A Véletlenül írtam egy könyvet című filmről
Lakos Nóra kétségkívül vonzódik ahhoz, hogy az országhatárokon túl monitorozza a művészeket, és ez bennem kétségkívül szimpátiát kelt. Még annak ellenére is, hogy úgy gondolja, Mátray Lászlóból azonnal orvos-értelmiségi válik, ha ráadnak egy szemüveget. Nem mintha nem működhetne ez. Bujtor István filmes debütálása is hasonlóképpen zajlott egyszer. A film is címe is ez volt: Szemüvegesek.
Ám Lakos 2020-as Hab című alkotása többek között épp a színészválasztás miatt vérzett el. Tegyük hozzá, hogy Kerekes Vica szerepeltetése a Hab esszenciáját adta meg. A film bájoska mivoltát neki köszönhette, no meg persze a díszletnek és a jelmeznek. Félreértés ne essék, a színházi közegben oly sokszor bizonyított sepsiszentgyörgyi Mátray is tud filmben otthonosan működni, még ha a Habban nem is igazán volt meg a kémia közte és a főszereplő színésznő között. A Kojotban például kiváló alkotást nyújt. Igaz, ott a figurája eleve komplexebbnek lett megteremtve.
Viszont a saját filmjeinek forgatókönyvéért is felelős Lakos Nóra mintha beérné azzal, hogy a színészt inkább testi adottságai miatt alkalmazza. Ennek pozitív következménye, hogy a lakásbelsők bútorai a méretarányok miatt visszafogottabbnak látszanak. Másik hozadéka, hogy a családfenntartó művészértelmiségi mint szereplő némiképp az árnyékban marad. Hiszen Lakos új filmjének fókuszában nem a Mátray által megtestesített András, hanem annak lánya, a serdülőkorba lépő Nina áll. Jelzem, az, hogy Demeter Villőt választották a szerepre, kifejezetten jót tesz a filmnek.
Központban a család, mely egy nyulat és a Tenki Réka által alakított buzgó nagynénit leszámítva igazából három főből áll. „Mi egyszerűen hárman vagyunk: apa, öcsi és én” – hangzik el a filmben. Mintegy elterelve arról a figyelmet, hogy a család, anya és feleség nélkül maradt. És épp, hogy ez a figyelemfelhívás is egyben. Az írói ambíciókat dédelgető tizenpár éves Nina akaratlanul is saját traumájának felgöngyölítése közben válik íróvá, serdül gyermekből lassan kamaszlánnyá.
Az (írói) én megtalálása egyben a saját helyünknek a világban való tisztázása is. Az írókat pedig a halál és a szerelem mozgatja, akárcsak a film készítőit. Ezért is a konkrét anyakép nélkül felnővő Nina egyszerre keresi a hiányzó női előképet és sodródik bele az első udvarlás okozta bizonytalankodásba. Fontos önismereti szakasz ez, mely során nagyban segíti a lányt a Zsurzs Kati által megformált nyugdíjas írónő, Lídia, aki – a művészi kiteljesedést elősegítendő – előhívja Ninából a trauma alól lassan felszabaduló individuumot.
Lakos mindezt olyan köntösbe öltözteti, amely a szórakoztató művészetterápiára emlékezteti leginkább az embert. A jelenetek nagy része a forgatókönyvírók és egyben Nina írói fantáziájának meg-meglódulásait erősíti a filmben. A Lakosék által teremtett helyzetek Nina életvidám világlátására erősítenek rá. A mellékszereplők felvillantásai pedig sok helyen támogatják ebben a fő karaktert. Az apa barátnős próbálkozásai, melyek sztereotip figurákat szülnek, akárcsak az osztály- és sportolótársak anyaképének direkt eltúlzásai mind-mind a humor forrásai. Mint ahogy az árvaságra adott felnőtt-reakciók is. (Itt is inkább nőket látunk, megjegyzem.)
Ninának a testvérével való kapcsolata is szül vidám perceket. Igaz, inkább a testvérek közötti korkülönbségre, illetve a nemi szerepekből kibontható szocializációs különbségekre épülnek a vicces helyzetek. Érdekes, hogy a rendező női látásmódja nem terjed ki mélyebben arra, hogy egy kisfiú hogyan éli meg az anyuka hiányát. Nehéz lenne ezt azzal védeni, hogy még nincs abban az érett korban, mert a fiúk később érnek vagy mifene. De ezt engedjük el, mert Lakos Nóra egy olyan filmet készített, amelynek a humor az egyik erénye, és ezen talán gellert is kapott volna a történet.
A happy endet, a felé vezető út kis döccenőivel együtt, az új nő megjelenése hozza el. A Rujter Vivien által alakított Detti már csak bohém bötézései miatt is illene a hármashoz. A bökkenő nem is a „fiúkkal” való kapcsolaton áll vagy bukik, hanem hogy a női életszakasz nullkilométerén álló Nina el tudja-e fogadni barátnős anya-szerepben. A kettejük ilyenféle összekopására kitalált jelenetek vezetnek Nina robbanásához. Aminek a feloldásához mi mást találna ki egy filmes, mint azt, hogy mindent egy poros videókazetta billent majd helyre.
Jómagam nem örültem annak a megoldásnak, ahogy a rendező varázstalanította a kissé misztikus ködbe vesző anyaképet. De el tudom fogadni, hogy ez kellett a főszereplő szembenézéséhez. Még ezáltal sem veszett el az, hogy Lakos Nóráék egy bűbájos film elkészítésére törekedtek. A film díszlete és kellékei beszédesen segítették a miliő megteremtését. Bár nem igazán tudom, hogy a művész családapa miből tartja fenn azt a hatalmas házat Középosztályfelsőn úgy, hogy közben ki van takarítva a hozzá tartozó balatoni nyaraló – esetleg mesébe illő módon? De ezt most csak félve forszírozom.
Mindent összevetve a Véletlenül írtam egy könyvet jól adagolja a humort, miközben mélyebbre is leás. És bár készültek magyar filmek az utóbbi időben, melyek Nina korosztályának problémáira világítanak rá, de azok inkább társadalomkritikus módon. Legalábbis egyik sem ilyen bájjal fordul az egyetemesebb kérdések irányába. Míg azok inkább felnőtteknek készült filmek kamasz szereplőkkel, ez inkább kamaszoknak készült alkotás, amit a felnőttek is élvezhetnek. Ezt támasztja alá Mucsi Zoltán paróka és műszőr alá rejtése, így végre eltekinthet a néző attól, hogy a színész majd ebben a filmben is megkínálja egy ordító b@zdmegeléssel. Nem is teszi. Mert ez nem olyan film. Gyerekek is nézik.
Véletlenül írtam egy könyvet (magyar-holland)
Rendező, forgatókönyv-író: Lakos Nóra
Operatőr: Reich Dániel, Bálint Dániel
Vágó: Barsi Béla
Zeneszerző: Jacob Meijer, Alexander Reumers
Producer: Claudia Sumeghy, Topolánszky Tamás Yvan, Lakos Nóra
