Száz éve született, negyven éve távozott az örökkévelóságba Harag György rendező, a romániai magyar színjátszás megújítója, az örökké nyugtalan, az előadásaiban az emberi létet és társadalmat kutató, figyelő alkotó. Túlélte a holokausztot, és a színháznak szentelte az életét. A legsötétebb diktatúrában sem mondott le a művészi szabadságról. Korának legkiválóbb romániai rendezői sorában tartják számon. A színházművészet generációi tekintették és tekintik mesterüknek. Simon Judit összefoglalója.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Harag György Centenariumi Emlékhét címmel rendezvénysorozatot szervezett. Nem az elsőt, de meg merem kockáztatni, a legátfogóbbat. A rendezőről, az alkotó emberről szóltak a mindennapok. A szervezők, élükön Tompa Gábor igazgatóval, Harag szellemi örökösével előadásokkal, könyvbemutatókkal, a mester előadásainak televíziós felvételeivel, róla készült portréfilmmel emlékeztek és emlékeztettek a rendezőre, a színházvezetőre. A programot úgy állították össze, hogy a bemutatott előadások emlékeztessenek a mester életútjára. És persze a könyvbemutatók, a vetítések is mind Harag Györgyről szóltak.
Ha nem tartanék attól, hogy ünneprontó vagyok, azt írnám, hogy arról a Gyuri bácsiról, aki én is ismertem, aki a pokol mély bugyrából tért vissza, aki kenyeret evett a próbákon, aki sokat dohányzott, akinek ellenálhatatlan volt a humora, derűs a tekintete, hatalmas a lelke, és aki tudott szeretni. Mindez, és a viszonya a színházhoz kiderült az In memoriam portré Harag Györgyről című, 2015-ben Daniela Ciolan által készített tévéfilmből is, amelyben színházi emberek beszélnek a mesterről és nemzetközi visszhangot kiváltott előadásairól. Bármennyire hihetetlen, hogy bár Harag sosem dolgozott Nyugat-Európában, előadásainak híre előbb vagy utóbb eljutott a fontos színházakhoz, a színházi szakemberek tudomást szereztek róluk.
Tévé és könyvek
A Magyar Művészeti Akadémia 2020-ban emlékévet szervezett a romániai magyar színjátszás megkerülhetetlen, kiemelkedő művésze tiszteletére. Ennek keretében készült a Ha a játék valósággá válik című dokumentumfilm, amelyben pályatársak, barátok, és Harag Ilona, az özvegy meséltek Haragról, a rendezőről, munkatársról, a szeretetre méltó és szeretetet osztogató emberről. Arról, ahogyan csak ő tudott kételkedni önmagában, ahogyan próbált, ahogyan a színészeket vezette az eljátszandó karakterük felé.
S ha már a tévéről van szó, a színház előcsarnokában levetítették a legendás Cseresnyéskertet, amit a szakemberek Harag testamentumaként interpretálnak. Ezt, a marosvásárhelyi színház román tagozatának művészeivel színpadra állított Csehov előadást már nem tudta befejezni. A díszlet állítást, a világítást, az utolsó simításokat Tompa Gábor végezte, a művészi örökös, de erről később.
A Magyar Adás 1976 rögzítette Tomcsa Sándor Egy rettenetes vasárnap című keserűen megmosolyogtató színművét Harag rendezésében. A tévéjáték készülhetett volna napjainkban is, mert nem csak a történet, de a rendezés, a képi világa mindmáig érvényes, ha úgy tetszik korszerű.
A vetítés után eszembe jutott egy másik tévéjáték, amint Harag rendezett Kovács Györggyel a főszerepben: Csehov Hattyúdal című műve. Vajon megvan még az archívumban? Felkerült esetleg az internetre?
Harag Ilona végig jelen volt a kolozsvári centenáriumi héten. Megnézte az előadásokat, részt vett a beszélgetéseken, a közös vacsorákon, koccintásokon. Elegánsan, méltósággal, de mindig szerényen fogadta a férje méltatását. Jó volt vele beszélgetni múltról és jelenről, színházról és a számos közös ismerősről. Minden kíváncsiskodásom, újságírói fortélyom hiábavalónak bizonyult, mert Ica semmilyen „kényes” információt, vagy intim pletykát nem tárt fel, huncut mosollyal jelezte, váltsunk témát.
Román nyelven is megjelent a Philther elemzések a romániai magyar színházról című kötet. Albert Mária, Boros Kinga, Jákfalvi Magdolna, Kékesi Kun Árpád, a kötet szerkesztői és az elemző írások szerzői arra vállalkoztak, hogy filológiai módszerekkel elemezzék a kiválasztott előadásokat. A nyomtatott változat csak csekély része annak a hatalmas mennyiségű anyagnak, írásoknak, amelyek a program keretében felkerültek és olvashatók az interneten. A Philther amúgy az jelenti, hogy együtt a filológia és a színház, továbbá jelenti azt is, hogy szűrő, hiszen a szerkesztők választották ki az előadáskat, amelyekről az írások szólnak. A kötetet Albert Mária dramaturg, fordító a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem adjunktusa és Oana Cristea Grigorescu színikritikus mutatták be. Utóbbi szerzőként van jelen a könyvben. A kötet többek között kísérlet arra, hogy kiderítse, mi marad meg a színházi előadásokból, és vizsgálja a román és magyar színház egymásra hatását.
Harag György mindössze két Shakespeare művet vitt színpadra: 1959-ben a Hamletet Szatmárnémetiben, 1969-ben a Macbethet Marosvásárhelyen. Mégis rendezőként a hamleti irányt követte – véli Darvay Nagy Adrienne színháztörténész, Hamlet-kutató, akinek az Én meghalok, te élsz. Hamlet színháza – Harag öröksége című, a centenáriumra megjelent kötetét mutatták be Kolozsváron. A szerző Tompa Gáborral beszélgetett, a moderátor szerepét Demeter Kata irodalmi titkár vállalta. A hátsó borítón a kolozsvári rendező-igazgató Haraggal kapcsolatos gondolatai olvashatók. „Haragnál az volt a lényeg, ami Hamletnél is, tükröt tartani a természetnek, megújulni, mindig arról beszélni, ami a világban történik, mert ez az az ethosz, amely nélkül a színház nem létezik…” – hangzik a mottóként kiemelt idézett. Darvay Nagy könyvében, amint ezt megszoktuk tőle előző munkáiban, elemzi a kort, illetve korszakot, amelyben az előadások létrejöttek, történelmi kontextusba helyezi az ezeket. Nyomon követi Harag életművét, reflektál a jelentős előadásaira, de Tompa rendezései is helyet kapnak, hiszen egy szellemiség, színházi gondolkodás, az állandó megújulás igényének folytatólagossága alapja a kolozsvári magyar színháznak. Tompa nem egyszer mondta el, hogy szellemi atyjának tekinti Haragot, aki mintegy rátestálta a „megújulás hagyományát”, az élő színházat, melyben a színészek „a kor foglalatjai”.
Az Én meghalok, te élsz-re akár a 2023-ban megjelent Az idő lenyomata – Tompa Gábor Hamletjei és az erdélyi reteatralizáció címmel megjelent kötet folytatásként is tekinthetünk.
Előadások – korszakok
Harag György színészként kezdte a pályát Kolozsváron, elsőévesként már játszott, nem sokkal azután segédrendezőként majd rendezőként is felhívta magára a figyelmet. Amint lehetett, rendezést is tanult az akkor Akadémiának nevezett egyetemen, 1953-ban pedig egy végzős színészosztály felkérésére, velük közösen Nagybányán színházat alapít, ami később Szatmárnémetibe költözik. A társulat 1993-ban felvette alapító-igazgatójának nevét. A Harag György Társulat a Sardar Tagirovszky rendezte Csongor és Tünde előadásával szerepelt az emlékhéten. Vörösmarty művét Harag 1984-ben állította színpadra Kolozsváron, ez volt az utolsó rendezése a kincses városban.
Szatmárnémetiben három évig vezette a színházat, aztán elindult megkeresni saját rendezői stílusát, a saját hangját. A realista színházról már mindent tudott, új utakat, drámaértelmezéseket keresett. Harag lett az első erdélyi magyar szabadúszó művész. Ingázik Kolozsvár és Marosvásárhely között, közben dolgozik a Vajdaságban, de a legendás Csehov-rendezései még váratnak magukra.
Marosvásárhelyen letelepszik, ennek a városnak a színházában találja meg az az utat, amely a romániai magyar színjátszás megújulásához vezetett. Ő maga így vélekedett a folyamatról, illetve a pillanatról, amikor rátalált a saját hangjára: „Díjakat nyertem, mégis úgy éreztem: egy helyben topogok (…) Kudarcaim eleinte abból fakadtak, hogy a megújulást külső effektusokban kerestem s nem a darabok új olvasatában. (…) Tíz hosszú év következett – keresések, megaláztatások, bukások… az érés ideje. S egy nap megtaláltam önmagam. Az első olyan előadás, amikor már más voltam, az Victor Eftimiu Az ember, aki látta a halált című darabja volt Marosvásárhelyen, 1970-ben. Aztán következett Nagy István Özönvíz előttje, az a minőségi ugrás, amit oly régen vártam. Először éreztem, hogy SZÍNHÁZAT csinálok.” (Harag György színháza, Pesti Szalon Könyvkiadó, 1992. szerk. Nánay István).
A marosvásárhelyi időszakhoz két előadást kötöttek a centenárium szervezői: a bulgáriai Sfumato Theatre Laboratory PlatonOFF című produkciója (Harag Marosvásárhelyen színpadra állította Csehov Platovját) valamint a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Alaszka című előadása. Elise Wilk drámáját, melyben három nő sorsa jelenik meg, Sebestyén Aba rendezte. Merem mondani, hogy az ebben szereplő színészek valóban „a kor foglalatjai”. Parádés szereposztással, az addigiaktól sokban eltérően állította színpadra Az ember tragédiáját, amivel búcsút mond a marosvásárhelyi társulatnak.
Kolozsvár volt, ahol főrendezőként dolgozott haláláig, művészi kiteljesedésének a helyszíne. Harag nem csak előadásokat, de drámaírókat is „alkotott”. Olyan szerzők darabjait állította színpadra, akiket vagy „elfeledtek”, vagy az akkori rendszer mellőzni kívánt.
Színpadra állította Sütő András drámáit (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel, Szúzai menyegző), amelyek előadásai visszhangos szakmai és közönségsikert arattak. Három előadás, amelyben a rendező és színészei összekacsintanak a nézőkkel, akik pontosan értik, hogy mindegyikben a kisebbségi létet, az elnyomást jelenítik meg a színpadon. Rossz nyelvek azt mondogatják, hogy a drámákból Harag varázsolt színpadra való műveket.
Nem véletlen hát, hogy a centenáriumi héten a színház előadásait is műsorra tűzték, a válogatás ezúttal sem véletlen.
A Kosztolányi Dezső regénye nyomán készült Édes Anna (rendező Szabó K. István) azért került a programba, mert Harag színpadra írta és megrendezte Szabadkán.
Az ifj. Vidnyánszky Attila rendezte Janovics című előadás, amely színházalapító direktor, a megalkuvást visszautasító polgár személyiségével, színház iránti elkötelezettségével párhuzamba hozható Harag György munkásságával. Mindketten a magyar színház magas szintre emelését, a folyamatos megújulást tűzték ki célul. Tegyük hozzá: sikerrel.
Tompa Gábor Hamletje is szerves része volt az emlékhétnek. A rendező-igazgató időnként színpadra állítja Shakespeare remekét, és olyankor gyanítani lehet, hogy „kizökkent az idő”. A járvány után bizony felfordult és megnyugodni sem látszik. Mégis, az alkotó reménykedik, hogy a szeretet, az emberiesség visszazökkenti a medrébe. Talán a fiatalok jobb irányba indulnak.
Jon Fosse Én vagyok a szél című drámája Tompa Gábor rendezésében költeménnyé nemesedik. Az előadás megrázóan őszinte vallomás életről, elmúlásról, elengedésről, hitről, a feltámadás reményről.
Első látásra úgy tűnhet, hogy a Tangó előadása nem köthető a centenáriumhoz, pedig nagyon is. Túl azon, hogy Tompa többször is színpadra állította, Mrozek abszurdja Keresztes Attila rendezésében „a kor lenyomata”. A mi korunké, a mi társadalmunké.
Harag mindössze egyszer dolgozott Bukarestben: Szuhovo-Kobilin A per című drámáját állította színpadra a Comedia Színházban. Ennek okán hívták meg az emlékhétre a fővárosi színház A kripli című előadását, Martin McDonagh színművét Vlad Masacci rendezte.
Határon kívül
Annál többet utazott az egykori Jugoszláviába, pontosabban a Vajdaságba. Újvidéken állította színpadra korszakmeghatározó Csehov-előadásait (Cseresznyéskert, Három nővér, Ványa bácsi) és ott rendezte Kao Hszzing Csien színművét, A buszmegállót.
Az Újvidéki Színház az Urbán András írta és rendezte Történt egyszer Újvidéken című fergeteges produkciójával érkezett Kolozsvárra. Az előadás színház a színházban, színészekről, gondokról és örömökről, anyanyelvről és a közönségről, aki nélkül, hiába történt egyszer, hogy lett újvidéki színház, megtörténhet, hogy bezárhatja a kapuit.
Harag György Magyarországra átment néha dolgozni. Rendezett a budapesti Nemzeti Színházban (Nagy István: Özönvíz előtt), a Vígszínházban (Móricz Zsigmond: Úri muri), Győrben (Kisfaludy-játék). Gyulán állította színpadra Székely János Caligula helytartója című drámáját. Az előadásnak hatalmas visszhangja lett itthon is. A magyarországi kritikusok méltatták, az erdélyi magyarok meg pontosan értették Székely és Harag figyelmeztetését, hogy mi várt itt ránk. Az előadás bemutatásakor 1978-at írtunk.
A Óbudai Társaskör Művelődési Ház Visky András nagysikerű regényének színpadi adaptációjával szerepelt az emlékhét programjában. A Kitelepítés előadását Árkosi Árpád rendezte.
Méltó emlékezés volt ez a hét a magyar színjátszás nagymesterére, aki megrendezte a kilépését a földi létből. Elképzeltem, hogy belép a marosvásárhelyi Cseresnyéskert díszletébe, és eltűnik a fényben a díszlet-alagút végén. Meg kell kérdezzem Tompa Gábort, hogy a bemutatón látott-e egy árnyat, füstölgő cigarettával a kezében?
