ráhagytál. Akiket rámhagytál? 
Önkéntelen gondoskodás a menekülő részéről. 
Alá volt már aknázva itt minden. 
Az egyik azóta elkezdett verseket írni. 
A másik már nem akar meghalni. 
Néha megsimogatom a fejüket, 
mert szomorkodnak. 
Voltaképpen jól elvagyunk. 
Közben kitört a háború, 
és ez már nem csak egy idióma. 
Rakéták és menekülő civilek. 
A felelős férfiak rebbenetlen szemmel 
szavatolnak a békéért, miközben 
csorog a szemükből a könny. 
Dehát ezt óvóhelyedről te is láthatod. 
Remélem, erősödsz.


A jel

Rövid időn belül már másodszor
szólítják ugyanúgy másképp. 
Mintha összetévesztenék valakivel.
Pedig sem az a narkós, aki egy
maga után vonszolt foteltől várt
gyors anyagi segítséget,
sem a szálloda portása nem tudhatta
a magában ismételt nevet.
És mégis.
„Nem, nem én vagyok.”
„Nem, nem én vagyok.”
A harmadiknál vajon megszólal a kakas?
Legyőzheti valami, amiben hisz?
Pénzt ad drogra, ottfelejti
a pulton a szobakulcsot.
Felismeri, hogy egy név hordozza,
amelynek betűiből kirakható a szó:
szeret. Elfogadja, hogy ez
átírja addigi körvonalait.


A hangyáknak

Emberek, nem hangyák vagyunk. 
Életünket nem bolygatja meg egy 
nyitva hagyott mézesbödön. Nem a 
mértékletesség és nem a mohóság hiánya, 
nem a józanság szava az, ami megóv. 
Ebben nem különbözünk az aprók rajától: 
mohóvá tesz a jóbakóstolás. 
Csakhogy nincs egyszerre annyi jó köröttünk, 
hogy partot vesztve belevesszünk végül. 
Az ízetlenség szigetei itt-ott 
rendelkezésünkre állnak megpihenni, 
kifújhatjuk magunk, és új erőre 
kaphatunk e színtelen szirteken. 
Ha belefeledkezéseinknek volna sűrűsége, 
szűrhetné szemcséink undorodva másnap 
egy nagy élősdi, ki tiszta mézre vágyik.


Megfejtések

Beúszni a három toronyig azt jelenti: 
eltávolodni a parttól annyira, 
hogy visszatekintve előtűnjön 
a domb fölött a csillag, a kakas és a kereszt. 
Gyönyörködünk az arányokban, 
kis örvényeket képezve testünk körül 
a jelek együttállásában gyönyörködünk, 
mintha vízszinttel együtt emelkedő 
bólyák volnánk, és egyszerre egy 
háromszögelést végző teodolit, 
és ha nem háton úszunk visszafelé, 
mert gerincünk bírja még az ívet, 
láthatjuk elmerülni is 
a falu egét tartó cölöpöket.

Maradni még egy napot azt jelenti: 
értelmet adni a formátlannak. 
Lapát hátával döngölni falat, 
északi és déli bástyák sarkait, 
metszeni kaput, ablakréseket. 
A mozdulat beépül, kötőanyagba 
néhány bogár. A kéz alá dolgozó kéz
önfeledt. Hátunk mögött a tó hadsereg,
félreérthető délibáb, csillámlik,
mindenképp valami nálunk erősebb. 
Elárasztjuk a vizesárkot, pillanatig higgye:
védelmünkre lesz. Erődöt építeni
azt jelenti: maradni még.
A távolról hideg közelről meleg.


Virágok 

Fel-felkapják izgatott fejük. 
Különben ki se látszanak. 
Ahogy a csüggedés rajtuk üt, 
kipergetik magvaik. 
Dehát a mag: folytatás! 

Csillog – hiába tapasztja le – 
csillog. A másik pedig 
egyre ügyesebb: már nem 
sodródik ki, még lendületből 
visszakapaszkodik. 

De szépek, 
nézd. Nézd:
hogy kínlódnak!