MEGOSZTOM

Az elhallgattatás gyakorlata (cancel culture)

Itt, ezek a sorok, amelyeket most írok, alkalom lehetnének arra, hogy én magam is az elhallgattatás gyakorlatának (nem vagyok hajlandó kultúrának nevezni) tárgya legyek, vagy én magam is létrehozhatok valakit céltáblaként és elhallgattatom. „Kiírom” őt, ami kevesebb, vagy formailag, nyelvileg szelídebb a lejáratásnál, célja az, hogy az a bizonyos másik fogja be. Ne szólaljon meg többet, szégyellje magát, maradjon csendben, ha azt vallja/hiszi/gondolja/írja, amit. Félelmetes szituáció, akár alanya, akár tárgya vagyok az elhallgattatásnak. Ehhez persze az kell, hogy itt én hatalom legyek, és nyilván valamelyest vagyok is. Ahogy az, aki engem netán elnémítana, szintén – mondjuk olyan következményekkel, hogy kirúgnak a munkahelyemről, kizárnak különböző szervezetekből, netán nem írhatok bizonyos lapoknak, pld. az Újváradnak. Olyan óvatosságra int ez a helyzet, hogy már-már ne mondjak semmit bizonyos dolgokban, irtóra vigyázzak, de legjobb, ha hallgatok. Félelmetes eszköz a kezemben és a másokéban. Arra kényszerít, hogy mondataim mögött felelősen, meggondoltan legyek jelen. De akkor ez inkább nyereség, nem?

Az elhallgattatás gyakorlatának egy amerikai elnököt is felemészteni képes dimenziójára 2021. január 6-án jöttem rá. Este volt már, amikor férjem rámutatott a képernyőjére: betörtek a Capitoliumba, mondta, és hirtelen a képekből semmit nem értettem, a helyet sem tudván azonosítani, még nem volt vége a görögös dráma félévnek az egyetemen, ahol tanítottam, az idők és terek összecsúsztak. A fotón egy festett arcú, szarvakat és szőrös jelmezt viselő férfit láttam. Miféle mém ez? – kérdeztem, és máris dühös voltam, hogy ilyen hülyeség miatt szólított asztalához. Percekbe telt, míg felfogtam, hogy Amerikában vagyunk, éppen most, betörtek a Trump-hívek a Capitoliumba. És letiltották az elnököt a Twitterről és a Facebookról. A Twittert amúgy sosem néztem, csak őmiatta, főleg az amerikai választások közeledtével. Az elnöki fiók zárlatának feloldása nem történt meg, sőt, a napokban a volt elnök újbóli letiltása is megtörtént, amikor létrehozta új weboldalát. Beszédét meghallgattam még aznap és felfogtam, hogy a tömeget mire is szólította fel. Képtelen vagyok békében lenni ezzel a szituációval, amelynek minden összetevője ennyire bonyolult: hogyan jut el egy elnök idáig, hogy egy közösségi platform (ami hogyan jut el odáig, hogy ekkora hatalommá váljon) letiltsa?

A diktatúra gyermekeként – a romániai diktatúrára gondolok, amely életem első tizennyolc évét meghatározta – sokszor, sokféleképpen láthattam, hogy a hatalom hogyan némít el embereket, csoportokat, gondolatokat, elsősorban a saját ellenzékét és kritikusait. (Megint ezt tapasztalhatom magam körül Magyarországon, de most nem ez a téma, illetve csak részben.) Riasztó nemcsak az, ahogy a (számomra progresszív) gondolatokat megosztó sportolót vagy szimpatizánsát kizárják a közmédiából („a család az család” vélemény miatt), de ugyanúgy riasztó, ahogy egy kirekesztő nézőpont miatt ugyanúgy („a család az apa és anya”) kizárnak valakit egy sportklubból. Még akkor is, ha szerepelt volna a szerződésében az, hogy a klub értékrendszerével azonosulnia kell a nyilvánosságban. Miközben magam sem szeretnék osztozni olyan munkahelyen, ahol ezek a nézetek népszerűek vagy hallatszanak. De attól tartok, hogy akit elhallgattatnak, az nem átgondolni fogja a nézeteit, hanem éppen ellenkezőleg: radikalizálni fogja őket. Gyorsan felzárkózik mögé a tábora és támogatni fogja őt, igen, úgy van, sőt, még jobban úgy van.

Az említett, szerencsére már csak volt amerikai elnök felemelkedését elborzadva néztem megválasztása pillanatától és újra kellett gondolnom sok mindent annak hatására, hogy egy ilyen figura teret kap ma – és mekkora teret – a világban. De nincs elszomorítóbb annál, mint amikor kiderül, hogy az egyetlen dolog, amit egy embernek mondani lehet: hallgass. Elveszem a tered, a mikrofonod, a szócsöved, az egyetemi katedrád, a lehetőségeid. Aki így gondolkodik, fogja be a száját és maradjon csendben. Nyilván nevetséges naivitásom mondatja velem, a végtelen kudarc bevállalása mellett is akár, hogy egyetlen mód van ezt a rettentő szabdalt, töredezett, szembenállások mentén önmagát meghatározó világunkat valahogy élhetőbb térré tenni, ha az, aki (szerintem) hülyeségeket beszél, mondhassa. Mondhassa, és legyen rá válasz. Érkezzen vele vitában álló gondolat. Meghallgatni, akármilyen nehéz vagy irritáló, a másikat, ez az egyetlen lehetőség. Meghallgatni és meghallgattatni.

Hogy milyen térben, nyilvánosság előtt, milyen hallgatóság számára történik meg egy megszólalás vagy akár „megcselekvés”, elsődleges kérdés. Egy egyetemi katedra nem lehet annak tere, ahol uszítanak, mégis elég ilyen történet van a közelünkben. A szegedi, mára az egyetemről eltávolított történészprofesszor faji és nemi alapon diszkriminatív megnyilvánulásai legkevésbé sem hasonlítottak egy tudományegyetemen folyó szellemi teljesítményhez, hanem inkább egy sekélyes kocsmai beszélgetéshez; nem csak a kirekesztő nézetek voltak aggasztóak, hanem az a szellemi színvonal, amelyen a beszélgetés zajlott. Elhallgattatását, szakmai számonkérését magam is kívánatosnak gondolom. Ugyanakkor kérdés, hogy egy kirekesztő nézeteiről ismert tanár miért tud sokáig megmaradni, úgynevezett tudományos publikációkat elhelyezni, szakdolgozókat vezetni stb. Hogy tud valami hosszú ideig fennmaradni? Ahhoz is egy konszenzusos hallgatás kell talán. Az elnök beszéde persze sokkal kényesebb ügy. A szavak ölnek, és öltek a fentebb idézett történetben is: a Capitoliumba behatolás konfliktusa áldozatokat szedett. Ki tudja, ha nincs letiltás, milyen tovább véres helyzetekre, terrorcselekményekre kerül sor – nem látom át, de rendkívül veszélyes pillanat volt. És persze minden további (szerinem) hülye mondat képes eljutni oda, hogy áldozatokat szedjen. Igazi, akár fizikai értelemben vett áldozatokat is. De nem látom be, hogy akit elhallgattattak, akit eltávolítanak a nyilvánosság egy bizonyos teréből, annak a gondolkodása végül változni kényszerülne. Aligha. Inkább radikálisabb lett és még ádázabbul küzd majd vélt ellenségével.