Kétarcú szerencse egy fordító számára, ha abba a kultúrába költözik, amelyet fordít. Amikor A negyedik szív című antológiát szerkesztettem (Tiszatáj Alapítvány, Szeged, 2022), akkor még Marosvásárhelyen éltem, Erdélyben, a magyar kultúrában; magyar volt a feleségem is, és mondhatom, bűvös felületességben úsztam. Nem szándékosan, hanem a helyzetemből kifolyólag. A román írókat-költőket csak emailekből ismertem, alig néhányukkal találkoztam személyesen is.
Most azonban már szinte három éve Bukarestben élek, a barátnőm román, egész nap románul élek, és sokukat megismertem. Egyre több írótáborba kerülök el, tavaly Iași-ban rezidencián is voltam egy hónapig a nagyszerű FILIT-nek köszönhetően (ez a Festivalul Internațional de Literatură și Traducere – Nemzetközi Irodalmi és Fordítói Fesztivál betűszava, mely évente két írói ösztöndíjat hirdet), szóval most már a román kultúra tagja vagyok. Így aztán erőt vett rajtam egy hályogkovács-effektus: mintha korábban nem is tudtam volna semmit, úgy érzem magam.
Ebből a helyzetből az is következik, hogy az ember rengeteg bukaresti írót ismer meg, és arra is kell vigyáznia, hogy ne kerüljenek túlsúlyba. Ezért örülök, hogy a válogatásba számos nagyszerű „Bukaresten kívüli” szerző került be: a Franciaországban élő Ioan T. Morar és Matei Vișniec, a temesvári Șerban Foarță és Robert Șerban, a nagyváradi Mihók Tamás (aki társam a kulturális kétlakiságban), a iași-i Mariana Codruț, Sorina Rîndașu, Șerban Axinte és Bogdan Crețu, a kisinyovi Moni Stănilă, Emilian Galaicu-Păun és Alexandru Vakulovski, a nagyszebeni Marin Mălaicu-Hondrari és Radu Vancu, a kolozsvári Lena Chelari és Olga Ștefan, a félig kolozsvári, félig bukaresti Ștefan Manasia, a brassói Andrei Dósa és Mihail Vakulovski, illetve a besztercei Dan Coman.
De főleg az következik ebből a helyzetből, hogy másként látszik az egész román kultúra. A negyedik szív előszavában mintha még mindent tudtam volna a román irodalomban uralkodó áramlatokról-irányzatokról. Ma már jóval óvatosabban kell fogalmaznom: hirtelen kirajzolódtak olyan jelenségek is, amelyekről korábban sejtelmem sem volt. Pedig mindig igyekeztem figyelni – csakhogy egészen más figyelni valamit, mint benne lenni valamiben. Halvány sejtelmem sem lehetett például arról, ahogyan egyes költők keresik a kifejezés hitelét és igazságát, olyan sprőd alkotók, mint Sorina Rîndașu, Șerban Axinte vagy Olga Ștefan, akiknél a sorok mintha sebészkéssel metszenének ki valamit a valóságból. Vagy arról, ahogyan bizonyos prózaírók megteremtik a maguk valóságát – hadd említsem itt csak Doina Ruști, Ioana Nicolaie és Bogdan Crețu nevét, akinek a Mai puțin decât dragostea (Kevesebb a szerelemnél, Polirom, Iași, 2023) című regényét idén az Európai Unió irodalmi díjára jelölték.
Még nagyobb korábbi hiányosságom, hogy soha nem jártam Kisinyovban, ebben a sok szempontból Erdélyhez hasonlatos, többetnikumú, birodalmi múltú városban. A Cartier könyvkiadó körének megismerése életem egyik nagy élménye emberi és kulturális szempontból egyaránt, és mondhatni hüledező empátiával fedeztem fel mindazt, amit elém tárt.
Természetesen vannak olyan szempontok, amelyeket már A negyedik szív szerkesztése közben is szem előtt tartottam. A magyar kultúrában is ismert szerzőkre mindig gondolni kell: jelen válogatásból talán Mircea Cărtărescu és Matei Vișniec az, akikről az olvasó bizonyára hallott – előbbiről a Koszta Gabriella fordította regényeinek, utóbbiról a darabjaiból készült előadásoknak köszönhetően –, noha André Ferenc szívós munkájának köszönhetően Radu Vancu, a Kaddis Radnóti Miklósért (Prae, Budapest, 2025) című verseskötet szerzője is egyre ismertebbé válik.
Nem sorolhatok fel mindenkit, a különszám végén levő életrajzi jegyzetek majd eligazítják az olvasót a szerzőket illetően is – mindegyiküknek köszönöm, hogy hozzájárultak műveik megjelentetéséhez. A fordítóknak is köszönetet kell mondanom. András Orsolya, André Ferenc, Kemenes Henriette, Koszta Gabriella, Mihók Tamás, Pethő Loránd, Száva Csanád, Szenkovics Enikő, Szonda Szabolcs, Szőcs Imre egytől-egyig szenvedélyes érdeklődők és remek fordítók. Nélkülük, anélkül, hogy a különféle, s általam időnként költői nagyvonalúsággal megadott határidőkhöz alkalmazkodtak volna, ez a válogatás nem jöhetett volna létre – ahogy Karádi Éva áldozatos szervezési munkája és a Műút, valamint az Ábel kiadó nyitottsága nélkül sem.Nem marad más hátra, mint hogy jó utat kívánjak az Ártatlanok-nak – a válogatás címe különben Ioana Pârvulescu remek regényének címe is –, hódítsák meg a magyar olvasóközönséget, amely minden értelemben megérdemli, hogy így járjon. 😊
