MEGOSZTOM

Biztosan vannak jól működő modellek

Gálfalvi Ágnes (Lector kiadó, Marosvásárhely) körkérdésünkre adott válaszai májusi számunk Könyvműhely mellékletéből.

Hogyan értékeli összességében a romániai magyar könyvkiadás helyzetét?

Két, a könyvkiadásról szóló szövegre hivatkozva válaszolnék erre. Idén április 3-án jelent meg a Szépirodalmi Szemlében Orbán Krisztina interjúja a Scolar, illetve a 21. Század Kiadó vezetőjével. Ennek vége felé mondja Érsek Nándor: „Egyébként várhatja azt az ember a frissen kiadott könyvétől, hogy az 5-6 ezer példányban elfogyjon. Ha már ekkora példányban elindítanak egy könyvet, az Magyarországon bestseller, amiből az évek folyamán 20-30-50 ezer példány is kijöhet, de ez különlegesen nagy sikernek számít. Prózát ezer példány alatt elindítani, a kiadó részéről „mecenatúra” lenne, ezért az elvárás e fölötti.” (Kiemelések tőlem, G. Á.) Másrészt ott van Káli István felmérése, amelyet a 2021-es Marosvásárhelyi Könyvvásárra jelentkezők között végzett. Az írás a vásárhonlapon, a vasarhely.ro/konyvvasar oldalon elérhető („Fejlődés?! Jó, ha legalább ezen a szinten meg tudunk maradni!”). A megkérdezett erdélyi könyvkiadók könyveiket 300-400-as átlagos példányszámban jelentetik meg, a járvány évei alatt pedig 35-40%-os forgalomcsökkenésről számolnak be.

Levonható a következtetés, hogy hazai magyar könyvkiadásunk igazoltan támogatásra szorul (annak híján mecénásnak számít). Megjegyzem, ez nem az utóbbi évek fejleménye: ha visszaolvassuk Dávid Gyula tanulmányait, avagy a szakma képviselőivel készített interjúkat, száraz adatokból láthatjuk: az ezer alatti példányszámok már a 90-es években általánosak voltak (kivételt képeznek természetesen a tankönyvek, esetleg a képes gyermekkönyvek). A romániai magyarok számára tehát a tisztán piaci alapú könyvkiadás a rendszerváltás után egy pillanatig sem lett volna működőképes modell.

Milyen mértékben érintette a kiadó működését a koronavírus járvány, módosult-e a tevékenységük, a profiljuk?

A járvány előtt a Lector Kiadó pályája szépen ívelt felfelé, az utóbbi évek alatt ez megtört. Ebben több tényező is közrejátszott, de az egyik mindenképpen a járvány – arculatunk fontos eleme volt ugyanis a mozgékonyság, az, hogy igyekeztünk jelen lenni minden fontosabb könyves rendezvényen, amelyek többnyire elmaradtak. A rendezvényeket néhány magyarországi kiadó a járvány kitörése után nem sokkal átvitte az online térbe, de ezek általában tőkeerős vállalkozások voltak: a profi hang- és képminőséghez, a virtuális beszélgetések könyveladásokra váltásához jó adag know-how-ra, képzett munkatársakra és indulótőkére volt szükség, amellyel a romániai magyar kiadók nem rendelkeztek. Mivel a többi erdélyi szépirodalmi-tudományos kiadóhoz hasonlóan a Lector is támogatásfüggő, kiadói terveinket nem módosítottuk, hiszen a pályázatokat teljesíteni kell, egy könyv átfutási ideje pedig egy-másfél év, és ki sejtette volna, hogy ennyi ideig tart a járvány?

Milyen változtatásokkal lehetne hatékonyabbá tenni a könyvkiadás-támogatási rendszert (Communitas, BGA, NKA stb.)?

Bár a szakmai tapasztalat értékes információforrás, szerintem erről nemcsak minket, kiadói munkatársakat kellene megkérdezni, mert fennáll a veszély, hogy pusztán a gyakorlati aspektusait tudnánk kezelni egy strukturális problémahalmaznak, amely elkerülhetetlenül újratermelné önmagát. A felvetett, nagyon sürgető kérdés megoldására jó volna szerkesztőként is dolgozó, humán végzettségű kiadóvezetőkből és képesített könyvkiadási menedzserekből (tudomásom szerint ilyenek nálunk nincsenek, Magyarországon talán igen), emellett elismert, kultúrszociológiában jártas elméleti emberekből felállítani egy munkacsoportot. Amellett biztosan vannak jól működő modellek kis számú nyelvi közösségek könyvkiadására a világ fejlettebb részében, amelyekből tanulni lehetne. De hát ez csak amolyan pályaszélről való bekiabálás; úgy tűnik, hogy a hatalom a határ semelyik oldalán nem kér a szakemberek tanácsából (legalábbis nem transzparensen és számonkérhető módon), és szemlátomást nincs válsághangulata, nem érzi úgy, hogy alapvető változtatásra volna szükség a támogatáspolitikában. Gazdasági igazgató kollégám már régen mondogatja, hogy egyszer össze kéne fognunk mind, romániai magyar kiadók, és testületileg bojkottáljuk a Communitas könyvpályázatot egészen addig, amíg végre egyenlő félként, transzparens módon nem tárgyal velünk a hatalom. Ám ezzel ismét az utópiák mocsaras területére tévedtünk, ugyanis nemcsak a hatalommal van baj, hanem velünk, állampolgárokkal is: gyengécske errefelé a demokrácia meg a civil szellem. Azt sem zárom ki, hogy a kollégák egy része őszintén elégedett a status quo-val.

A nagy könyves rendezvények, vásárok, fesztiválok mennyiben érintik a kiadó tevékenységét, milyen mértékben elégedett ezek működésével?

Egy kiadónak feladata a könyv népszerűsítése, tehát elemi érdeke, hogy a könyves rendezvényeken részt vegyen. A Lector különösen élénken látogatja a sátoros és sátor nélküli könyvünnepeket; megalakulásunk óta nem hagytunk ki egyetlen Budapesti Ünnepi Könyvhetet sem. Most elsősorban a hazai könyves nagyrendezvényekről fogok véleményt mondani: az utóbbi évek örvendetes fejleményének tartom, hogy sorra szerveznek könyvnapokat az erdélyi városok. Példaértékű volt 2021-ben az Udvarhelyi Könyvnapok szervezése: a vásár honoráriumot biztosított a fellépő szerzőknek, figyelem, nemcsak a kiemelt szerzőknek, hanem mindenkinek; ebédjegyeket adott a kiadói alkalmazottaknak; az időjárás kedvezőtlen alakulására gyorsan reagált, és megfelelő új helyszínt talált (valószínűleg volt B terv). A kiemelt szerzők valóban megérdemelték a jelzőt: kiemelkedő írókat választottak ki a szervezők, szemlátomást nepotista vagy önös indíttatás nélkül, ami egyéb helyütt bizony nem példa nélküli. Volt is közönség, és érezhetően megugrottak az eladások a nagy nevek fellépése előtt-után.

Elégedett-e a jelenlegi könyvterjesztési lehetőségekkel, ezen a téren milyen változtatásokat tartana szükségesnek?

Nem vagyok elégedett. Hasznos volna egy profi szociológiai felmérés az erdélyi magyarság művelődési igényeiről, ezen belül a könyvvásárlási szokásairól (a Transindex Adatbankban van egy-két hasonló témájú tanulmány, de régiek). Apropó könyvkiadási támogatások: az erdélyi könyveknek nemcsak kiadását, hanem forgalmazását is támogatni kellene, hiszen a könyvesboltok is közszolgálati feladatokat látnak el. És ha könyvek reklámozására is pályázni lehetne (rémlik, hogy korábban volt hasonló pályázat az NKA-nál), talán nem hiányoznának a legtöbb erdélyi kiadó termékei a magyarországi áruházak polcairól. A kereskedőket is meg kell érteni: eladható árut szeretnének forgalmazni. Az erdélyi magyar kiadók nagy többsége pedig nemigen marketingeli a könyveit, aminek szintén megvan az oka: hiányzik a szakképzett munkaerő és az indulótőke. Ördögi kör ez, amelyből egy profi, koherens támogatáspolitika segíthetne kitörni.

Milyen könyvet olvas, illetve olvasott legutóbb?

Lövétei Lázár László Feketemunkáját.