Megint remeg az iránytűd,
szédülsz a körpálya vonalán,
fekete pillék repítenek északra,
mert nincsenek már jogaid
a déli tengereken, versenytársad
hangját sem hallod,- megbújik
a díszletek mögött, s te még
mindig keresed,ami nincs,
megsemmisülsz emlékeid
gyönyörein. A hajnal rongyaiból
kirázod az éjszaka reszelt követ,
pályádról levonul a virágpehely
körmenet. A széthordott port
elmossa a savas eső, álmod füstje
hiába száll magasba, nem veszik
észre a jelet; nem veszik át tőled
a szaporított kenyeret, s halat.
Odaát valamit nem felejtenek,
neked meg csak emlékezni szabad.
