Hetven éves Ady nagyváradi múzeuma

Novemberben két fontos irodalmi évfordulót ünnepel Nagyvárad. Az első 1877. november 22 – ezen a napon született Ady Endre, a második 1955. november 26 – ekkor nyitotta meg termeit az Ady Endre Emlékmúzeum.

Ady Endre három és fél évet töltött Nagyváradon fiatal újságíróként (1900 január és 1903 október között), és ezalatt az idő alatt nagyon a szívéhez nőtt ez a város, amely hasonlóképpen érzett iránta. Ennek az elismerésnek és szeretetnek a jele, hogy minden körülmények között, a történelem viszontagságai közepette is, igyekezett megőrizni a fiatal hírlapíró és a későbbi nagy költő emlékét. A nagyváradi Ady-kultusz a költő halálát követően (1919) azonnal megnyilvánult, és az Ady-múzeum létesítése volt emlékállítási szándékainak és próbálkozásainak betetőzése, melyre harminchat évvel később került sor.

Az országhatárokon innen és túl az Érmellék és a Partium, és különösen Nagyvárad és Zilah mindig is élen járt a költő kultuszának ápolásában. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a legelső Ady Társaság Nagyváradon alakult meg 1919. február 19-én, és hogy huszonhárom évvel később, 1942-ben múzeumalapítási szándékkal kezdett el szervezkedni ugyanez a város. Zilah, szintén ebben az évben, emlékszobát nyitott az Ady-relikviáknak. [1] Az 1940-es években Magyarországon is elindult a szervezkedés [2], de az első állandó Ady-kiállítás megnyitására csak 1947-ben került sor Debrecenben [3], emlékmúzeumot pedig – az Ady-házaspár budapesti lakásában – 1977-ben, századik születésnapján kapott a költő.  [4]

Hosszú a folyamat az emlékszoba- vagy emlékkiállítás-nyitástól a múzeumalapításig. Nagyvárad esetében ez a folyamat (1919-1955) egy zavaros, politikai és társadalmi bizonytalanságokkal teli időszakban zajlott: a két világháború közötti évek, majd a második világháború eseményei, a Nagyrománia létrejöttét követő új területi realitások ésMagyarország revizionista politikájának következményei alakították, végül a kommunista rezsim berendezkedése Romániában. Ezekben az évtizedekben Ady személyéről és költészetéről nagyon eltérő vélemények alakultak ki az éppen hatalmon lévő politikai iránytól függően, mígnem a kommunizmus végérvényesen Ady költészetének forradalmiságát helyezte előtérbe – mint a népek (magyarok és románok) közötti barátság szószólóját.

Mi szükséges egy múzeum megnyitásához a szándék megszületését követően? Elsősorban egy gyűjtemény, amit ki lehet állítani. Nagyvárad Ady-emlékmúzeuma két alapgyűjtemény beszerzését követően nyílt meg: egyrészt Rozsnyay Kálmán magángyűjtményének (Rozsnyay-gyűjtemény), másrészt a költő édesanyja által gyűjtött ereklyéknek (Zilahi-gyűjtemény) Nagyváradra kerülése révén.

Az emlékmúzeum létrehozását ifj. Hlatky Endre és Tabéry Géza kezdeményezte. Ifj. Hlatky Endre, mint Nagyvárad főispánja (1940-1944 között), a város nevében szorgalmazta és mozdította elő a múzeumalapítás ügyét, Tabéry Géza pedig, Ady legelkötelezettebb nagyváradi híveként oroszlánrészt vállalt az emlékmúzeum megszervezésében, berendezésében és intézményesítésében, majd 1955-1958 között – 1958. január 6-án bekövetkezett haláláig –, első muzeológusaként ő vezette azt. 

Jelen írás szerzője feltételezi, sokan nem ismerik az emlékmúzeum létrejöttének körülményeit, ezért igyekszik betekintést nyújtani a múzeumalapítás részleteibe.

Az elsődleges forrás, amelynek felhasználása e munka során megtörtént, Tabéry Gézától származik, aki – lelkiismeretes muzeológusként – feljegyezte a múzeum létrejöttének főbb állomásait. Az emlékmúzeum levéltárában őrzött feljegyzések azon források közé tartoznak, melyek az intézmény történetére vonatkozóan röviden és pontosan, jól meghatározott szakaszokra bontva ismertetik a nagyváradi törekvéseket. Három és egy negyed gépelt oldalról van szó, melyeket Tabéry datált és aláírt. [5]

A Tabéry által 1955 szeptemberében röviden felvázolt főbb állomások mentén épül fel ez az írás, a megfelelő helyeken kiegészítve más, ide illeszkedő források információival.

Tabéry feljegyzéseit azzal a kérdéssel indítja, „Miképpen jött létre a nagyváradi Ady-Múzeum?”. „Az Ady-emlékezet megörökítésének gondolatát” az első emlékállítási próbálkozások említésével kezdi, melyek rögtön Ady halálának másnapján megfogalmazódtak: január 28-án a régi nagyváradi újságírótársak – egykori kollégák és barátok –, Fehér Dezső kezdeményezésére arra gondoltak, hogy a Szent János utcát (ahol a költő lakott) Ady Endre utcára kellene átneveztetni, illetve ekkor fogalmazódott meg egy Ady-szobor állításának gondolata is. A szobor ügyében az újságírók rögtön össze is gyűjtöttek 5150 koronát, azonban ez az összeg „a korona devalvációjával, majd a koronának lejre történt beváltásával annyira elértéktelenedett”, hogy szoborra már nem telt belőle. Néhány évvel később, 1924-ben, végül mégis sikerült méltó módon felhasználni ezt az összeget, amikor is az újságírók két arany karikagyűrűt készíttettek Ady szüleinek aranylakodalmára. „A gyűrűket Érmindszenten azzal adták át az Ady-szülőknek, hogy ezekkel Adyt és szüleit Nagyvárad örökre eljegyezte” – írja feljegyzésében Tabéry.

Az Ady-hívek második próbálkozása a legelső Ady Endre Társaság megalapítása volt 1919. február 19-én, melyre a nagyváradi városháza dísztermében került sor. A területi és politikai átrendeződés közepette a társaság működésének engedélyeztetéséért a szervezők – amint erre alkalom nyílt – a kultuszminisztériumhoz fordultak, amely Octavian Goga miniszternek köszönhetően kedvezően reagált: „meg is kaptuk a választ 1920 decemberében azzal, hogy terjesszük fel alapszabályainkat s ha azok nem lesznek ellentmondásban a román államra oly szükséges rend és harmónia érdekeivel, akkor a társaság működését engedélyezik” – írja Tabéry. A válaszlevél, a „miniszteri leirat” szerint tehát a megfelelő helyen „megvolt a hajlandóság”, az engedélyeztetésre azonban mégsem került sor, ugyanis a vadászhadtest 7377/1920 számú rendelkezése betiltotta a társaság működését. [6]

A következő emlékállítási szándék jóval később, 1942-ben körvonalazódott a váradiakban, immár múzeumalapítási szándék formájában, a város akkori főispánjának, ifjabb Hlatky Endrének a kezdeményezésére. A terv kivitelezéséhez a múzeum alapját képező gyűjteményt is sikerült megtalálni Rozsnyay Kálmán nógrádverőcei otthonában. „Gyűjteményei egy része az Adyra vonatkozó könyv, kép, kézirat és emléktárgyak anyagából állt”. – írja Tabéry, majd így folytatja: [Rozsnyay] „Szükségből kezdte eladogatni pompás gyűjteményét. Ennek a híre 1942-ben Nagyváradra is elérkezett. Nagyvárad városa akkor megbízott engem, aki feleségem révén szegről-végről atyafiságban voltam Rozsnyayval, hogy a város számára vásároljam meg Rozsnyay Ady-gyűjteményét. Elutaztam Nógrádverőcére és sikerült is Rozsnyayval megállapodnom. Az akkor több mint négyszáz kötetből, gazdag emlékanyagból álló Ady-gyűjtemény tízezer pengő ellenében Nógrádverőcéről Váradra került. Két szobában a városháza emeletén állították ki a gyűjteményt.” [7]

A második világháború vége felé, az utolsó nagyváradi harcokban, a városháza épületét is lebombázták, súlyos károkat okozva a Rozsnyay-féle Ady-gyűjteményben is. Értékes iratok és ereklyék megrongálódtak és eltűntek, ahogy erről Tabéry fogalmaz: „A Rozsnyay-gyűjtemény erősen lecsökkent gazdagságában” – hozzátéve, hogy „Megmaradt anyagát Galamb László elvtársam mentette át a mostani Tartományi Múzeumba.” Itt őrizték tovább a gyűjteményt, a múzeumalapítás gondolatát egyelőre félre kellett tenni.

A Rozsnyay-gyűjtemény beszerzéséről fontos információkat találunk ifj. Hlatky Endre beszámolójában is a Magyar Csillag című folyóiratban, melynek lapszámát ő maga ajándékozta az alakuló emlékmúzeumnak a következő ajánlással: „Nagyvárad város Ady-gyűjteményének 1943. március 4 Hlatky Endre”. [8] Ebben többek között az szerepel, hogy Hlatky maga kezdeményezte a gyűjtemény megvásárlását, melyre egy régi ismerőse, a budapesti dr. Medriczky Andor hívta fel a figyelmét egy május 27-i levelében. Többszöri levélváltások eredményeként szeptember végén Rozsnyay végül Tabéryt és egy hivatalos személyt kért fel arra, hogy nézzék meg az Ady-gyűjteményét. Rozsnyay közölte, a gyűjteményben azoknak az Ady-köteteknek a száma, amelyek a költő életében jelentek meg, körülbelül 50, és ezek vagy a költő által dedikáltak vagy névaláírásával ellátottak. Ezen kívül 370 kötet az Ady-irodalom. Megtalálhatóak továbbá portrék, fényképek, gyászjelentések, rajzok, metszetek, érmek és személyes tágyak, nemcsak Adytól, de Lédától is, mint például pohár, hamutartó, toll, sőt hajtincsek is, stb. Hlatky 1942. november 3-án Nagyvárad polgármesterével, Dr. Soós Istvánnal együtt látogatott Nógrádverőcére. Ezt a találkozót követően Rozsnyay listát készített az eladásra szánt tárgyakról. [9] Miután Nagyvárad megszavazta az Ady-múzeum létrehozásához szükséges összeget – amint azt Hlatky meséli –, Rozsnyay és Tabéry megkötötték az adásvételi szerződést, a tárgyakat pedig később maga Hlatky Endre és Dr. Dalló Gyula tanácsos vette át december 9-én, és egy jégszállító teherautóval hozták Nagyváradra.

Feljegyzéseiben Tabéry a múzeumalapítás utolsó állomásaként 1955 nyarát említi, ekkor történt a Zilahi Gyűjtemény beszerzése: „Pótlódott azonban idén nyáron a Rozsnyay-gyűjtemény azzal az anyaggal, amit Ady Lőrincné, a költő édesanyjának hagyatékából a zilahi Ady-kollégium, majd a zilahi raioni (járási) néptanács őrzött”. [10] Hozzáteszi továbbá, hogy „Ezzel a pótlással és magánszemélyek gyér hozzájárulásával Múzeumunk jelenlegi Ady-anyaga a legjelentősebb Ady-gyűjtemény nemzetközi viszonylatban is.” [11]

Itt végződik a Tabéry által körvonalazott múzeumtörténet. Beszámolóját, a kommunizmus ideológiájának megfelelő nyelvezetet használva, a gyűjtemény néhány kiemelkedő ereklyéjének megemlítésével és a Román Népköztársaság kormányának és különösen Petru Grozának, a Nemzetgyűlés elnökének kijáró köszönettel zárja.

Az Ady Endre Emlékmúzeum Levéltárában őrzött iratok között találjuk a múzeumalapítás hivatalos dokumentumát is, mely arról tanúskodik, hogy a múzeum 1955. január 19-e óta létezik, a Nagyvárad-Tartományi Néptanács Végrehajtó Bizottsága 790-es számú döntésének értelmében.[12] A múzeum megvalósítási tervének alapján a technikai és adminisztratív feladatok a Nagyváradi Tartományi Múzeumra, a kulturális feladatok pedig az ún. Ady-Kollektívára hárultak. [13]

A következő hivatalos irat, amely közvetlenül megelőzi a múzeumalapítást, a kultuszminisztérium 1955. február 22-i, 2123-as számú határozata, amely a Rozsnyay Gyűjteményhez rendeli a Zilahi Gyűjteményt, azokat az ereklyéket, melyeket a költő édesanyja és öccse ajándékozott a zilahi Wesselényi Kollégiumnak, és amelyeket a Zilahi Rajoni Néptanács őrzött. [14]

A múzeumnak otthont adó épület – az egykori Mülleráj cukrászda – kiválasztásával kapcsolatban találunk információkat Tabéry feljegyzéseiben is, melynek harmadik oldalán említi a „pavilonszerű, szép kis épületet”, amelyben „a jelen évszázad elején oly gyakran pihent Ady, amikor ez az épület még cukrászda volt.” Tabéry azt is megemlíti, hogy „Az épületet most tatarozzák, szépítik. Augusztus 23-án kellett volna megnyílnia falai között múzeumunknak, de a javítási munkálatok késése miatt a megnyitás az őszi hónapokra maradt.”

Rozsnyay Kálmán irodalmi ereklye-gyűjteményét Dutka Ákos is jól ismerte, éppen Tabéry Gézával volt egyszer alkalma személyesen is megtekinteni. [15] Jó barátok lévén, az Ady-múzeum megnyitási előkészületei alatt is kapcsolatba léptek egymással: Tabéry Géza múzeumavató verset és fényképet kért tőle, előzetesen pedig röviden közölte vele, hogy: „A Múzeum abban a Széchenyi téri kioszkban kapott helyet, amelyben Müller Salamon cukrászata volt annodazumal (sic). Tatarozásra, bútorberendezésre s egyéb anyagiak fedezésére már kiutalta a minisztérium a megfelelő összeget s az intézmény custos-ságával engem bíztak meg. Előreláthatólag az ünnepélyes megnyitás augusztus második felében lesz.” [16] Dutka Tabérynak szóló válaszlevelében a következőket írta az épülettel kapcsolatban: „Nem tudom, kinek az ötlete volt, de úgy érzem, Rád vall a gondolat (…)”, hogy „oda kell tenni az Ady Múzeumot, abba a régi füstös kis kioszkba, ahol az élő Ady és kortársai oly sokszor ültek együtt (…)”. Megjegyzi továbbá, hogy: „Ennél beszédesebb, költőibb temploma sehol sem lesz Adynak. Várad ezzel magához és Ady korához méltó emléket állít a mi időnknek”.[17] 

A megnyitó ünnepségre 1955. november 26-án került sor, melyről beszámoltak a helyi és az országos lapok is [18], illetve az ünnepély kétnyelvű (magyar és román), háromrészes műsorprogramja is tanúskodik róla. A délutáni órákban vette kezdetét a felavató ünnepség, amely az emlékmúzeum megnyitásával és megtekintésével indult, ezt követte az Ady-emléktábla megkoszorúzása [19], végül, az esti órákba nyúlóan rendezték meg az Ady-ünnepséget az Állami Színházban. A rendezvényeken városi elöljárók és a helyi és országos kulturális élet szereplői szólaltak fel és szavaltak, írók, költők és színművészek, mint például Horváth Imre és Jebeleanu Eugen költők, Bányai Éva színművész. [20]

Az új múzeum épületében egy hagyományos irodalmi kiállítást rendeztek be, a három termet tablókkal, vitrinekkel és tárlókkal töltötték meg, tartalmilag pedig igyekeztek a teljes életművet bemutatni, azaz arra törekedtek, hogy a lehető legátfogóbb képet fessék Ady életéről és munkásságáról.

Praznovszky Mihály irodalomtörténész-muzeológus mutat rá Az irodalmi emlékházak kérdései című 1985-ös tanulmányában arra, hogy külföldön is a magyarországihoz hasonló volt a helyzet – azaz a kiállítások „a hagyományos felépítést követik, nem a hangulatot rekonstruálják” –, és a romániai írói emlékházak között megemlíti az „1974-ben Nagyváradon létesített Ady Múzeum” kiállítását, amely szintén „a tablós-vitrines életútfeldolgozás koncepciót követi”. [21] Praznovszky megállapítása visszamenőleg is érvényes, a nagyváradi Ady-múzeum 1955-ös kiállítására is, melyről fényképfelvételek is tanúskodnak. [22]

Tizenhárom év telt el tehát 1942-1955 között, a Rozsnyay-gyűjtemény megvásárlása, a Zilahi-gyűjtemény beszerzése és a múzeum ajtajának a nagyközönség számára történő megnyitása között. Ezt követően, az elmúlt hetven év alatt, háromszor újult meg az intézmény állandó kiállítása: 1972-ben, 2003-ban és 2020-ban. 

A 2020-ban megnyílt, jelenleg megtekinthető kétnyelvű kiállítás címe: Ím, megtaláltam magamat! Ady Endre és Nagyvárad, melyet a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai rendeztek be, kurátora E. Csorba Csilla.