MEGOSZTOM

Kortárs klasszikusaink-est Szőcs Gézáról

Kortárs klasszikusaink-est a nagyváradi Léda-házban 2021. december 15-én, szerdán 18 órától, a Republicii 59 szám alatt.

Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar költő, Marosvásárhelyen született 1953-ban. Első verseskötete 1975-ben jelent meg Te mentél át a vizen? címmel, amely nemzedéke, valamint a romániai magyar költészet élvonalába emelte és meghozta számára az írószövetség díját. Az Ellenpontok című szamizdat kiadvány miatt a Securitate letartóztatta. Később a kolozsvári Irodalomtörténeti és Nyelvészeti Intézet kutatója volt, újságíró Genfben, majd a Szabad Európa Rádió budapesti irodavezetője. 1989-től a Magyar Napló munkatársa lett. A romániai rendszerváltás után, politikai szerepvállalása miatt rövid időre visszatelepült Kolozsvárra. A Magyar PEN Klub elnöke.
2020. november 5-én hunyt el Budapesten.

Szőcs Géza életművéről André Ferenc tart előadást. André Ferenc költő, slammer, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező. 1992-ben született Csíkszeredában. Két önálló kötete jelent meg, a Jelenkor Kiadónál 2018-ban a Szótagadó, valamint egy verses gyerekmese a koronavírusról Bújócskaverseny címmel a kolozsvári Koinóniánál. Európai álomparalízis. Kepler könyve című munkatervével a 2021-ben Mastercard® Alkotótárs ösztöndíj első nyerteseinek egyike. Írásait számos romániai és külföldi irodalmi folyóirat közli.

Az előadás végén, az érdeklődők között a Holnap Kulturális Egyesület ajándék könyvcsomagot sorsol ki. Mindenkit szeretettel várunk!

A rendezvény támogatója a nagyváradi Mecénás Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap.

Szűcs László