Magyar népmesefesztivált szervez a nagyváradi Könyvmentők Egyesülete szeptember 30. és október 2. között.
„A mese örök. A mese pedig azért örök, mert a közönsége is örök. Amíg gyerekek vannak, addig mese is lesz, és a gyerekek sem változnak lényegesen, alapállásuk örök. Mert mi a gyerek viszonya a világhoz? Meg akarja ismerni, és meg akarja hódítani, és ebben segít többek között a mese is.” Csukás István
A háromnapos esemény célja a mese, az olvasás, a népi kultúra népszerűsítése mellett a népi és kulturális örökség ápolása és továbbadása. Az esemény során befolyt összeggel a Gutenberg-iskolaprogramot támogatják.
A hosszú hétvégén diafilmvetítéssel, könyvvásárral, könyvcsere-akcióval, felnőtteknek szóló mesékkel szórakoztatja a „Tekergő Mesekocsmába” betérőeket Hajós Erika és Bukocs János mesemondók, kiknek meséit Dr. Brugós Anikó dalai színesítik, de sok más program is vár a résztvevőkre. Vasárnap ellátogat Nagyváradra Vida Ágnes és Zámborszky Eszter is, akiknek interaktív előadásaikból megtudhatjuk, hogy a mese miként segít a gyermekek fejlődésében, különböző helyzetek megoldásában illetve a hiteles felnőtté válásban.
Az eseményt támogatni is lehet (cégek esetén szponzor szerződés kötése is lehetséges, a [email protected] címen igényelhető) banki utalás formájában illetve az eseményen a kihelyezett perselybe elhelyezett összeggel:
Banki utaláshoz szükséges adatok:
IBAN: RO34 RNCB 0032 1719 2653 0001
bank: BCR
kedvezményezett: ASOCIATIA SALVATORII DE CARTI
részletek: mesefesztival donatie
Revolut:
user: @SDCORADEA, 0721003851
részletek: mesefesztival donație