MEGOSZTOM

Hiúzmagány

 Kinde Annamáriának 

Hómancsa van és rózsakvarc szeme, 
körbe-körbe jár magas ketrecbe zárva,
a félelmet kergeti, a kertről álmodik,
ahol valaha boldog volt, kölykeit nevelte,
vadakat lesett, 
a csillag meszelte éggel takarózott. 

Hónaljig ér a hó, álmodik a hiúz,
hazát keres és szeretőt, ki megszelídíti,
érti már a kövek, fák, patakok hangját,
a tengert is ismeri, a hegyek vakító fehérjét,
démonokat és fantomot, csillagot meszelő 
angyalokat. Egyedül csak az embert 
nem sikerült megfejteni.
Beleköltözik a hiúz szívébe 
a kert, rózsákkal, 
június tizenegyedike van, 
némakék az ég, 
hiúzmagány oson Buda felől, 
beleremegnek a Duna hídjai.