Erre már nem jártok. Kifakult vendégség. Nincs idő, mi mennénk. Nincs idő, mi várnánk. Nem nagy dolog, csak mi múlunk rajtatok, és ti, ti túl múltok rajtuk.
Sokatokra emlékszem. Öröknek gondoltalak, ti, furcsán nevetők, sokat mocorgók, jól lakni szeretők. Vasárnap jöttetek, mintha szentek, megannyi szlogennel. Holnap munka, na még egyet. Vár a gyermek, na még egyet. Szegény kutya, macska, ház, szellemek egyedül maradtak. S kőbe vésett jelszó, amint tudunk, jövünk.
Magunkra hagytatok. A fiatalkori ígéretekből, felnőttkori rutin hazugságok lettek. Eskütök megbukott.
El kell fogadni, nyugtatnak száz ebéden, száz vasárnap, s talán, önzők vagyunk, amiért még most is visszavárunk.
Jó bor vár, finom vacsora, de ha most belépnétek ezekből nem maradna más, csak a megvetés, hogy eddig hol, eddig miért nem, s most minek.
Látom én, hallom én, hogy a telefon nem csak egy irányba működik.
Abban már biztos vagyok, hogy néha évekig tart egy-egy optikai csalódás, s benne szédülten ténfereg minden jóindulat.
Az is lehet, hogy maholnap ismét megjelentek. S majd azt gondolom, hogy megbolondultam, pedig csak elfelejtettetek.
Színes a társaság, rokonok, barátok, cifra csokor, de a vége úgyis hervadás.
Illemből lakadalom. Illemből temetés.
Köszönni persze továbbra is köszönünk. Hisz valamiért még mindig azt gondoljuk, hogy tényleg ismertük egymást.
hát legyen
Csendben halt meg, nem volt jajgatás. Tudta, hogy jönnek, megragadják a vállát, mosolytalan nevetnek, hajukba túrnak, és kölcsönkérik mindenét, tudta, hogy ha szisszen, akkor már jönnek kiakasztják a kaput, megkeresik a kulcsokat, a ruhái közé túrnak, kávét kérnek és cukrot, tudta jól, ismerte őket, látta őket, név szerint tudta, hogy egyik, másik kinek a mije. Az ördögök. Csak ennyi volt a terv, hajnalban, amikor már a mellette virrasztó se bírja, és bekoppan a szeme, a koppanással egyszerre megszökik, mintha csak ismét bálba lógna el. S lett is nagy rémület reggelre, és háborgás, hogy csak így szó nélkül, hagyogatás, elköszönés, megköszönés, kiköszönés, jajgatás nélkül, elment. De ő tudta, hogy így a boldogabb, így az egyszerűbb, hogy végre, valamit utoljára magyarázat nélkül megtehet. S ha ez a halál, hát legyen.
